Vizes vb: Megfenyegettem Kozmát, amikor még dagi volt – Sós

Vágólapra másolva!
2017.07.24. 20:23
Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya értékelte a mieink eddigi teljesítményét a hazai rendezésű vizes világbajnokságon. A szakember beszélt többek között különös viszonyáról Kozma Dominikkel, aki bronzérmes lett a 4x100-as gyorsváltó tagjaként, 200 m gyorson pedig bejutott a fináléba. Szót ejtett továbbá Hosszú Katinkáról, Cseh Lászlóról és Kenderesi Tamásról is.

„Az embernek van egy reális várakozása és egy álma. A váltó bronzérme még álmomban sem jött elő – vágott bele Sós Csaba szövetségi kapitány, aki aztán némi humorral beszélt Kozma Dominikről. – Ráadásul egy csikóval úsztunk, Németh Nándor rendkívül fiatal. Az sem volt biztos, hogy Kozma Dominik épp most éli másodvirágzását, bár nem titok, hogy nagyon kedvelem azt a dögöt. Megfenyegettem még tavasszal, amikor még dagi volt, de látható volt, hogy van még benne, és sokkal jobb tud lenni, ha leadja a felesleget. Van ráadásul egy nagyon jó edzője Nagy Péter személyében, aki mellett Kapás Boglárka is Kapás Boglárka lett. Halálosan komolyan veszi ezt az egészet. Háromszázhatvan méternél láttam, hogy megvan az érem.”Sós Csaba szövetségi kapitány, aki aztán némi humorral beszélt Kozma Dominikről. – Ráadásul egy csikóval úsztunk, Németh Nándor rendkívül fiatal. Az sem volt biztos, hogy Kozma Dominik épp most éli másodvirágzását, bár nem titok, hogy nagyon kedvelem azt a dögöt. Megfenyegettem még tavasszal, amikor még dagi volt, de látható volt, hogy van még benne, és sokkal jobb tud lenni, ha leadja a felesleget. Van ráadásul egy nagyon jó edzője Nagy Péter személyében, aki mellett Kapás Boglárka is Kapás Boglárka lett. Halálosan komolyan veszi ezt az egészet. Háromszázhatvan méternél láttam, hogy megvan az érem.”

Sós hozzátette: Kozma Dominik csúcsformában van, ami egy úszó életében kevésszer jön el. „Holnap ha kimenne egy atlétikapályára, hat métert ugrana rúddal, ezt szoktuk mondani képletesen. Nem sült ki az idegrendszere tegnap. Ő azt állítja, hogy van még benne tartalék, de azt sem kell komolyan venni – mosolygott Sós Csaba. – Meglátjuk, örömömet lelem benne, példakép a fiatalok számára. Németh Nándornak például őt kell legyűrnie idehaza először.”

Mint ismert, Hosszú Katinka világbajnok lett 200 méter vegyesen, ami nem volt meglepetés a kapitány számára sem. „Az nekem is jólesett, hogy komolyan vette, meg kell lennie ennek az aranynak. A japán nagyot úszott, senki sem számított rá a surranón, de hát ilyen az úszás. Világklasszis Katinka, senki sem ér a közelébe. Áttörte a falat, már csak a rést kell nagyobbítania.”

A Duna Arénában mindennap fantasztikus hangulat fogadja az úszókat, ez pedig mindenkire pozitív hatással van. Vagy van, akire ez éppen súlyként nehezedik? „Kizárt dolog, hogy magyar úszóra rossz hatással legyen. Nincs ilyen hangulat sehol.”

„Ráfáztam a mix váltóval – felelte Sós Csaba, amikor a további váltók összeállításáról kérdeztük. – Van egy koncepcióm, mert a vébével nem áll meg az élet. Az ifik mennek Amerikába a junior-vébére, ott még nincs aranyérme Magyarországnak, ami idegesít. Nekik még egy hónap munka is lesz, Nándit pihentetni is fogom a későbbiekben.”

Holnap Cseh László és az olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamás is medencébe ugrik, a kapitány pedig egyértelműen fogalmazott: mindkettejüktől érmet vár.

A nap eseményeiről ide kattintva olvashat bővebben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik