Női vízilabda: Vad Lajos lett a Dunaújváros edzője

L. G.L. G.
Vágólapra másolva!
2023.09.19. 18:40
null
Vad Lajos (Fotó: Nemzeti Sport)
Házon belülről oldotta meg a szövetségi kapitánynak kinevezett Mihók Attila pótlását a Dunaújváros női vízilabdacsapata.

 

HUSZONÖT ÉVVEL EZELŐTT történt olyan legutóbb Dunaújvárosban, mint kedden délután: új vezetőedzőt mutatott be a helyi női vízilabdacsapat. Az 1998-ban kinevezett Mihók Attila negyed évszázadon át vezette az együttest, amellyel nyolc bajnoki címet, hét Magyar Kupát, LEN-kupát és Európai Szuperkupát is nyert. Azonban bő két hete ő lett a magyar női válogatott (egyik) szövetségi kapitánya, és mivel a pozíció feltétele volt, hogy főállásban dolgozzon, új vezetőedzőnek kellett átvennie a Dunaújvárost. Nos, az állandóság jegyében házon belülről oldották meg a pótlást, a vezetőedző a korábban másodedzőként dolgozó Vad Lajos lett, két segítője az eddig is a klubnál dolgozó Fülöp Tibor és Kardos Krisztina.

„Derült égből villámcsapásként ért a felkérés, de óriási megtiszteltetés egy európai szinten is híres csapattal dolgozni, nagy várakozással tekintek a feladat elé – mondta a férfi szakágban edzőként bajnoki címet nyerő Vad Lajos. – Az elsődleges cél, hogy a tehetséges helyi fiatalokat beépítsük a stabil válogatottak mellé, hosszú távra tervezünk, az ő szerepük meghatározó lesz a következő tíz évben is. Mindig nyerni szeretnénk, de reálisnak kell lenünk, ahhoz is nagy szerencse kell, hogy megközelítsük az előző idény eredményeit, de bizakodó vagyok. A hét végén Horvátországban szerepeltünk egy nem túl veretes tornán, amelynek célja az volt, hogy összerázódjunk a csapattal, az eheti BL-selejtező már húzósabb feladat lesz, szeretnénk mérkőzésről mérkőzésre előrelépni. Egyet megígérhetek: azért sosem fogom megdicsérni a lányokat, hogy hajtanak, mert ez a minimum elvárás.”

A fukuokai világbajnokság legjobb kapusának megválasztott holland Laura Aarts Keszthelyi Rita csapattársa lett a spanyol Mataróban, Mucsy Anna Mandula ugyancsak Spanyolországba szerződött a Mediterranihoz, Erdélyi Hédi Szentesen folytatja, Sajben Nikolett pedig abbahagyta a játékot. Helyettük saját nevelésű fiatalok kerültek a csapatba, amely az első tétmérkőzéseit a BL-selejtezőben játssza Rómában, az ellenfelek a házigazda mellett a spanyol Sant Andreu, valamit két francia csapat, a Lille és a Nancy lesznek.

„Nincs választási lehetőségünk, azzal kezdünk, amit kijelöltek nekünk – mondta a csapatkapitány Garda Krisztina. – A Roma és a Sant Andreu meglehetősen erős ellenfél, de a két francia csapatot sem szabad leírni. Igyekszünk a lehető legtöbbet kihozni magunkból, aztán meglátjuk, hogy ez mire lesz elég.”

Noha a csapat még tovább fiatalodott, és az edző is új, azért valószínűleg a továbbjutásra elég lesz.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik