Vizes vb: Inkább legyek egy távon jó, mintsem kettőn középszerű! – Cseh

Vágólapra másolva!
2017.07.21. 07:15
Cseh László a 200 pillangó címvédőjeként várja a hazai világbajnokság rajtját, és elsősorban jó időeredményben gondolkozik.

– Ez lesz a nyolcadik világbajnoksága, és az első, amikor hazai közönség előtt úszhat – melyik kitétel miatt különleges ez a vébé?
– Leginkább azért lesz az, mert ilyen sok néző előtt csak elvétve úsztam – mondta Cseh László a Nemzeti Sportnak. – A londoni uszoda hasonlónak tűnik, de nem emlékszem, ott akkora közönség előtt versenyeztünk-e, mint a Duna Arénában fogunk.

–A mentális felkészüléshez ezeket az élményeket elő kell hívnia?
– Igen, valamennyire elő, ám ezeknek és a sok-sok magyar néző szurkolásának segítenie kell a verseny során, nem hátráltatnia. Az a fontos, hogy amikor kimegyek a rajtkőhöz, olyan állapotban legyek, hogy a közönség morajlása, hangja, látványa ne negatív érzésként csapódjék le. – Ez lesz a nyolcadik világbajnoksága, és az első, amikor hazai közönség előtt úszhat – melyik kitétel miatt különleges ez a vébé?
– Leginkább azért lesz az, mert ilyen sok néző előtt csak elvétve úsztam – mondta Cseh László a Nemzeti Sportnak. – A londoni uszoda hasonlónak tűnik, de nem emlékszem, ott akkora közönség előtt versenyeztünk-e, mint a Duna Arénában fogunk.

–A mentális felkészüléshez ezeket az élményeket elő kell hívnia?
– Igen, valamennyire elő, ám ezeknek és a sok-sok magyar néző szurkolásának segítenie kell a verseny során, nem hátráltatnia. Az a fontos, hogy amikor kimegyek a rajtkőhöz, olyan állapotban legyek, hogy a közönség morajlása, hangja, látványa ne negatív érzésként csapódjék le.

– Hall bármit egy úszó a szurkolásból ilyenkor?
– Azért amikor bemutatják az embert, észlelni lehet, hogyan reagál a közönség. Úszás közben erről már szó sincs, akkor már semmit sem hallunk.

– Edzett és már versenyzett is a Duna Arénában: milyennek találja?
– Kifejezetten jónak – mondjuk egy három méter mélységű medence nem is lehet rossz. Az elején sokszor bementem, csak úgy, néztem a lelátókat, elképzeltem, hogy emberekkel lesznek tele.

– A június elején rendezett Budapest Open után azt mondta, sokat kellett gyalogolnia az eredményhirdetéshez, a végén ráadásul lépcsőn.
– Igen, azon a versenyen akadtak nehézségek, valóban messze volt a dobogó, de az legyen a világbajnokságon a legnagyobb problémám, hogy az eredményhirdetéshez lépcsőznöm kell! Ezt a terhet boldogan vállalom.

KIEMELKEDŐ, KÖZÉPSZERŰ

– Néhány hete bejelentette, hogy nem indul kétszáz vegyesen – régóta érlelődött a döntés?
– Valójában már január óta úgy éreztem, nem kellene nekem erőltetnem a vegyes úszást.

– Leginkább mert üti a kétszáz pillangót?
– Igen. A két szám közül az egyikre kell koncentrálnom, nem adhatok esélyt annak, hogy bármelyik is kiüsse a másikat.

– Sós Csaba szövetségi kapitány azt mondta, logikus és észszerű döntést hozott, meg azt is mondta, hogy nyolc-tíz évvel ezelőtt még biztosan nem így határozott volna.
– Igen, akkor nem lett volna gond a két szám leúszása. De én emlékszem arra, hogy két éve, a kazanyi világbajnokságon a japán Szeto Daija – aki azért elég jó négyszáz vegyesen, még akkor is, ha előtte leúszik mondjuk egy kétszáz gyorsot – elindult kétszáz vegyesen és kétszáz pillangón is, utóbbi szám döntője után a vegyes középdöntőjében már nem is nagyon tudott úszni... Ez intő jel volt számomra: nem szabad ilyen helyzetekbe belekergetnem magam. Inkább legyek egy távon jó, mintsem kettőn középszerű!

„Ha a vb a világ másik felén lenne, lehet, nem is erőltettem volna az egészet...” (Fotó: Teknős Miklós)
„Ha a vb a világ másik felén lenne, lehet, nem is erőltettem volna az egészet...” (Fotó: Teknős Miklós)


MOTIVÁCIÓNÖVELŐ A DUNA ARÉNA

– A világbajnokság programja ideális? Jó, hogy előbb az ötven, majd a kétszáz, végül a száz pillangó van műsoron?
– Igen, lehet, hogy ez az ötven hiányzott is nekem Rióban, de hát az olimpiai programban nem szerepelt. Örülök annak, hogy már ötven pillangón vízre szállok, és akkor a versenyizgalom is minden bizonnyal oldódik. Utána jöhet a kétszáz.

– Edzője, Plagányi Zsolt kiemelte, hogy kiváló formában van, és nagyon sokat fogyott.
– A sokból nem volt nehéz...

– Ennyire motivált, ennyire lelkes?
– Másként nem lehet. Tudtam, hogy fogynom kell: az eleje nehezebb volt, de a végére szépen olvadtak le rólam a kilók. Nagyjából olyan állapotban vagyok, ami jó lesz majd a világbajnokságon. És igen, motivált vagyok, de ezt sem lehet másként: vagy szívvel-lélekkel csinálom, vagy nincs értelme. Ha csak úgy edzeget meg versenyezget az ember, ne induljon a világbajnokságon, az már inkább a levezető szakaszra jellemző.

– Tegye a szívére a kezét: mi tenne, ha ezt a világbajnokságot nem mi rendeznénk?
– Ha ez a vébé a világ másik felén lenne, lehet, nem is erőltettem volna az egészet... Vagy ha igen, talán nem ennyi számot vállalok, talán más távokra figyelek. Mindenképpen hozzáadott a motivációmhoz, hogy a Duna Arénában van a verseny.

– És hol tart néhány nappal a rajt előtt?
– Remélhetőleg elvégeztük azt a munkát, amelyet el kellett, már csak a formába hozás utolsó mozzanatai vannak hátra. Bizakodom.

A JÓ IDŐ SOKAT MOND

– Segítette a felkészülését, hogy már nem egyedül dolgozik, hiszen Plagányi Zsolt csapatában ott van Burián Kata és Németh Nándor is?
– Nagyon jó, hogy nem vagyok egyedül. Épp a napokban kaptunk egy feladatot az edzésen: Nándi gyorson ment remek időket, és ez nekem pillangón hatalmas segítség volt. Jó volt, hogy ment előttem, hogy valakire kapaszkodnom kellett. Sokkal intenzívebb volt a munka annál, mintha egyedül lettem volna.

– A medencében a vébén sem lesz egyedül: kire kell figyelnie?
– Mindenkire – de leginkább magamra. Az a fontos, hogy önmagamat adjam, és akkor működni fog minden. Persze figyelni kell az ellenfeleket, jó tudni, ki hogy úszik, mit csinál a vízben.

– Vannak, akik egy világbajnokság előtt helyezésben gondolkodnak, mások időeredményben – ön mit tart elsődlegesnek?
– Cél kell, anélkül nincs értelme az egésznek. Nem a helyezéseket kellene hajkurásznom, hanem inkább időeredményben gondolkoznom, mert az nekem többet mond, és fontosabb is. És ha jó időt úszom, valószínűleg ott lehetek az élmezőnyben.

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám sportállamtitkárt nevezték ki a 2027-es vizes vb kormánybiztosának

Úszás
2025.08.13. 21:56

Fekete Gergő új szintre emelte a játékát Szingapúrban

Vizes vb 2025
2025.08.07. 10:20

„Lehet ezt még fokozni!” – exkluzív interjú Kós Huberttel

Úszás
2025.08.06. 06:39

Becsüljük meg, hogy 2009 óta mindig van úszó vb-aranyunk!

Vizes vb 2025
2025.08.05. 10:29

Rétestészta – Patai Gergely jegyzete

Vizes vb 2025
2025.08.04. 00:05

Sós Csaba is elmondta a véleményét a magyar úszók szingapúri szerepléséről

Vizes vb 2025
2025.08.03. 15:52

Világcsúccsal lett aranyérmes az amerikai női váltó 4x100-on; Marchand, Meilutyte és McIntosh is tarolt – ez történt a vizes vb utolsó napján

Vizes vb 2025
2025.08.03. 15:00

Vizes vb: kínaiak nélküli dobogóval zárultak a műugróversenyek

Vizes vb 2025
2025.08.03. 13:22
Ezek is érdekelhetik