A Honvéd hiába állt fel mínusz háromról Egerben

Vágólapra másolva!
2011.12.09. 20:33
null
Szivós Mártonra (8) nem lehetett panasz a vendégek közül (Fotó: Tumbász Hédi)
Címkék
A ZF-Eger hazai pályán 9–7-re nyert a Groupama-Honvéd ellen a férfi vízilabda ob I pénteki mérkőzésén. A vendégek háromgólos hátrányból tudtak egyenlíteni, ám a hajrá az egrieknek sikerült jobban.

 

Az Eger hazai pályán, a Honvéd idegenben volt veretlen a mérkőzés előtt, amelyet a hevesiek floridai utazása miatt halasztottak el. A hazaiak kezdtek jobban, az első negyedet 2–0-ra nyerték Biros Péter két góljával (a háromszoros olimpiai bajnok pólós egyszer ötméteresből volt eredményes), a második játékrészben pedig szintén ők találtak be először Kevin Graham jóvoltából.

Ekkor egy nagy különbségű egri győzelem is benne volt a levegőben, ám a Honvéd – amelyből Hárai Balázs hiányzott – szépen lassan elkezdett felzárkózni. Mátyás Zoltán törte meg a gólcsendjüket, majd a következő három találatukat Szivós Márton jegyezte, aki a harmadik nyolc percben kiegyenlített.

A záró negyedet így 4–4-ről kezdték a felek, akik közül ezután is a Honvéd futott az eredmény után. A fővárosiak 6–6-ig tudtak rendre egyenlíteni, ezután azonban két góllal ismét ellépett az Eger, amely ezúttal már nem adta le előnyét, 9–7-re nyert.

FÉRFI VÍZILABDA OB I
A 3. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
ZF-EGER–GROUPAMA-HONVÉD 9–7 (2–0, 1–2, 1–2, 5–3)
Eger, Bitskey-uszoda, 900 néző. Vezette: Füzesi, Vojvoda
EGER: Bisztritsányi – Bátori 2, BIROS 3, HOSNYÁNSZKY 2, Varga II Zs. 1, Binder, Graham 1. Csere: Bundschuh, Kovács G., Seman, Naganuma, Mezei
HONVÉD: Gergely – Gór-Nagy, SZIVÓS 4, MÁTYÁS 1, Kovács P., Tóth M., Kovács R. Csere: Salamon 1, Jansik, Angyal 1
Gól – emberelőnyből: 9/5, ill. 7/3
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/1
Kipontozódott: Salamon (30. p.), Bundschuh (31. p.)
MESTERMÉRLEG
GERENDÁS GYÖRGY, az Eger edzője: – A vízilabdavilág száz éve tévúton jár, hiszen most bebizonyították, hogy center nélkül több kiállítást lehet kapni. Az a világ, ahol centereket képeznek, az hülye. Nem játszottunk jól, de legalább küzdöttünk, és a sorsdöntő pillanatokban belőttük a helyzeteket.
VAD LAJOS, a Honvéd edzője: – Gratulálok az Egernek, a csapatom fantasztikusan küzdött, és fel vagyok háborodva.
AZ ÁLLÁS
1. Szeged Beton VE 10 9 1 118–76 +42 28
2. ZF-Eger 10 8 1 1 108–70 +38 25
3. TEVA-Vasas-UNIQA 10 7 1 2 128–75 +53 22
4. Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP 10 7 1 2 107–70 +37 22
5. Groupama Honvéd 10 7 3 117–77 +40 21
6. Debrecen Fujitsu 10 5 1 4 90–65 +25 16
7. Bodrogi Bau Szentesi VK 10 3 1 6 90–113 –23 10
8. FTC Fisher Klíma 10 3 1 6 79–107 –28 10
9. BVSC-Zugló 10 3 7 80–115 –35 9
10. PVSK-Füszért 10 2 1 7 82–117 –35 7
11. Kaposvári VK 10 1 1 8 60–128 –68 4
12. Orvosegyetem Sport Club 10 1 9 63–109 –46 1

 

Legfrissebb hírek

A Ferencváros nem kímélte a Podravkát, nyolc góllal nyert Érden a női kézi BL-ben

Kézilabda
15 perce

Bundesliga: Schäfer András csapata pontot szerzett Stuttgartban

Német labdarúgás
23 perce

Győzelemmel emlékezett elhunyt tulajdonosára a Fiorentina

Olasz labdarúgás
29 perce

Premier League: senkinek sem jó döntetlen Wolverhamptonban

Angol labdarúgás
33 perce

Ligue 1: a kelet-franciaországi presztízsmeccsen lezárta rossz szériáját a Strasbourg

Francia labdarúgás
41 perce

Férfi vízilabda Eb: kiváló második félidővel újabb spanyol győzelem a mieink csoportjában

Vízilabda
1 órája

Felkészülés: önbizalom-növelő győzelmet aratott az ETO a Rapid ellen

Labdarúgó NB I
1 órája

Eppel góljával nyert a Csíkszereda

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik