Macska-egér harc, 15 gólos magyar siker a női pólótornán

Vágólapra másolva!
2011.07.17. 06:28
null
Ritova valóságos tortúrán ment át a meccsen: a kazah kapus itt Czigánnyal néz épp szembe (Fotó: Reuters)
Imponáló magabiztossággal nyerte meg első mérkőzését a sanghaji világbajnokságon a magyar női vízilabda-válogatott, amely Kazahsztán ellen diadalmaskodott 21–6-ra, úgy, hogy már a nagyszünetben nyolc gól volt az előnye. A csoport másik mérkőzésén Hollandia és az Egyesült Államok 7–7-es döntetlent játszott egymással.

Kezdésnek soha rosszabbat, igaz, a nehéz feladatok ezután következnek: Magyarország női pólósai simán legyőzték Kazahsztánt vb-nyitómérkőzésükön. Drávucz Rita góljával nyitott a világbajnokságon a magyar csapat, amely már az elején magához ragadta az irányítást. A kazahok 2–2-ig bírták tartani a lépést, ettől kezdve ők leálltak a góltermeléssel, a mieink bezzeg nem: az első negyed után 5–3 volt a mieink előnye, majd a másodikban elsüllyedtek a kazahok.

Az ázsiai válogatott a második játékrészben gólt nem lőtt, cserébe kapott hatot, Merész András csapata könnyedén és egyre jobban játszott, a kazah védekezés és kapusteljesítmény meg egyaránt silány volt – nagyszünetben 3–11-et mutatott az eredményjelző. A pihenő kapuscserével is járt, no nem a rossz napot kifogó kazah Ritova ment ki, hanem nálunk váltott Kasó és Gangl.

A kazahok nem nagyon tudtak elmozdulni a háromról, mire Gricova – a harmadik negyed végén – belőtte a negyediket, a remekül játszó Keszthelyi Rita és Bujka Barbara vezérletével a mieink tökéletesen kézben tartották a mérkőzést, és bepakoltak még néhányat. A negyed végére maradt még egy öngól (a magyar védelem hozta össze, Csebotova kapta hivatalosan a gólt), meg egy kis „piff-puff" – 17–6-ra ment három játékrész után a magyar válogatott.

Innen körülbelül már csak két kérdés maradt, az egyik az, hogy eléri-e a húsz gólt a magyar csapat (elérte, egy pazar, gyors ellenakció után), a másik, hogy mennyi lesz a különbség a végére. A végeredményt öt másodperccel a zárás előtt Poszkoli állította be, Kazahsztán–Magyarország 6–21, végtelenül sima mérkőzés.

A csoport másik találkozóján bezzeg voltak izgalmak, Hollandia ikszelt az Egyesült Államokkal. A végig szoros, kiélezett találkozón a záró negyed előtt még a hollandok vezettek, de végül a gólpárbajt vívó Vermeer és Wenger csatája, valamint a meccs is döntetlennel zárult (3–3, illetve 7–7).

NYILATKOZATOK

Merész András, szövetségi kapitány: „Első meccsnek tökéletes volt, a lányok lelkének is jót tett, ráadásul a huszonegy nyerő szám. Elkövettünk tíz kapitális hibát is, így nyertünk ennyivel, ez azért sokatmondó. Ennél persze csak nehezebb meccsek várnak ránk, a cél, hogy az előbb említett hibák számát redukáljuk az amerikaiak és a hollandok elleni mérkőzésen mondjuk kettőre, és akkor bármi megtörténhet. Pörögnünk kell majd, nem szabad belemenni az állóháborúba, birkózásban ugyanis még sebezhetőek vagyunk."


Drávucz Rita:
„Fontos volt a jó rajt, sokaknak az volt az első világbajnoki mérkőzése. A csapat nagyszerű, nagyon rég voltam ilyen jó szellemű, egységes együttes tagja – úgy gondolom, hosszú távon ebből valami nagyon szép eredmény bontakozhat ki."


Takács Orsolya:
„Hogy nem szoktam ennyi gólt lőni a válogatottban? Magam is meglepődtem. Ezúttal több lehetőségem adódott az ellenfél kapuja előtt, a folytatásban azonban minden bizonnyal hátul adódnak majd kulcsfeladatok, amelyeket meg kell oldanom. Örülök a győzelemnek, jó a csapatunk, bizakodok."


Ryan Castle, a kazahok szövetségi kapitánya:
„Ennél sokkal szorosabb mérkőzésre számítottam, nem tudom, mi történt a csapatommal... A magyarok sokkal jobb ritmusban játszottak."

OPTIMISTA MAGYAR VÍZILABDÁZÓK


VIZES VB
NŐI VÍZILABDA
A-CSOPORT, 1. FORDULÓ
Kazahsztán–Magyarország 6–21 (3–5, 0–6, 3–6, 0–4)
Gólszerzők: Gricenko 2, Vasziljeva 2, Csebotova, Zakirova, ill. Keszthelyi 5, Antal 3, Bujka 3, Drávucz 3, Takács O. 3, Poszkoli 2, Czigány, Szűcs G.
Hollandia–Egyesült Államok 7–7 (1–1, 2–2, 3–2, 1–2)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik