Vizes vb: Risztov vezetett, de nem fért be a tízbe 5 km-en

Vágólapra másolva!
2015.07.25. 10:05
null
A verseny biztatón indult Risztovék számára, de nem kerültek be a legjobb tízbe (Fotó: Reuters)
A kazanyi vizes vb első versenynapján az úszóversenyeken, hosszútávúszásban (nyílt vízi úszás) Risztov Évának és Olasz Annának szurkolhattunk először – öt kilométeren álltak rajthoz. A verseny biztatón indult a mieink számára, de nem kerültek be a legjobb tízbe.

 

 

A Kazanka folyó 19 Celsius fokos vizébe 41 versenyző ugrott be az 5 km-es versenyen (amelyik nem olimpiai táv).

A tíz kilométeren olimpiai bajnok Risztov Éva a verseny elején az élmezőnnyel haladt, volt, hogy vezetett is, de Olasz Anna sem szakadt le, a távon 2011-ben junior Eb-bronzérmes versenyző is a legjobb tízzel tudott haladni. Az idei nemzetközi versenyek alapján mindketten az élmezőnyhöz, a legjobb tízhez tartoznak a távon.

Fél órához közeledve kicsit hátrébb szorultak a mieink, a fordulóhoz érve Risztov a 8. helyen haladt, Olasz a 12. volt, előbbi hátránya 5.4 másodperc, utóbbié 10.7 másodperc volt a 30 perc 24 másodperces idővel a második körre forduló holland éllovassal, Sharon van Rouwendallal szemben.

A mieink pozíciója a hajrá előtt nem sokat változott, Van Rouwendal pedig sokáig meggyőző fölénnyel vezetett. Az utolsó méterekhez érve azonban a görög Kalliopi Arauzo és az amerikai Haley Anderson is elhaladt mellette.

A világbajnoki címet utóbbi szerezte meg 58.48 perces idővel, Arauzóé lett az ezüstérem, a német Finnia Wunram jött be a harmadik helyre, míg a verseny végére elfáradó Van Rouwendal a 4. helyen zárt.

A 11. és 13. helyekről, így Risztov Éva és Olasz Anna helyezéséről is célfotó döntött: Risztov 59.16.1 perces idővel a 12. helyen végzett, egy pozícióval a 13. Olasz előtt (59.16.5).

„Sok van ebben a pályában, rengeteg a rejtett lehetőség – fogalmazott Risztov Éva. – Ezért is volt jó ötlet, hogy a tíz kilométer előtt felmérhettem a terepet, teljesen más lesz így rajthoz állni kedden. Az úszás jó volt, jó erőben érzem magam, azért más lesz, amikor még két kört kell menni, nekem is, de sok riválisnak biztosan. Annyi hiányérzet van bennem, hogy a bírók lehetnének kicsit figyelmesebbek is, mert egészen elképesztő dolgok mennek olykor a vízben, aminek semmi köze sincs a fair playhez. A hajrában úgy visszarántottak, hogy csak néztem, és még ketten elmentek mellettem közben…”

Olasz Anna szintén ki volt bukva kissé. „Ugyanaz az orosz lány szállt rám, aki Kiss Nikit is ütötte-verte az Európa-bajnokságon. Úgy látszik, kipécézte magának a magyarokat. Egyszer kisikoltottam a bíróra, hogy nézzen már oda, de elfordította a fejét… Mindegy, bemelegítésnek jó volt, remélem, a tíz kilométer sokkal jobb lesz, meg aztán sokan vannak, akik csak erre a számra koncentrálnak, ez látszott is.”

Gellért Gábor szövetségi kapitány mindezt a következőkkel egészítette: „Itt sűrűbb a mezőny, nagyobb a közelharc, mert az öt kilométert még mindenki bírja, egy sprint az egész – két nap múlva azért más lesz. Barcelonában is ugyanígy kezdődött, aztán tízben volt mindkét lány tíz kilométeren, alapvetően most is ez a cél.”

Czékus Eszter nem jutott a döntőbe a szinkronúszók egyéni technikai versenyében.A viadal honlapjának beszámolója szerint a magyar sportoló a 24 fős mezőnyben a 17. helyen végzett, teljesítményére 76.5992 pontot kapott. A selejtezőben a címvédő orosz Szvetlana Romasina kapta a legmagasabb pontszámot.

Csak két párost tudott megelőzni a női szinkronműugrás selejtezőjében a Gondos Flóra, Kormos Villő magyar duó, így nem jutott be a döntőbe. A viadal honlapjának beszámolója szerint a magyar páros a 19 párost felvonultató mezőnyben 229.92 ponttal a 17. helyen zárt öt ugrás alapján. Az esti döntőt a kínaiak várják az első helyről.

Mindkét magyar teljesítette a maga számára kitűzött célt: Papp Márk az első tíz közvetlen közelében, 13-ikként, Székelyi Dániel pedig az első húszban (19.) végzett a férfiak 5 kilométeres versenyében.

Brutális viadalt hozott a férfiak „sprinttávja”: bármennyire is szerették volna a magyar indulók elkerülni, rendszeresen bedarálták őket a fordulóknál. Mint mondták, egyikük sem az a kezdeményező típus, ráadásul nem is az izomkolosszusok közé tartoznak, azaz inkább elszenvedői, mint győztesei a közelharcoknak – ugyanakkor Papp Márk például egy okos húzással csaknem nyolc helyet nyert az utolsó kilométeren, míg Székelyi Dániel második köre az egyik legjobb volt a mezőnyben, és 16 pozíciót tudott javítani a forduló után. A viadalt egyébként óriási izgalmak közepette a dél-afrikai Chad Ho nyerte – stílszerűen, 1-es rajtszámmal lett első – a német Rob Muffels előtt, tizedmásodpercekkel.

„Sokkal jobban sikerült a verseny, mint gondoltam, ezért még inkább várom a tíz kilométert – értékelt Papp Márk, aki célfotóval lett 13. (a 11. helyezettel azonos időt úszva). – Az elején még sikerült valamennyire kimaradnom a verekedésből, volt egy szakasz, amikor az elsők között haladtam, de nem akartam széthajtani magam, mert akkor nem bírom a végét. Így viszont óhatatlanul belekerültem a sűrűjébe, a bójáknál ilyenkor igyekszem szélesebb mozdulatokkal úszni, hogy ne kerüljenek nagyon közel hozzám, viszont előfordult, hogy valakit hátulról rám löktek, azaz hatékony védekezés itt nem nagyon létezik. Annak örülök, hogy most lábbal nem kaptam, egyszer rúgtak csak szemen, ennyi bőven benne van.”

Az utolsó hosszon ráadásul sikerült egy igen jót húznia a debreceniek versenyzőjének.

„Nagyon nehezen orientálódtunk, össze-vissza úszott a mezőny, a végén viszont néhányan otthagytuk a bolyt, és kiderült, nekünk sikerült a rövidebb úton menni. Ráadásul jó tempóban haladtunk, verekedés sem volt, ami szintén fogyasztotta volna az energiát, így a célegyenesben a boly elejére értünk vissza, amivel elég sok helyet sikerült előreugrani.”

Székelyi Dániel az első húszban akart végezni, ez végül sikerült – ami különösen annak fényében remek produkció, hogy féltávnál csupán 35. volt.

„A második kör tényleg sokkal jobban sikerült, az elején én is el akartam indulni a többiekkel, de a rajt után azonnal visszarántottak elég keményen, úgyhogy ezután picit lemaradtam. Mivel a 25 kilométerre készülök, számomra ez a verseny szinte bemelegítés volt, ám úgy gondolom, sok tapasztalatot lehet belőle hasznosítani – és a hosszabb távon a keménykedés sem annyira jellemző.”

VIZES VB 2015, KAZANY
NYÍLT VÍZI ÚSZÁS, NŐI 5 KM

1. Haley Anderson (Egyesült Államok) 58:48.4 perc
2. Kalliopi Arauzu (Görögország) 58.49.8
3. Finnia Wunram (Németország) 58.51.0
...12. RISZTOV ÉVA 59:16.1
13. OLASZ ANNA 59.16.5

SZINKRONTORONYUGRÁS, VEGYES PÁROS
1. Ja-csie, Taj Hsziao-hu (kínaiak) 350.88 pont
2. Meaghan Benfeito, Vincent Riendeau (kanadaiak) 309.66
3. Domonic Bedggood, Melissa Wu kettős (ausztrálok) 308.22

SZINKRONÚSZÁS, EGYÉNI
1. Szvetlana Romasina (orosz) 95.2680 pont
2. Ona Carbonell (spanyol) 93.1284
3. Szun Ven-jané (kínai) 91.5479

SZINKRONMŰUGRÁS, NŐI PÁROS
1. Si Ting-mao, Vu Min-hszia (kínaiak) 351.30 pont
2. Jennifer Abel, Pamela Ware (kanadaiak) 319.47
3. Samantha Mills, Esther Qin (ausztrálok) 304.20

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik