A várt forgatókönyv: könnyed magyar siker Kazahsztán ellen

Vágólapra másolva!
2011.07.20. 13:36
null
Hárai Balázs (fehérben) és a magyar csapat legyűrte a kazahokat (Fotó: MTI)
Címkék
A magyar férfi vízilabda-válogatott a Montenegró elleni bravúros győzelem után simán nyert Kazahsztán ellen a sanghaji világbajnokságon: a mieink 16–5-re győztek az A-csoport második fordulójában.

Bár a magyar válogatottra a Montenegró elleni bravúros siker után jóval könnyebb feladat várt a második fordulóban– a mieink Kazahsztánnal csaptak össze –, Biros Péter azonban a meccs előtt figyelmeztetett, nem szabad félvállról venni a találkozót, és csak a szerdai összecsapás után szabad a spanyolok elleni meccsel foglalkozni.

A TECHNIKA ÖRDÖGE

Ahogy azt olvasóink észrevehették, a Magyarország–Kazahsztán meccs közben – szerver-problémák miatt – „elszállt" az élő, szöveges közvetítés. A hibáért – a technikai hátteret biztosító partnercégünk munkatársai nevében is – elnézést kérünk

Kemény Dénes csapata nem kezdte túl nagy lendülettel a mérkőzést, és bár Biros egy elhibázott ötméteres után megszerezte a vezetést, a kazahok Szergej Gubarjev találatával egyenlítettek.

Az első negyedben azonban már nem kaptak több gólt a mieink, és Kiss Gergő, Madaras Norbert valamint Varga Dénes találatával háromgólos előnybe került a magyar csapat. 4–1

A második játékrészben továbbra is tartotta a kitűzött célt Kemény Dénes csapata, miszerint négy gólon akarja tartani a kazahokat, ebben a negyedben nem is kapott gólt a magyar együttes.

A négy szerzett találat azonban ismét összejött a mieinknek, így a nagyszünetre már hétgólos előnybe kerültünk. 8–1

VÉLEMÉNYEK
Kemény Dénes szövetségi kapitány: – Sokat hibáztunk, főként támadásban, de felmentem a játékosaimat, hiszen rettentően nehéz ilyen meccsen játszani. Öt gólt kaptunk, ami lehetett volna kevesebb is, de még mindig nagyságrendekkel jobb így, mintha úgy kapunk ennyit, hogy minden sikerül. Megyünk tovább, készülünk a spanyolok ellen.
Steinmetz Ádám: – Megúsztam négy öltéssel a meccset…
Szivós Márton: – Mindig nehezek az ilyen kötelező meccsek, most sem volt másképp. Erős edzést tartottunk tegnap, sokat kondiztunk, nem lebecsülve a kazahokat, de nem erre a meccsre készültünk. Ezért is volt sok hiba a játékunkban.
Varga Dénes: – A félpályás gólom? Készültem rá… Már az első számú kapusuknál észrevettem, hogy túlzottan kint áll, de az első negyedben mégsem mertem megkockáztatni, mert ha nem jön be, az gáz. A másik kapusuk is kint állt, egyszer már majdnem megpróbáltam, de végül csak harmadjára kísérleteztem. Hogy ez volt eddig a vébé gólja? Köszönöm.

A harmadik negyedet nem kezdtük túl fényesen: nem sikerült kihasználni az emberfórt, míg a kazahoktól Jevgenyij Zsiljajev betalált. Ám ezután „visszaállt a rend”: előbb Hárai Balázs volt eredményes, majd Varga Dénes megszerezte a mieink tizedik gólját, és a harmadik negyed végére is megmaradt a nyolcgólos előny. 11–3

A negyedik negyed legnagyobb kérdése az volt, hogy hánynál áll meg Kemény Dénes együttese. A játékrész elején mindenesetre megszületett a torna egyik legszemfülesebb gólja. A félpályán labdát szerző Varga Dániel ugyanis észrevette, hogy kimozdul kapujából a kazah kapus, Dumi, és indítás helyett távolról a kapuba lőtte a labdát.

 

A magyar gála pedig tovább folytatódott: Varga Dániel és Madaras Norbert gólja után már kilenc góllal vezettünk.

Közben Akszenov megszerezte a kazahok negyedik találatát. Ez egyben azt is jelentette, hogy az előzetes várakozásoknak megfelelően alakult a mérkőzés. Kemény Dénes a mérkőzés előtt negyedenként átlag egy kapott góllal lett volna elégedett...

Biros pedig a végén majdnem keretbe foglalta a találkozót, két góljára azonban Rudaj révén még érkezett válasz. A vége 16–5 lett. A könnyed győzelem után talán Kemény Dénes sem elégedetlen az eggyel több kapott gól miatt.

Folytatás pénteken a spanyolok ellen. Azon a mérkőzésen a csoportgyőzelem lesz a tét a magyar csapat számára.

VIZES VB, SANGHAJ
A-CSOPORT
Magyarország–Kazahsztán 16–5 (4–1, 4–0, 3–2, 5–2)
Oriental Sport Center, 1000 néző. Vezette: Peris (horvát), Deslieres (kanadai)
Gólszerzők: Varga Dénes, Biros, Madaras, Hosnyánszky 3-3, Szivós, Hárai, Kiss G., Varga Dániel 1-1, ill. Zsiljajev 2, Gubarjev, Akszenov, Rudaj 1-1
Emberelőny: 11/6, ill. 7/1
Ötméteresek: 2/1, ill. –

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Magyarország 2 2 27–15 4
2. Spanyolország 2 1 1 25–14 2
3. Montenegró 2 1 1 19–18 2
4. Kazahsztán 2 2 10–34 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik