A Vasas a harmadik negyedben szerezte első gólját

Vágólapra másolva!
2011.11.04. 22:13
null
Tóth Márton három góllal vezette győzelemre a Honvédot (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
A Honvéd hazai környezetben 8–5-re legyőzte a Vasast a férfi vízilabda Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén, így háromgólos előnybe került a holnapi visszavágót megelőzően. Az Eger már a Szőnyi úton lerendezte a továbbjutás kérdését, miután 15–6-ra nyert a BVSC ellen. A Szegednek és a Szolnoknak sem kell már nagyon izgulnia: előbbi az FTC, utóbbi a Pécs ellen került megnyugtató előnybe.

A Honvéd elsősorban kiváló védőmunkájának köszönhetően győzött a Magyar Kupa negyeddöntőjének első meccsén, a találkozó első két negyedében gólt sem kapott Vad Lajos együttese, s a harmadik játékrészben már 5–0-ra is vezetett.

A mérkőzésen 11 emberelőnyből mindössze kettőt kihasználó Vasas azonban elég jó csapat ahhoz, hogy ne engedje ki a kezéből a továbbjutást már az első mérkőzésen, s az utolsó negyedet 3–1-re megnyerve igazán érdekessé tette a holnapi visszavágót.

Az Eger ezzel szemben már most lerendezett mindent: a négyszer eredményes Hosnyánszky Norbert vezetésével kilenc góllal legyőzte a BVSC-t. Nehéz elképzelni, hogy nem Gerendás György együttese jut a legjobb négy közé...

A Szeged is simán nyert – hazai pályán 13–5-re a Ferencváros ellen. A Beton elsősorban harmadik negyedben mutatott parádés támadójátékának köszönheti a nagy különbségű sikert, ezt a játékrészt a Szeged 7–1-re nyerte meg. Az eredmény tudatában a holnapi, népligeti visszavágó gyakorlatilag itt is formalitásnak tekinthető.

A Szolnok is komoly előnyre tett szert a holnapi mérkőzés előtt, 13–7-re nyert a Pécs otthonában. A hazaiak szorosabbá is tehették volna az összecsapást, de kilenc emberelőnyükből mindössze kettőt használtak ki. A Szolnok ezzel szemben ötből háromszor eredményes volt fórban. A találkozó legeredményesebb játékos a három gólig jutó szolnoki Kovács Olivér volt.

FÉRFI VÍZILABDA MK
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
GROUPAMA-HONVÉD–TEVA-VASAS UNIQA 8–5 (2–0, 2–0, 3–2, 1–3)
Kőér u., 500 néző. V: Dodog, Kun Gy.
HONVÉD: GERGELY I. – Kovács R. 1, SZIVÓS, Gór-Nagy, Hárai, MÁTYÁS 2, TÓTH M. 3. Csere: Salamon 2, Jansik, Angyal
VASAS: Nagy V. – Decker Á. 1, Boskovic, Drasko Brguljan, Steinmetz Á. 1, Kiss G., Katonás 1, Csere: Takács Bálint, VÁMOS 2, Vörös, Steinmetz B., Fazekas, Fülöp
Gól – emberelőnyből: 8/2, ill. 11/2
Gól – kettős emberelőnyből: –, ill. 1/0
Gól – ötméteresből: 2/1, ill. –
Kipontozódott: Jansik (23. p.), Mátyás (26. p.)
Kiállítva (cserével végleg): Hárai (31. p.), Takács Bálint (31. p.)
PVSK FÜSZÉRT–SZOLNOKI DÓZSA KÖZGÉP 7–13 (2–4, 2–4, 1–2, 2–3)
Pécs, 300 néző. V: Füzesi, Marosvári
PÉCS: Tihanyi – De Blasio, O'Regan 2 (1), Hoppál 2, Scholefield 1 (1), Lukács G., Hangody R. Cs: Takács J., Soós G. , Krizsán, MÜLLER 2, Bertha. Edző: Petik Attila
SZOLNOK: GÁRDONYI – Gocsics 2 (1), Regős 1, Nyéki 1, HANGAY Z. 2, Komlósi, NEGREAN 2 (1). Cs: KOVÁCS O. 3 (1), R. Georgescu 1 (1), Pásztor M., Süveges 1, Marnitz, Mohi. Edző: ifj. Cseh Sándor
Gól – emberelőnyből: 9/2, ill. 5/3
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/1
Kiállítva (cserével végleg): Lukács G. (28. p.), Nyéki (32. p.)
Sárga lap: Petik A. (28. p.), ifj. Cseh S. (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Petik Attila: – Kis Gábor nélkül is nagy falat volt nekünk a Szolnok.
ifj. Cseh Sándor: – Elégedett vagyok a csapat teljesítményével, a védekezésünkön még javítani kell, mert az lesz a kulcs Csehovban.
SZEGED-BETON–FTC-FISHER KLÍMA 13–5 (2–1, 2–1, 7–1, 2–2)
Szeged, 200 néző. V: Fekete B., Rubos
SZEGED: Molnár D. – Somogyi, Török B. 1, Bálint 1, MOLNÁR T. 5, Kunac, Juhász Zs. Cs: Baksa (kapus), KAYES 2, HEGEDÜS G. 2, Turzai, Younger 1, Varga P. 1. Edző: Vincze Balázs
FTC: LABONCZ – Sántavy 1, Czigány K. 1, PAJÁN 1, Kincses, Korényi, Polovic. Cs: Illés S., Deutsch 1, Sánta 1, Székely B., Simon, Szöllősi K. Edző: Ambrus Tamás
Gól – emberelőnyből: 10/4, ill. 6/2
Gól – ötméteresből: 1/0, ill. –
Vincze Balázs: – Egynegyednyi jó játék kevés lesz a jövő héten.
Ambrus Tamás: – A harmadik nyolc percben kiestünk ritmusunkból, és ezt a Szeged kihasználta. A három negyeden át mutatott fegyelmezett, jó játékunk biztató.
BVSC-ZUGLÓ–ZF-EGER 6–15 (0–4, 1–3, 3–4, 2–4)
Szőnyi út, 150 néző. V: Pásztor Antal, Petik A.
BVSC: Meixner – Borsós 2, KERESZTES 2, Rajna, Ambrus, Szűcs L., Deme. Cs: GYÖRKE (kapus), Hőna, Szabó P. 2, Nagy S., Laczkovics, Kotszidisz, Zsoldos. Edző: Dabrowski Norbert
EGER: SZÉCSI Z. – BÁTORI 2, Binder, KOVÁCS G. 2, Mezei 1, HOSNYÁNSZKY 4, GRAHAM 2. Cs: GERRITSE 2, Seman 1, Bundschuh 1, Chilkó. Edző: Gerendás György
Gól – emberelőnyből: 6/3, ill. 10/4
Gól – ötméteresből: 2/0, ill. 3/3
Kipontozódott: Zsoldos (28.p.), Hőna (29.p.), Rajna (31.p.)
MESTERMÉRLEG
Dabrowski Norbert: – Még játszunk egy visszavágót…
Gerendás György: – Az ilyen meccseken is meg kell találnunk a motivációnkat, és örülök annak, hogy ez most nekünk sikerült.
A SZOMBATI PROGRAM
ZF-Eger–BVSC-Zugló, Bitskey uszoda 18 ó
Szolnoki Dózsa KÖZGÉP–PVSK Fűszért 18 ó
TEVA-Vasas UNIQA - Groupama-Honvéd, Komjádi uszoda 18 ó
FTC-Fisher Klíma - Szeged-Beton, Népliget 19.30 ó
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik