A Szeged nem bírt a Szolnokkal, a Vasas a Honvéddal

Vágólapra másolva!
2012.02.11. 14:43
null
Hatszor került a Szeged kapujába a labda (Fotó: Grnák László– archív)
Címkék
A listavezető Szeged hazai pályán 6–6-os döntetlent játszott a Szolnokkal a férfi vízilabda OB I szombati rangadóján. Az esti fővárosi derbin a Vasas 11–11-et játszott a Honvéd vendégeként.

 

SZEGED–SZOLNOK

A két csapat őszi meccsén 8–8-as döntetlen született, az volt a szegediek eddigi egyetlen pontvesztése a bajnokságban. Akkor a Szolnok nyolc másodperccel a vége előtt szerezte az egyenlítő gólt, most pedig nem sok hiányzott hozzá, hogy az utolsó pillanatokban kapott találattal maradjon alul a Beton.

Aki gólzáporos rangadót várt, az csalódottan vehette tudomásul, hogy a felek ezúttal inkább védekezésben remekeltek, először a 6. percben került a kapuba, mégpedig a hazaiba a labda. Hogy Decker Attila se zárja hibátlanul az első negyedet, arról Somogyi Balázs gondoskodott, aki a 8. percben emberelőnyből mattolta a Szolnok kapusát.

A hazaiak a második játékrészben is visszafogott teljesítményt nyújtottak támadásban, a szolnokiak viszont háromszor is betaláltak, a nagyszünetben 4–2-re vezettek.

A fordulás után a Beton egyenlített, fordítani viszont nem tudott, 5–4-nél ismét a Szolnoknál volt az előny.

A záró negyed elején Somogyi második találatával újra egalizált a Szeged, amely a 30. percben Aaron Youngernek köszönhetően először vette át a vezetést a találkozón (6–5).

A hazai győzelem azonban elmaradt, sőt majdnem Szolnok-siker lett a vége. Az utolsó előtti percben Kis Gábor kissé komikus módon hozta össze az egyenlítő gólt, ugyanis a kezéből kicsúszott a labda, ám egy ütőmozdulattal végül valahogy átpaskolta azt Baksa László felett.

Az utolsó másodpercekben a győzelmet is kivívhatta volna ifj. Cseh Sándor együttese, de előbb Baksa védett, majd az ismétlés a jobb kapufán csattant, így maradt a 6–6, a Tisza-parti rangadó tehát megint döntetlennel zárult.

HONVÉD–VASAS

Érdekes képet mutatott a mérkőzés az első két negyedben, hiszen míg az első nyolc percben valóságos gólcsend uralkodott a medencében – mindössze Tóth Márton talált be emberelőnyből –, addig a második negyedben mindkét oldalon potyogtak a találatok.

A képlet egyébként viszonylag egyértelmű volt: a Vasas fordított, majd ezt követően a Honvéd egyenlített – a szünetig négyszer is. Hárai az emberelőnyök kiharcolása mellett fórból és akcióból is eredményesen játszott, így a hazaiaknak volt mire támaszkodniuk, a harmadik negyed elején Szivós Márton góljával így ismét náluk volt az előny.

A túloldalon Miho Boskovic és Kiss Gergely is eredményesen játszott, míg a hazaiaknál Salamon Ferenc is alaposan beleerősített, de jellemző a csata kiélezettségére, hogy egyik csapat sem tudott elhúzni kettővel.

Az utolsó negyedre is döntetlennel mentek bele a felek (7–7), és ismét a Vasas kezébe került a mérkőzés, ám hiába vezettek a piros-kékek Kiss, Drakso Brguljan, Vámos Márton, majd Katonás Gergő góljával is, mindegyikre jött válasz a Honvédtól, utoljára negyven másodperccel a vége előtt Gór-Nagy Miklóstól, így 11–11-es döntetlen lett a vége.

FÉRFI VÍZILABDA OB I
13. FORDULÓ
A-HÍD-SZEGED-BETON–SZOLNOKI DÓZSA-KÖZGÉP 6–6 (1–1, 1–3, 2–1, 2–1)
Szeged, 400 néző. Vezette: Juhász, Vogel
SZEGED: BAKSA – Hegedüs G. 1, Török 1, Bálint G., Kayes, YOUNGER 2, Kiss Cs. Csere: SOMOGYI 2, Varga P., Molnár T., Turzai, Lehmann, Juhász Zs. Edző: Vincze Balázs
SZOLNOK: DECKER A. – Pásztor 1, Hangay Z., Kovács O., KIS G. 1, Marnitz G. 1, Gocics. Csere: Komlósi, Süveges, NEGREAN 2, Regős 1, Nyéki. Edző: Cseh Sándor
Gól – emberelőnyből: 9/4, ill. 8/3
Gól – ötméteresből: –, 1/1
MESTERMÉRLEG
Vincze Balázs: – Rendszert csinálunk abból, hogy két-három góllal elengedjük az ellenfelet, majd hatalmas energiákat mozgósítva mutatjuk meg, mekkora szívünk van. Ennek a gyenge kezdésnek a jövőben nem szabad előfordulnia.
Cseh Sándor: – A győzelem reményében vettük fel a küzdelmet az esélyesebb Szeged ellen, és volt is lehetőségünk a sikerre, ám így sem vagyok elégedetlen, mert nagyot küzdöttek a srácok.
GROUPAMA-HONVÉD–TEVA-VASAS-UNIQA 11–11 (1–0, 4–5, 2–2, 4–4)
Budapest, Kőér utca, 400 néző. Vezette: Marosvári, Székely Balázs
HONVÉD: Gergely – Szivós 1, Tóth M. 1, GÓR-NAGY 3, HÁRAI 2, Jansik, Kovács R. 1. Csere: Mátyás, SALAMON 3, Kovács P., Angyal. Edző: Vad Lajos
VASAS: Barabás – Steinmetz B., Katonás 1, KISS G. 2, STEINMETZ Á. 1, Drasko Brguljan 1, Decker Á. 1. Csere: Takács Bálint, BOSKOVIC 3, Vörös 1, Vámos 1, Fülöp. Edző: Földi László
Gól – emberelőnyből: 9/4, ill. 8/5
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 2/2
Kipontozódott: Jansik (25. p.), Mátyás (26. p.)
MESTERMÉRLEG
Vad Lajos: – Két hónap szünet után rangadóval folytatni a szezont… Abszolút igazságos a döntetlen, és nem is lehetek elégedetlen vele, mert négy pontot elvettünk a szezonban a Vasastól.
Földi László: – Mindkét csapat sokat hibázott.
OSC–PVSK-FÜSZÉRT10–7 (3–1, 2–2, 3–1, 2–3)
Budapest, Hajós Alfréd Uszoda, 100 néző. Vezette: Birri, Madarasi
OSC: ÁTS – BENCZUR 4, Pecz, Szentesi 2, Galambos 1, SZÉCSI D. 3, Balla. Csere: Bencz, Zentai, Cserdi, Kiss Gy., Tiba. Edző: Bíró Attila
PÉCS: Kozarski – Bóbis 1, Hangay, Scholefield 1, O’REGAN 2, Hoppál 2, De Blasio 1. Csere: Krizsán A., Lukács G., Soós, Takács J., Müller. Edző: Petik Attila
Gól – emberelőnyből: 8/3, ill. 11/3
Gól – kettős emberelőnyből: –, ill. 1/1
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. 1/1
Kipontozódott: Takács J. (22. p.), Bencz (24. p.), Balla (28.p.), Krizsán A. (30.p.)
MESTERMÉRLEG
Bíró Attila: – Végre megízleltük a győzelem ízét! Bízom benne, hogy tovább megyünk ezen az úton. Gratulálok a csapatomnak!
Petik Attila: – Sajnos nagyon látszott, hogy két hónap után ez volt az első meccsünk. Az elején összeszedett hátrányt nem tudtuk ledolgozni, megérdemelten nyert a hazai csapat.
BVSC-ZUGLÓ–DEBRECEN7–9 (2–3, 1–1, 2–3, 2–2)
Budapest, Szőnyi út, 100 néző. Vezette: Fekete B., Molnár P.
BVSC: MEIXNER – Kotszidisz, Borsós 1, Szűcs L., AMBRUS 2, Hőna, Deme 1. Csere: Bedő, Nagy S., Keresztes 1, Rajna 2, Kriszt. Edző: Dabrowski Norbert
DEBRECEN: B. Mitrovics – Kiss T. 2, Bugajcsuk 1, Varga T. 1, Misics, LÉTAY 2, VINDISCH 2. Csere: Halek, Hegedűs I., Tóth Z. 1, Simon A., Zoufal, Apanaszenko. Edző: Gyöngyösi András
Gól – emberelőnyből: 5/1, ill. 17/7
Gól – ötméteresből: 4/1, ill. 1/1
Kipontozódott: Hőna (26. p.), Keresztes (32. p.), Rajna (32. p.)
Kiállítva (cserével végleg): Varga T. (13. p.), Vindisch (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Dabrowski Norbert: – Mindkét csapatnak gratulálok a játékához, csak ezért nekünk nem adnak pontot.
Gyöngyösi András: – Több mint két hónapja nem játszottunk tétmérkőzést, ezt figyelembe véve elégedett vagyok a győzelemmel, a céljaink eléréséhez azonban fejlődnünk kell.
ZF-EGER–FTC-FISCHER KLÍMA 17–8 (3–1, 4–4, 4–0, 6–3)
Eger, 300 néző. Vezette: Petik András, Kun György
EGER: Bisztritsányi – Graham 1, HOSNYÁNSZKY 3, Bundschuh 1, Mezei 1, BIROS 3, Bátori 2. Csere: Sándor D. (kapus), Binder 1, Kovács G., Seman, Naganuma 1, VARGA II. Zs. 3, Chilkó 1. Edző: Gerendás György, Tóth Kálmán
FTC: Kosztrov – SÁNTAVY 1, Varga I. Zs., KINCSES 2, Paján 2, Czigány, Deutsch 1. Csere: Székely, Illés, Szőllősi 1, Polovic, Korényi, Ernyei 1. Edző: Ambrus Tamás
Gól-emberelőnyből: 8/5, ill. 6/1.
Ötméteresből: 1/1, ill. 1/1.
MESTERMÉRLEG
Gerendás György: – Döcögősen indult, de amit szerettünk volna gyakorolni, azt sikerült végrehajtani. Messze nem játszunk még jól, de még van egy hetünk a rangadókig. Azt nem tudom, hogy tökéletes lesz-e a játékunk, de biztosan jobb lesz, mint a szerdai kupameccsen és a mai estén.
Ambrus Tamás: – A félidőig tisztességes, egyenrangú ellenfelei voltunk az Egernek. A mérkőzés második felében kijött a fizikai és tudásbeli különbség a hazaiak javára. A mai meccs is megmutatta, jó úton haladunk, és a munkánk majd be fog érni.
KAPOSVÁRI VK–KALO-MÉH-CS&K-SZENTES 6–5 (1–0, 0–2, 4–3, 1–0)
Kaposvár, 200 néző. V: Marjay, Füzesi
KAPOSVÁR: NAGY P. – MAÁR 1, BURBURAN 3, Papp G., Balogh Z. 1, Bakó 1, Prikidánovics. Cs: Horváth Dávid, Bereczki, Horváth Dániel, Juhász-Szelei, Snyder, Gyurováth. Játékos-edző: Bereczki Miklós
SZENTES: Horváth T. – Szabó B., Józsa 1, Tóth P. 1, Weszelovszky, Németh D., Szabó Z. Cs: Araczki, Lázár, Nagy M. 1, Szőke 2. Edző: Lukács Dénes
MESTERMÉRLEG
Bereczki Miklós: – Rengeteg emberelőnyt nem tudtunk kihasználni ezen az izgalmas mérkőzésen, de amikor a legnagyobb szükség volt rá, sikerült gólokat szereznünk.
Lukács Dénes: – A saját dolgunkat nehezítettük meg a bajnokság hátralévő részére.
AZ ÁLLÁS
1. ZF-Eger 13 11 1 1 159– 90 +69 34
2. Szeged Beton VE 12 10 2 138– 91 +47 32
3. Szolnoki Dózsa-Közgép 13 9 2 2 140– 88 +52 29
4. TEVA-Vasas-Uniqa 12 8 2 2 155– 93 +62 26
5. Groupama Honvéd 12 8 1 3 149– 97 +52 25
6. Debrecen Fujitsu 12 6 1 5 103– 81 +22 19
7. FTC Fisher Klíma 13 4 2 7 110–136 –26 14
8. Bodrogi Bau Szentesi VK 13 3 1 9 110–153 –43 10
9. BVSC-Zugló 13 3 1 9 101–151 –50 10
10. PVSK-Füszért 12 2 1 9 93–142 –49 7
11. Kaposvári VK 12 2 1 9 75–147 –72 7
12. Orvosegyetem Sport Club 13 1 1 11 88–152 –64 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik