Vizes vb: „Néztük a magyarok edzését, láttuk, hogy félnek”

Vágólapra másolva!
2015.08.04. 21:35
null
A harmadik negyed közepe után már Nagy Viktor sem tudott segíteni (Fotó: MTI)
Nem túl hízelgően beszélt a magyar férfi vízilabda-válogatottról Alex Giorgetti, az olasz nemzeti csapat játékosa a kazanyi világbajnokság negyeddöntője után. Mint ismert, az olaszok 8–7-re legyőzték a mieinket.

 

„Tudtuk, hogy győzni fogunk. Néztük tegnap a magyarok edzését, s láttuk, hogy hogy félnek. Úgy éreztük, mintha mi lennénk a világbajnokok, nem ők. A magyarok jók voltak a meccs első felében, de helyén volt a szívünk, s feljöttünk. Jól védekeztünk, s remekül támadtunk emberelőnyben” – mondta Alex Giorgetti a találkozó után.

Giorgetti a 2012–2013-as szezonban Magyarországon, a Debrecenben pólózott. A játékos édesanyja magyar, s ő maga is kiválóan beszéli a nyelvünket.

Az olaszok másik pólósa, Pietro Figlioli tudja, hogy mekkora tettet hajtottak végre. Elismerően beszélt a magyar vízilabdáról. Legalábbis a múltjáról.

„Nem túl gyakori, hogy egy csapat legyőzi a magyarokat. Számunkra a magyar póló fantasztikus, a történelem része. Viszont már másodszor győztük le őket a nyáron. a Vodafone-kupán és most. A magyar válogatottnak kivételes aurája van, de nem legyőzhetetlen. A megnyert trófeák nem számítanak semmit, ha megpróbálod megvédeni a címedet, számítanod kell arra, hogy mindenki ki akar nyírni” – mondta Figlioli.

Benedek Tibor, a magyar válogatott szövetségi kapitány az M4-nek értékelte a 8–7-es magyar vereséggel záruló találkozót.

„Nem tudok rosszat mondani – mondta Benedek Tibor. – Jól játszottunk, fegyelmezettek voltunk, azt csinálták a játékosok, amit kértem. Az olaszok emberelőnyökből lőtték a gólokat, ezt szerettük volna. Onnan lőtték, ahonnan szerettük volna. Úgy látszik, rosszat kértem. Jól játszottak az olaszok is. Két nagyon erős csapat találkozott egy élet-halál mérkőzésen. Azt mondtam a mérkőzés előtt, hogy ha jól játszott az ellenfél, megemeljünk a kalapunkat. Ez az a mérkőzés volt, amelyen nem hibáztunk. Az olaszok ezek szerint eggyel jobban akarták.”

„Talán így a legrosszabb kiesni, hogy jól játszottunk, azt hiszem, ez a meccs megérdemelt volna egy ötméteres párbajt. Nem lőttünk eléggé pontosan, talán két emberelőnyön múlt az egész meccs, és nem tett jót lelkileg az sem, hogy kétszer is a negyed végén kaptunk gólt. Azt gondolom, nagyon fegyelmezetten játszottunk ma, szinte hibátlanul. Nem volt nagy a rizikófaktor, de amit csináltunk, azt tökéletesen csináltuk. Viszont az olaszok is. Ők sem kockáztattak semmit, bíztak az emberelőnyeikben, amit aztán a végén a kritikus helyzetekben belőttek. Sajnálom, hogy így alakult" – vonta meg a mérleget a waterpolo.hu-nak.

KAZANY 2015, VIZES VILÁGBAJNOKSÁG – EMLÉKEZTETŐ
FÉRFI VÍZILABDATORNA
NEGYEDDÖNTŐ
MAGYARORSZÁG–OLASZORSZÁG 7–8 (2–2, 2–1, 1–2, 2–3)
G:
Varga Dá. 3, Varga Dé. 1, Erdélyi 1, Hárai 1, Hosnyánszky 1, ill. Di Fulvio 2, Luongo 2, Giorgetti 1, Baraldi 1, Figlioli 1, Presciutti 1

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
Szerbia–Egyesült Államok 12–7 (4–2, 3–3, 2–1, 3–1)
Horvátország–Montenegró 10–4 (1–0, 3–0, 3–3, 3–1)
Görögország–Ausztrália 7–7 (1–0, 1–3, 3–1, 2–3) – ötméteresekkel 5–4
A 15. HELYÉRT
Kína–Argentína 16–9 (6–2, 3–4, 4–2, 3–1)
A 13. HELYÉRT
Oroszország–Japán 9–13 (4–3, 1–3, 2–5, 2–2)
A 9–12. HELYÉRT
Kanada–Kazahsztán 9–7 (1–2, 5–0, 2–3, 1–2)
Brazília–Dél-Afrika 16–5 (7–3, 2–2, 3–0, 4–0)

AZ ELŐDÖNTŐBEN
Horvátország–Görögország
Olaszország–Szerbia

AZ 5-8. HELYÉRT
Montenegró–Ausztrália
Magyarország–Egyesült Államok

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik