Vizes vb: Kicsit fáj a szívem, hogy elbuktam a dobogót – Rasovszky

MTI MTIMTI MTI
2017.07.15. 12:09
Mint ismert, Rasovszky Kristóf a 7., míg Papp Márk a 31. helyen végzett az öt kilométeres nyílt vízi úszás balatonfüredi versenyén a 2017-es vizes világbajnokságon. Előbbi sajnálja, hogy a végén nem jött össze a dobogó, Papp Márk pedig kemény versenyről beszélt.

„A célom az volt, hogy az első hat között legyek, azért a szívem egy kicsit fáj, hogy itt, a legvégén buktam el a dobogót. Nagyon kemény volt a mezőny, főleg itt az utolsó egyenesen sokan jöttünk egyszerre, azaz lehetett volna akár rosszabb is, így nem lehetek csalódott” – nyilatkozta Rasovszky Kristóf. Hozzátette, hatalmas volt francia riválisával a „bunyó” a hajrában, s egy pillanatra ki is nézett a bíróra, nem kapott-e piros lapot. „A célom az volt, hogy az első hat között legyek, azért a szívem egy kicsit fáj, hogy itt, a legvégén buktam el a dobogót. Nagyon kemény volt a mezőny, főleg itt az utolsó egyenesen sokan jöttünk egyszerre, azaz lehetett volna akár rosszabb is, így nem lehetek csalódott” – nyilatkozta Rasovszky Kristóf. Hozzátette, hatalmas volt francia riválisával a „bunyó” a hajrában, s egy pillanatra ki is nézett a bíróra, nem kapott-e piros lapot.

„Volt egy-két ütésváltás, de elnézték, hiszen mindketten csináltuk, nem lett volna fair, ha valamelyikünket kizárják” – mondta a fiatal magyar, hozzátéve, fantasztikus érzés volt hazai közönség előtt versenyezni, s bízik benne, hogy a 10 vagy a 25 kilométeren a szombatinál jobb eredményt ér el.

Papp Márk azt mondta, ha ebben az évben nem lett volna két szerencsétlen sérülése, akkor talán jobban is szerepelhetett volna. Ettől függetlenül a felkészüléssel elégedett volt, a versenyt pedig keménynek ítélte.

Legfrissebb hírek

Nyílt vízi úszás: Kárpáti Máté arany után vb-bronzot szerzett

Utánpótlássport
13 órája

Úszás: öt kilométeren ötödik helyek a nyílt vízi junior-vb-n

Utánpótlássport
20 órája

Úszás: kettős magyar győzelemmel folytatódott a nyílt vízi junior-vb

Utánpótlássport
2026.09.04. 16:15

Úszás: Kárpáti Máté világbajnok 10 kilométeren

Utánpótlássport
2026.09.03. 17:45

Nyílt vízi úszás: kezdődik a junior-vb Argentínában

Utánpótlássport
2026.09.02. 15:29

Kínában dolgozik tovább az olasz sztárúszó edzője

Úszás
2026.08.26. 16:07

Sárkány Zalán országos csúccsal bronzérmes 800 m gyorson az Eb-n – videó

Úszás
2026.08.12. 20:19

Úszó Eb: Sárkány Zalán országos csúccsal döntős 800 gyorson

Úszás
2026.08.11. 12:26