Vizes vb: egy jó negyed elég volt – döntőben az amerikaiak

Vágólapra másolva!
2017.07.26. 21:43
A címvédő amerikai női vízilabda-válogatott 14–9-re legyőzte Oroszországot a Magyarországon zajló világbajnokság elődöntőjében, így készülhet a pénteki fináléra, melyben – a 2016-os világligához és a 2012-es londoni olimpiához hasonlóan – Spanyolország lesz az ellenfele.

ELŐDÖNTŐK ELŐDÖNTŐK

Az oroszok jól kezdték az elődöntőt, az első negyedben 2–0-ra, majd 4–2-re is vezettek, ám az amerikaiak hamar felébredtek, és már az első nyolc perc végére megfordították az állást, majd a második negyedben beindították a hengert – 6–1-re hozták ezt a szakaszt –, így a játékosok hatgólos amerikai előnnyel vonultak a pihenőre.

Az oroszok nem adták fel, a harmadik negyedet 2–2-re hozták, majd az utolsóban öt perccel a vége előtt öt gólra zárkóztak, ennél több azonban nem volt bennük, így a címvédő ötgólos győzelmet aratott (9–14), és készülhet a pénteki döntőre.

Az amerikaiak az ötödik világbajnoki címüket, míg az oroszok ötödik vb-bronzérmüket szerezhetik meg pénteken.

A kanadai védelem az elődöntőben már közel sem állt olyan biztos lábakon, mint a mieink ellen a negyeddöntőben. A spanyolok jobban kezdték a meccset, sőt, igazából végig az ő akaratuk érvényesült, ez pedig az eredményen is meglátszott, a kanadaiaknak folyamatosan futniuk kellett az eredmény után.

A félidei kétgólos előny után harmadik negyedben már néggyel is vezettek a spanyolok, ám a kanadaiak visszakapaszkodtak, négy perccel a vége előtt már csak egy gól volt a hátrányuk. Innen azonban nem engedte ki a kezéből a győzelmet a spanyol válogatott, mely végül 12–10-re nyert, így megismétlődik a 2016-es világliga szuperdöntője és a 2012-es londoni olimpia fináléja – előbbiben 13–9-re, utóbbiban 8–5-re győzött az Egyesült Államok.

HELYOSZTÓK

A magyar válogatott nagy csatában 10–9-re nyert Görögország ellen, így az Ausztráliát ötméteresekkel legyőző Olaszországgal mérkőzik meg az 5. helyért. A mieink mérkőzéséről ide kattintva olvashatnak bővebben.

Az ausztrálok négy másodperccel a rendes játékidő vége előtt egyenlítettek (11–11), majd az ötméteres-párharc több elhibázott dobás után úgy dőlt el az olimpiai ezüstérmes olaszok javára, hogy Halligan Bronte kezéből a lövés közben kicsúszott a labda, amit gyakorlatilag hátrafelé dobott el.

Az előző vb-n ezüstérmes Hollandia végzett a 9. helyen, miután magabiztos győzelmet aratott Kína ellen (14–7). A 11. helyet Franciaország szerezte meg, miután két góllal megverte Új-Zélandot (7–9).

VIZES VILÁGBAJNOKSÁG, 2017
NŐK, VÍZILABDA
HELYOSZTÓK

• A 11. helyért
Új-Zéland–Franciaország 7–9 (1–0, 2–2, 1–5, 3–2)
• A 9. helyért
Hollandia–Kína 14–7 (2–2, 5–2, 2–1, 5–2)
• Az 5–8. helyért
Olaszország–Ausztrália 18–17 (5–3, 2–3, 1–3, 3–2, 7–6) – ötméteresekkel
MAGYARORSZÁG–Görögország 10–9 (2–4, 1–2, 5–0, 2–3)

ELŐDÖNTŐ
Oroszország–Egyesült Államok 9–14
(4–5, 1–6, 2–2, 2–1)
Kanada–Spanyolország 10–12
(2–4, 2–3, 2–2, 4–3)

JÚLIUS 28., PÉNTEK
A hetedik helyért

12.00: Ausztrália–Görögország
Az ötödik helyért
13.30: Olaszország–MAGYARORSZÁG
A harmadik helyért
15.00: Oroszország–Kanada
Döntő
20.30: Egyesült Államok–Spanyolország

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik