Vizes vb: Ez az arany többet jelent, mint a riói – Hosszú Katinka

2017.07.24. 21:49
Saját bevallása szerint riói olimpiai bajnoki címeinél is többet jelent Hosszú Katinka számára a Duna Arénában aratott hétfő esti világbajnoki győzelme 200 méteres vegyes úszásban.

„Kicsit úgy érzem magam, mintha ez lett volna életem első győzelme” – mondta a 28 éves sportoló az úszó-vb második versenynapjának nemzetközi sajtótájékoztatóján.

„Teljesen más érzés volt, mint Rióban, ahol az álmomért úsztam, azért, hogy olimpiai bajnok legyek. Itt a Duna Arénában közelről éreztük, hogy mennyien szurkolnak nekünk, magyaroknak, így olyan érzésem volt, hogy nem csak magamért úszom. Éppen ezért ez az aranyérem többet jelent nekem, mint a riói” – tette hozzá Hosszú, aki 2:07.00 perces idővel védte meg világbajnoki címét.

Korábban az M4 Sport kamerája előtt arról beszélt az immár hatszoros nagymedencés világbajnok versenyző, hogy nagyon le kellett nyugtatnia magát annak érdekében, nehogy túlizgulja a döntőt. Hozzátette: nehéz volt számára hazai közönség előtt az első pár úszás, de, akárcsak a riói olimpián, ahol az első aranyéremig hatalmas volt benne a feszültség, most is úgy érzi, felszabadult, és élvezni tudja a versenyzést.

Hosszú Katinka kiemelte, hiába úszta a hétfő délelőtti előfutamban a második legjobb időt 100 méter háton, olimpiai bajnokként is könnyű volt végül „elengednie” ezt a számot, hiszen a fináléban is látható volt, mennyivel erősebb lett az elmúlt időszakban a 200 méter vegyes mezőnye.

A bajai úszósztár megjegyezte: kedden a 200 méter gyors, amit már nagyon vár, amolyan kirándulás lesz a számára.

Legfrissebb hírek

Betlehem Dávid: Eddig még csak Pogány Induló-koncerten voltam itt

Úszás
2026.06.27. 08:18

Szántó Dávid: Ezzel a stábbal garancia lesz arra, hogy a megfelelő színvonalon rendezzük meg a 2027-es vizes vb-t

Úszás
2026.06.26. 21:22

Úszás: egy év múlva rajtol itthon a vizes világbajnokság

Úszás
2026.06.26. 11:07

Visszavonult Hosszú Katinka egykori amerikai edzője

Úszás
2026.05.05. 19:00

Végleges a 2027-es vizes vb menetrendje

Úszás
2026.02.02. 14:34

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
2025.12.24. 14:16

Hivatalos a 2027-es budapesti vizes világbajnokság időpontja, az MVM Dome is a helyszínek között

Úszás
2025.12.15. 18:15

Oroszország pályázik a 2031-es vizes világbajnokságra

Úszás
2025.11.07. 14:31
Ezek is érdekelhetik