Egy negyednyi remek játék is elég volt a házigazdák ellen

Vágólapra másolva!
2007.08.08. 20:37
A vártnál nehezebben nyerte második csoportmérkőzését a magyar férfi vízilabda-válogatott a Berlinben zajló Világliga nyolcasdöntőjében. A mieink ellenfele ezúttal a házigazda német válogatott volt, amely a nagyszünetben még vezetett olimpiai bajnok együttesünk ellen. A végén aztán magukhoz tértek Benedekék, és két góllal, 7-5-re nyertek.
Benedek rutinja sokat segített a németek ellen
Benedek rutinja sokat segített a németek ellen
Benedek rutinja sokat segített a németek ellen
Benedek rutinja sokat segített a németek ellen

Kissé idegesen kezdett a magyar válogatott a németek ellen. Na jó, a megfogalmazás kicsit erős, de az mégis tény: az utóbbi meccseken nem szoktunk hozzá, hogy válogatottunk lőtt gól nélkül abszolváljon egy negyedet. Most azonban mégis megtörtént ez a "szégyen" a csapattal.

Pedig aktívan kezdtek és sorra dolgozták ki a helyzeteket Varga Dánielék, ám a befejezésbe mindig hiba csúszott. Hol a hazaiak kapusa, Tchigir, hol a kapufa jelentette a végállomást a sistergő bombáknak.

A másik oldalon viszont a németek higgadtabbak voltak. Előbb Varga Dani kiállítását, majd Fodor Rajmund büntetését használják ki kíméletlenül, és máris kettővel vezettek a házigazdák a negyed vége előtt.

A pihenő használt a magyaroknak. Végre a bírok nekünk is befújtak egy fórt, Szivós pedig megszerezte első találatunkat. A Domino klasszisa éles szögből talált be. A németek azonban még mindig tartották magukat: Kreutzmann közeli pöccintése ismét kettőre növelte különbséget, és bizony, ha Benedek Tibor nem lő gólt szabaddobásból, a félidőre is megmaradt volna a nem túl nagy, ám mégis meglepő különbség.

A harmadik felvonás aztán helyre tette a dolgokat! Kis Gábor remek center-találatával egyenlőre alakította az állást, s ezután beindult a magyar henger. Benedek második góljával a negyed közepén először vezetett a magyar válogatott - s ez már a későbbiekben sem változott. Kiss Gergő bevágott még egyet, így a zárófelvonás előtt mi mentünk kettővel.

Az eltiltása miatt a találkozót kihagyó Molnár Tamás nélkül játszó magyar válogatott az utolsó szakaszban már nem adta ki a vezetést a kezéből. Schertwitis találata után ugyan még bíztak a csodában hazai szurkolók, ám Hosnyánszky Norbert szertefoszlatta a reményeket. A kiváló játékos találatával kialakult a 7-5-ös végeredmény.

BERLIN, VILÁGLIGA, NYOLCAS SZUPERDÖNTŐ:

B CSOPORT, 2. FORDULÓ:
MAGYARORSZÁG-NÉMETORSZÁG 7–5 (0–1, 2–2, 3–0, 2–2)
Berlin, 400 néző
V: Margeta (szlovén), Chaney (amerikai)
Gól – emberelőnyből: 7/2, ill. 8/2
Ötméteresből: 1/–, ill.
Kipontozódott: Schrödeter (22. p.), Fodor (27. p.)
MAGYARORSZÁG: SZÉCSI, Varga Dániel, Fodor, Biros, Kis G. 1, KISS G. 2, BENEDEK 2 Cs: Hosnyánszky 1, Hárai, Madaras, Szivós 1, Gór-Nagy
NÉMETORSZÁG: TCHIGIR, Kreuzmann 1, Schrödter, Nosek, SCHERTWITIS 2, Mackeben, POLITZE 2 Cs: Öler, Savic, Dierolf, Naroska, Schlotterbeck
B csoport
Ausztrália Kanada 9-8 (3-3, 3-2, 3-1, 0-2)
A B csoport állása:
1. Magyarország 6 pont
2. Németország 3 (18-15)
3. Ausztrália 3 (17-23)
4. Kanada 0
A csoport:
A csoport:
Szerbia Románia 17-9 (7-2, 5-4, 4-1, 1-2)
Egyesült Államok Kína 12-7 (4-1, 2-1, 3-2, 3-3)
Az A csoport állása:
1. Szerbia 6 pont
2. Egyesült Államok 3 (15-20)
3. Románia 3 (17-24)
4. Kína 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik