Túl a mélyponton – Kapás Boglárka szeretne már rajtkőre lépni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.19. 13:16
Szenzációs esztendőt zárt tavaly Kapás Boglárka: a riói ötkarikás bronzérem meg a négy Európa-bajnoki cím után okkal ünnepelt az UTE versenyzője – természetesen azt szeretné, hogy a budapesti világbajnokság után is legyen oka az örömre.

– Túl van a mélyponton?
– Igen, kijöttem belőle – válaszolta Kapás Boglárka, aki a vizes világbajnokságon 400, 800 és 1500 méter gyorson lép rajtkőre a Duna Arénában. – Sosem volt még ilyenben részem a pályafutásom során, most ezt is átéltem…

– Tudja már, hogy mi okozta?
– Betegség, fáradtság és lelki okok – ez így, együtt.

– Mi vagy ki segített a talpra állásban?
– Leginkább az idő. Hihetetlenül nehéz időszak volt, de a legfontosabb, hogy túljutottam rajta.

– Mindezek után adódik a kérdés: milyen formában várja a világbajnokság rajtját?
– Egyre jobban érzem magam, és ez csak fokozódik.

– Akárcsak a körítés, a hangulat, hiszen mégiscsak mi rendezzük ezt a vébét.
– Azóta, hogy kiderült, mi vagyunk a házigazdák, elég sokat beszéltek róla az emberek, a média is rendesen foglalkozott az eseménnyel, és persze mi, úszók is. Én már alig várom, hogy kezdődjenek a versenyek!

– Akkor is így lenne, ha nem Budapest a házigazda?
– Most megfogott, de őszinte leszek: gondolkoztam azon én is, mi lenne, ha ez a világbajnokság valahol máshol lenne. Nos, akkor nem várnám ennyire, és nem is készültem és készülnék rá ennyire. De ez a világbajnokság Budapesten van!

Kapás Boglárkára pozitív hatással lesz a teli lelátó (Fotó: Szabó Miklós)
Kapás Boglárkára pozitív hatással lesz a teli lelátó (Fotó: Szabó Miklós)

 

– Ennyire nehéz volt tavaly az olimpia után újrakezdeni?
– Igen, az volt… Éreztem, hogy kellene az a pihenő, jólesett volna kicsivel könnyedebb szezonnal számolni, de ez nem az az év volt, amelyben visszavehettem volna, majd a vébé után, a következő évben.

– Ezek szerint nehézkesen indult, de a továbbiakban azért többé-kevésbé minden rendben haladt a felkészülése során?
– A mélypontot leszámítva igen, csakhogy azt nem lehet leszámítani… A múlt évem tökéletes volt, ez most egyáltalán nem volt az, de remélem, ez nem látszódik a világbajnokságon. Már csak azért is bizakodhatok ebben, mert túléltem ezt a nehéz időszakot, és csak még erősebbé tett.

– Rióban négyszáz és nyolcszáz gyorson indult a váltó mellett, merthogy az olimpián nem rendezték meg az ezerötszáz gyorsat. A világbajnoki programban viszont szerepel a leghosszabb medencés szám. Ennek tükrében messze járok az igazságtól, ha azt feltételezem, állított fel sorrendet a távok között?
– Én inkább nyolcszázas és ezerötszázas úszó vagyok, mintsem négyszázas és nyolcszázas, szóval bár tulajdonképpen nincs sorrend, mégis van, és a négyszáz bizony a harmadik helyre szorul. Az úszóversenyek nyitó napján rendezik meg ezt a számot, és mindenképpen úgy állok fel a rajtkőre, hogy kiúszom magam. Ám mentálisan úgy készülök, hogy bármi is lesz az első napon, nem befolyásolhatja a másik két számomat. Sem a helyezésem, sem az időeredményem, semmi.

– Már csak azért is így kell tennie, mert másnap következik az ezerötszáz előfutama – nincs túl közel egymáshoz a két szám?
– Jó lett volna egy napot pihenni a négyszáz után, de ez a program. Nehéz lesz, az biztos.

– Döntött már a négyszer kétszázas váltót illetően? Az lenne időben a harmadik száma. Vállalja?
– Meg fogom gondolni, de most erősebb bennem a nemleges válasz. Ha a szívemre hallgatnék, nem haboznék, de akkorra már háromezer-nyolcszáz méternyi úszás lesz bennem, és még vár rám további ezerhatszáz. A nem felé hajlok, de sok függ az első napoktól.

– Meg gondolom attól is, milyen hatással lesz önre a hazai közönség, a hatalmas uszoda.
– Egyre többször gondolok arra, hogy mi is vár rám július utolsó hetében, sőt tudatosan gondolok erre, igyekszem direkt átélni már előre, milyen is lesz, hogy szoktassam magam a helyzethez. Egyébként engem nagyon fel tud dobni az ilyen helyzet. Aki még nem élt át hasonlót, elképzelni sem tudja, milyen érzés – huh, végigfut a hátamon a hideg pusztán attól, hogy beszélek róla. Már nagyon szeretném átélni! Szeretnék már rajtkőre lépni a Duna Arénában.

– Vagyis ne féltsük attól, hogy görcsössé teszi a teli lelátó?
– Persze tudom, hogy ezt kétféleképpen lehet megélni, és esetleg akadnak olyanok, akiket „megnyom” ez a helyzet, pláne hogy azért a magyar úszócsapaton nagy a teher, de szerintem rám pozitív hatással lesz, és bízom benne, hogy a társaimra is.

– Tényleg nyoma sincs a másfél hónappal ezelőtti szomorúbb, gondterheltebb Kapás Boglárkának! Ugye tudja, hogy sokak kedvence, és azt is, hogy a korábbi sikerei után sokan most is szép eredményt várnak öntől?
– Nem akarok ezzel foglalkozni, aki szurkol nekem, inkább drukkoljon azért, hogy jól sikerüljön nekem a világbajnokság. És jól is fog!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik