Vízi Eb: „Montenegrót ugyanúgy megverjük, mint a horvátokat”

Vágólapra másolva!
2016.01.20. 13:50
Rendkívül magabiztosan nyilatkozott a montenegróiak elleni, csütörtöki Európa-bajnoki elődöntőt megelőzően Benedek Tibor, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, aki biztos csapata továbbjutásában.

„Ugyanolyan nehéz mérkőzés lesz, mint a Horvátország elleni, de ugyanúgy meg fogjuk verni őket, mint Horvátországot” – mondta a szakember a szerdai tréninget követően. A magyarok kedden az olimpiai bajnok horvátokat meggyőző játékkal győzték le 8–5-re.

A mostani gyakorlást kihagyta a horvátok ellen fantasztikus kapusteljesítményt nyújtott Nagy Viktor, valamint a kiválóan védekező Erdélyi Balázs, mindketten kisebb betegséggel küzdenek, de ahogyan Benedek Tibor elmondta, semmi sem veszélyezteti csütörtöki játékukat. Az edzésen így vízbe szállt a kétszeres olimpiai bajnok kapus, a válogatott jelenlegi kapusedzője és csapatvezetője, Gergely István is.

Az elődöntővel kapcsolatban a kapitány hangsúlyozta, ugyanolyan akarattal és harcosan ugranak majd vízbe, de változtatásokra is szükség lesz, mivel az ellenfél taktikája különbözik a horvátokétól. Benedek Tibor kiemelte az emberelőnyök fontosságát, szerinte a montenegróiak, bízva saját emberhátrányos teljesítményükben, előszeretettel mennek bele a kemény játékba.

„Tudom, hogy jobbak vagyunk, mint Montenegró, minden szempontból, játékosállományban és játékelemenként is” – tette hozzá a szakvezető.

A magyar válogatott sorozatban 12. alkalommal jutott a legjobb négy közé Európa-bajnokságon, amennyiben bejut a fináléba, azzal megszerzi az indulási jogot a riói olimpiára. A találkozót csütörtökön 20.15-től rendezik a belgrádi Kombank Arénában.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik