Varga Tamás tartotta a lelket a csapatban, kétgólos hátrányban a Szeged

Vágólapra másolva!
2009.04.08. 20:23
A 2008–2009-es a LEN-kupa-szezon döntőjének első összecsapásán a Szeged idegenben szenvedett kétgólos vereséget a görög Panioniosztól. A magyar csapat legjobbja a négy gólig jutó Varga Tamás volt, de Weszelovszky László két találatára is égető szükség volt.
Varga Tamás a végére kissé elfáradt, de így is csapata legjobbja volt
Fotó: Mirkó István
Varga Tamás a végére kissé elfáradt, de így is csapata legjobbja volt
Varga Tamás a végére kissé elfáradt, de így is csapata legjobbja volt
Fotó: Mirkó István
Varga Tamás a végére kissé elfáradt, de így is csapata legjobbja volt

Az olasz Pescara túl nagy falatnak bizonyult 1996-ban a Szeged számára a LEN-kupa fináléjában, a magyar csapat azonban 13 év elteltével ismét a végső győzelem kapujába jutott, s az első mérkőzés után nem ledolgozhatatlan, kétgólos a hátránya.

Kásás Zoltán együttesét a görög Panioniosz győzte le 8–6-ra – Athénban. A visszavágó két hét múlva lesz.

Az első gólt a hazaiak csapatkapitánya, Ioannisz Tomakosz szerezte, de a Szeged viszonylag hamar egalizált. Varga Tamás ötméteresből volt eredményes. A magyar játékos talán akkor még nem sejtette, hogy gyakorlatilag csak rajta múlik, hogy a visszavágóra megmarad a Szeged esélye a végső győzelemre.

Az első három negyedben csak kétszeres olimpiai bajnokunk tudta bevenni Jórgosz Reppasz kapuját – igaz, ő négyszer is. A másik oldalon Baksa László hatszor kapitulált ezen időszak alatt, a meccs tehát nem úszott el.

Az athéni uszodában fantasztikus, egyben nyomasztó hangulatban kellett helytállnia a Szegednek, a magyar csapatot elkísérő maroknyi szurkolótábor buzdítása szinte alig volt hallható, mégis sokat segített abban, hogy a Szeged az utolsó negyedben tartsa az addigra kialakult kétgólos deficitet.

Merthogy az utolsó negyednek az volt a tétje, hogy marad-e esélye a visszavágóra Lehmannéknak, és hogy tud-e Vargán kívül valaki gólt lőni. Nos, a válaszok: maradt és igen.

Weszelovszky a záró periódus közepén ugyanis megszerezte a Szeged ötödik gólját, megtörve Varga egyeduralmát, nem sokkal korábban Vaszileiosz Liotszakisz is betalált, így az utolsó percekben továbbra is tartottuk a kétgólos hátrányt.

Varga a végén elhibázott egy fórt, míg a másik oldalon Tomakosz újra betalált, így végül háromgólos vereséget szenvedett volna a magyar csapat. Weszelovszky azonban másodpercekkel a mérkőzés vége előtt ejtett – bement.

Semmi sem dőlt el.

LEN-KUPA

DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
PANIONIOSZ (görög)–SZEGED-BETON 8–6 (2–1, 3–2, 1–1, 2–2)
Athén, 2000 néző. Vezette: Stampalija (horvát), Taylan (török)
Gól – emberelőnyből: 9/2, ill. 10/2
Gól – ötméteresből: 1/0, ill 2/2
Kipontozódott: Mazisz (16. p.)
Panioniosz: Reppasz – Papadogkonasz, Miralisz 1, Tomakosz 3, Mazisz, Kokkinakisz 1, Murikisz, Csere: Camantakisz 1, Liocakisz 1, Berisztianosz, Vlontakisz, 1 Kaposzisz
Szeged: Baksa – Weszelovszky 2, Komlósi, Varga T. 4, Milos Korolija, Török B., Vejzagics, Csere: Juhász Zs., Mihajlo Korolija, Lehmann, Varga P.

MESTERMÉRLEG
KONSZTANTINOSZ LUDISZ, a Panioniosz edzője: Nagyon elégedett vagyok a csapat teljesítményével. Jól játszottunk és a bírók is igazságosan ítélkeztek. Bizakodó vagyok a visszavágót illetően, mert nem hittem volna, hogy ennyivel nyerünk. Egyedül a közvetlenül a vége előtt kapott gól szomorít el, mert háromgólos előnnyel fordulni nagyon jó lett volna.
KÁSÁS ZOLTÁN, a Szeged edzője: Elsősorban a mi hibánk az eredmény. Megfogott minket az a hangorkán, a fantasztikus hangulat, amit fogadott minket. Passzívabbak voltunk, mint szoktunk, nem a saját játékunkat játszottuk. Nem lőttünk elég pontosan és a védekezésünk sem volt olyan jó, mint az utóbbi időben, hiszen sok akciógólt kaptunk. Emellett az utolsó öt emberelőnyünket kihagytuk. Megvalósult az, amitől titkon féltem... Össze kell szednünk magunkat, mert eddig még nem kaptunk ki kettővel idegenben, ezt kell most eltüntetnünk.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik