Kemény csata után megvan a kvóta, következnek a szerbek

Vágólapra másolva!
2011.07.26. 07:59
null
Az amerikaiak nagyon összekapták magukat a magyarok elleni negyeddöntőre (Fotó: MTI)
Címkék
A magyar férfi vízilabda-válogatott elődöntős a sanghaji vizes világbajnokságon, miután az Egyesült Államok elleni negyeddöntőben kiélezett csatában nyert minimális különbséggel. Riválisunk kezdett jobban, elhúzott három góllal, de onnan is volt számunkra visszaút. Védekezésünk rendben volt, Nagy Viktor több bravúrt is bemutatott a hajrában, így elöl elég volt néhány klasszisvillanás, hogy ha nehezen is, de hozzuk a győzelmet. Az elődöntőben majd Szerbiával játszunk, amely a negyeddöntőben Németországot győzte le öt góllal (9–4). A szerbek papírforma sikere egyben azt is jelenti, hogy a további eredményektől függetlenül az elődöntős együttesek – így a mieink is – kvótát szereznek a londoni olimpiára. A szerbek ugyanis ezt már a világliga-sikerrel begyűjtötték.

AZ ONLINE TUDÓSÍTÁST ITT TALÁLJA MEG!

 

Egy kis múltidézés: a gólokban kimondottan gazdag pekingi fináléban a 6–4-re megnyert első negyeddel indítottunk, majd az amerikaiak a 4–3-ra megnyert második felvonással a nagyszünetre felzárkóztak egygólos különbségre. Döntőnek bizonyult, hogy a második félidőben védekezésünk nagyon összeállt, és játékrészenként már csupán egy-egy gólt engedélyezett a picit el is fáradó ellenfélnek, miközben legjobbjaink a két negyed során összesen ötször voltak eredményesek. A vége 14–10 lett ide.

Nálunk Varga Dániel és Biros Péter 3–3 találattal bizonyult a legeredményesebb játékosnak, a túloldalon a négygólos Tony Azevedo nemcsak az amerikai csapat, hanem egyben a mezőny legtöbb találatát szerezte.

SZAVAZÁS

Hányadik helyen végez a magyar férfi vízilabda-válogatott a sanghaji világbajnokságon?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

1. NEGYED

Nem kezdett túl jól a magyar válogatott. Hiába hoztuk el a labdát a kezdésnél, Hárai Balázst szerelték, az ellentámadásból Ryan Bailey szerzett vezetést az amerikaiaknak szép csavarral. Támadásban utána is tompáknak bizonyultunk, előbb eladtuk a labdát, majd emberelőnyből – Hárai harcolta ki – Kiss Gergő durrantott kapu fölé. Bailey egy büntetőt is gólra váltott, kétgólos hátrány után ideje lett volna felébrednünk, de az amerikai védekezés nagyon nem ízlett nekünk.

Végül fórból Madaras Norbert a jobb szélről vágta be a labdát a hosszúba a kezek között. Elmozdultunk a holtpontról, ám Tony Azevedo távoli bombával állította vissza a kétgólos különbséget. A hajrába mindkét oldalon több kontra fért bele, illetve két amerikai kapufa. Ellenfelünk minden bizonnyal saját tudása legjavát adta, mi körülbelül annak csupán a felét. (1–3)

KATTINTSON A KÉPRE ÉS TEKINTSE MEG A MÉRKŐZÉS KÉPEIBŐL ÖSSZEÁLLÍTOTT GALÉRIÁNKAT! (FOTÓK: MTI, REUTERS)
KATTINTSON A KÉPRE ÉS TEKINTSE MEG A MÉRKŐZÉS KÉPEIBŐL ÖSSZEÁLLÍTOTT GALÉRIÁNKAT! (FOTÓK: MTI, REUTERS)

2. NEGYED

Másik magyar csapat kezdett a vízben, legalábbis felfogásban. Az első támadásban kapott emberelőnyünket Hosnyánszky Norbert ellenállást nem tűrően váltotta gólra. Több kimaradt támadást követően Timothy Hutton ejtette át közelről Nagy Viktort egy centerbejátszást követően.

Ez sajnos megint nem tett túl jót az önbizalmunknak, nem úgy a riválisénak: Peter Varellas távolról először növelte háromra az amerikaiak előnyét. Szerencsére Madaras fórból szépített, így nem szakadtunk le még jobban. Védekezésünk javult az első negyedhez képest, támadásban viszont picit kapkodtunk. Persze, az amerikaiak a védekezésükre kimondottan koncentrálnak, és kapusuk, Merill Moses is több bravúrt mutatott be. A hajrában Varga Dénes közeli kapáslövését is bravúrral tolta ki, de Varga Dániel szélről, éles szögből bevágott lövésével szemben tehetetlen volt. Utóbbi is fórból született, mint az azt megelőző három magyar gól mindegyike. Támadásban kellene gyorsabban játszanunk, mert a lassú passzokkal megkönnyítjük az amerikaiak dolgát. (4–5)

3. NEGYED

Az első támadásban kapott fórunk kimaradt ugyan, de sokáig nem kesereghettünk, mert labdaszerzés után az elöl ragadt Biros Péter abszolút ziccerben egyenlített. Az amerikaik erőtlenül támadtak, több technikai hibát is elkövettek, de hiába kaptunk két fórt is, nem sikerült átvennünk a vezetést. Varga Dénes és Madaras remek összjátéka után előbbi játszotta meg Steinmetz Ádámot, akivel szemben büntetőt érően szabálytalankodtak. Az ötméterest Kiss váltotta gólra, először vezettünk a találkozón. A mi szempontunkból 2–5-ről lett 6–5. Hosszú idő után az első védelmi kihagyásunkat góllal büntették meg az amerikaiak, Varellas a jobb szélről átejtette Nagy Viktort. Pedig kapusunknak, köszönhetően a védekezésünknek, olyan nagy mutatványt nem is kellett produkálnia korábban. Ellenfelünk nem sokkal később visszavette a vezetést, fórban játszva Bailey a kapufa közeléből húzta be a labdát a kapunkba. Addig hatból egy egy emberelőnyt értékesítettek. Varga Dénes révén jött a gyors válasz, aki a fivér passzát húzta be közelről védőjéről leválva. Miért nem mutattunk ebből eddig többet? (7–7)

4. NEGYED

Varga Dénes a negyedik ráúszásnál is elhozta a labdát. Legalább ebben egyértelműen jobbnak bizonyultunk. Madaras lövését a kapufa segítette ki, a túloldalon Huttonét pedig Nagy Viktor. Erőteljesebbek voltunk a záró negyed elején, ami biztatónak tűnt a végjátékot illetően. Blokkoltunk, kapusunk is védett, hasonlókból mindig lehet építkezni támadásban. Varga Dénes fórban szerzett vezetést. Kiválóságunk a bal szélen csavarta ki testét, majd tette be a labdát a rövid sarkon. Előbbivel a védőjét, utóbbival a kapust lepte és verte meg.

AZ ELŐDÖNTŐBEN SZERBIA JÖN!
Szerbia könnyedén, öt góllal (9–4) verve Németországot bejutott a csütörtöki elődöntőbe, ahol a mieinkkel játszik a fináléba jutásért. A szerbek sok hibával tarkított meccsen pont annyit adtak ki magukból, amennyi a továbbjutáshoz szükséges volt.

A következő gólunk előtt is Nagy Viktort kell előbb dicsérni, kapusunk bravúrral szedett ki a jobb felsőből egy védhetetlennek tűnő bombát. Az ellentámadásnál aztán Varga Dániel engedett el laza csuklóból egy jobb felsős bombát. Varellas fórból szépített, maradt izgalom a rendes játékidő utolsó 73 másodpercére. Szivós Márton harcolt ki fórt, de némi labdajáratás után Biros lőtt fölé. Az amerikaiak elkapkodtak az utolsó lehetőségüket, így megnyertük a mérkőzést. (9–8)

A mérkőzés fordulópontja az volt, hogy mi gyenge kezdés után fokozatosan építettük fel magunkat, ellenfelünk viszont erős kezdés után egyre jobban elfáradt, és erejéből már csak egy rohamra futotta a harmadik negyed közepén. Védekezésünk egy-két figyelmetlenségtől eltekintve jól működött, Nagy Viktor a második félidőben bravúrosan védett, támadásban viszont a szokottnál lassabban szőttük az akcióinkat. A negyeddöntőben ez most elment, a folytatásban ellenben aligha lesz elég. Csapatunkban viszont ennél lényegesen több van.

VIZES VB, SANGHAJ 2011, FÉRFI VÍZILABDATORNA
NEGYEDDÖNTŐ
MAGYARORSZÁG–EGYESÜLT ÁLLAMOK
9–8 (1–3, 3–2, 3–2, 2–1)
Oriental Sport Center, Natatorium, 2500 néző
V: Koryzna (lengyel), Flahive (ausztrál)
MAGYARORSZÁG: Nagy V. – VARGA DÉNES 2, Biros 1, Hárai, VARGA DÁNIEL 2, MADARAS 2, Kiss G. 1. Cs: Szivos, Hosnyánszky 1, Steinmetz Á., Gór-Nagy, Varga II. Zs. Szövetségi kapitány: Kemény Dénes
EGYESÜLT ÁLLAMOK: MOSES – Alexander, Azevedo 1, BAILEY 3, Hutten 1, Wright, VARELLAS 3. Cs: Hudnut, Powers, Beaubien, Smith, Buckner. Szövetségi kapitány: Terry Schroeder
Gól – emberelőnyből: 11/6, ill. 12/3
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/1
Kipontozódott: Gór-Nagy (30. p.)
MESTERMÉRLEG
KEMÉNY DÉNES ÉRTÉKELÉSÉT ÉS A JÁTÉKOSOK NYILATKOZATAIT ITT OLVASHATJA!
Terry Schroeder: – Nagy meccs volt, azt gondolom, csak kevésen múlt, hogy nem sikerült nyernünk. Az utolsó negyedben elhibáztuk az emberelőnyös helyzeteinket, ez sajnos döntően befolyásolta az eredményt. Gratulálok a magyaroknak, biztos, hogy kemény meccset vívnak majd Szerbia ellen.
Szerbia–Németország 9–4 (2–0, 0–1, 4–3, 3–0)
Horvátország–Montenegró 9–6 (2–2, 2–1, 4–0, 1–3)
Olaszország–Spanyolország 15
HELYOSZTÓK
a 15. helyért: Kína–Dél-Afrika 9–4 (3–1, 2–2, 2–0, 2–1)
a 13. helyért: Kazahsztán–Brazília 9–7 (3–0, 1–3, 2–2, 3–2)
a 9–12. helyért: Románia–Kanada 8–12 (2–2, 2–4, 3–3, 1–3)
a 9–12. helyért: Ausztrália–Japán 15–9 (6–4, 1–1, 3–1, 5–3)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik