A Honvéd izgalmas csatában nyerte meg az MK-t

Vágólapra másolva!
2010.11.21. 18:26
null
A kupagyőztes Honvéd (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
A Groupama-Honvéd nyerte meg a férfi vízilabdázók Magyar Kupáját, miután a döntőben izgalmas csatában három góllal győzött a ZF Eger ellen.

Nem sokáig vacakoltak a felek: a Honvéd rögtön az első fórból megkezdte a gólgyártást. Tóth Márton bejátszását a röviden Mátyás Zoltán húzta be az egriek kapujába. Miután a hevesiek kihasználatlanul hagyták első emberelőnyüket, a Honvéd egy gyors kontra, majd ziccert érő lefordulás után büntetőt harcolt ki, amelyet Szivós Márton értékesített. A kapusoké, de még inkább a védekezéseké volt a főszerep, az Eger halványabban játszott önmagánál. Biros Péter távoli bombájával azért szépített az Eger. Sőt, egy gyors támadás végén kihasználva, hogy nem állt még fel a Honvéd-védelem, Biros gólpasszt adott Nikolaosz Kitszidisznek, aki átpöttyintette a labdát Gergely Istvánon. Az Egernek 25 másodperc kellett az egyenlítéshez. A Honvéd nem szeppent meg, Szivós szintén távolról csak visszavette a gólelőnyt. (3–2)

A második negyedet Varga Zsolt akciógólja vezette fel, majd Hosnyánszky Norbert addig lopta a távot fórban, amíg rosszkéz oldalról meg nem látta a rést és kilőtte a rövid, bal alsót. Először vezetett a 0–2-ről felálló Eger, de hiába érezte magát sínen a visszafogott kezdés után, megrázta magát a Honvéd. Szivós, majd Salamon Ferenc is emberelőnyben játszva lőtt gólt, így a nagyszünetben Vad Lajos együttesénél volt az előny. (5–4)

Salamon a harmadik játékrész elején is góllal büntette, hogy fórban rá kevesebb figyelmet szenteltek az egriek. Majd Bátori Bence magánszáma következett: egy bejátszással lefordult, lövő pozícióba verekedte magát, közben lábon „kihordott" egy fejbe kólintást, mielőtt Szécsi kapujába lőtt volna. Gerendás György ekkor már tajtékozott a dühtől a parton. Időt is kért, de fórban játékosai rögtön elpasszolták a labdát. A Kis Gábor által kiharcolt büntetőből szépített ugyan Biros, de a negyed hátralévő részében – több mint öt percig – a rontott lövések jellemezték a mérkőzést, miközben Gergely és Szécsi is több bravúrt mutatott be. Utóbbi eközben Szivós nagy erővel, fej fölé meglőtt büntetőjét is hárította. (7–5)

A záró felvonáshoz érve is góltalan percek peregtek, mindkét fél érezte, döntő fordulat következhet. Ezért elsősorban a védekezésekre koncentráltak. Ezt Tóth Mártonnak sikerült távolról átlőnie, így négy és fél perccel a vége előtt mínusz háromról kellett kapaszkodnia az egyre bizonytalanabbá váló Egernek. Két perccel a lefújás előtt meccslabdához jutott a Honvéd, méghozzá egy kettős fórnak köszönhetően. Előbb az idővel játszottak egy keveset, majd Gór-Nagy Miklós elhelyezett egy bombát Szécsi hálójába, megadva ezzel a kegyelemdöfést a 2/13-as kiállítási mutatóval záró egrieknek. Biros fórban még szépített, de akkor már mindenki tudta: a találkozó és a kupa sorsa eldőlt. (9–6)

A női vízilabda Theodora Magyar Kupa döntőjében a Szentes egy góllal nyert a Szeged ellen.

A találkozó végig kiegyenlített, nagy csatát hozott. A szentesiek négyszer szereztek vezetést, a szegediek kétszer. Egy gólnál többel egyik csapatnak sem sikerült elhúznia, mert az ellenfél mindig egyenlített.

A döntő legeredményesebb játékosa a vesztes felet erősítő Drávucz Rita volt, aki egymaga három gólt szerzett. A találkozóról és a kupa sorsáról döntő találatot Anasztaszija Kotova szerezte 1:13 perccel a vége előtt.

RÉGEN VÁRT HONVÉD-SIKER –REAKCIÓK

 

FÉRFI VÍZILABDA, MAGYAR KUPA
DÖNTŐ
Groupama-Honvéd–ZF-Eger 9–6 (3–2, 2–2, 2–1, 2–1)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik