Erőnlét is kell, meg sok gól is – edzettek Benedekék

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.12. 20:58
Mindössze egyetlen gond volt a magyar férfiválogatott játékával a Görögország elleni hétfői csoportmeccsen. Borzalmasan használtuk ki az emberelőnyös helyzeteinket. Meg is néztük a mai edzését a csapatnak.

Az ilyen hosszú tornán elengedhetetlen, hogy legyen olyan időszak, amikor az erőnlét javítására fekteti a hangsúlyt a szövetségi kapitány. Persze nem téli/nyári alapozásra kell gondolni, de képtelenség a fizikailag csúcson kezdeni egy tornát, és megtartani azt 14 napon át. A görögök elleni döntetlen miatt azonban az oroszok és a törökök elleni meccsünknek is óriási tétje lesz. Azaz az elkövetkező két napban nem kaphat olyan kiemelt hangsúlyt a fizikai állapot javítása.

A mai edzésen előbb víz alatt húzták párosával egymást a válogatott tagja, majd lábtempójukat erősítették az összes lehetséges módon.

A végén jött a tegnapi meccs miatt kötelező fórgyakorlás - két csoportban. Az egyikben hatan, ellenfél nélkül járatták körbe a labdát, és lőttek Nagy Viktornak, gyakorolva közben az együttmozgást. A másik kapunál Bisztritsányi Dávid ellen három a kettőben gyakoroltak a srácok. Utóbbi gyakorlat egyértelműen a kapufás ember megjátszására éleződött ki. A görögök ellen ez volt a legnagyobb hibánk, hogy a falba bejátszott labdákat nem tudtuk belőni, talán ebben is előrelépünk....

Férfi vízilabda Bajnokok Ligája: a budapesti final sixre a jegyek még kaphatók a jegyed.hu oldalon!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik