„Bármi áron, bármilyen különbséggel, de verjük meg a görögöket!”

Vágólapra másolva!
2017.07.27. 13:12
Az első célt már elérte a férfiválogatott, most jöhet a folytatás. A görögök elleni elődöntőre Varga Dénes egyéni videózással is készül, s tudja, hogy végig tökéletesen kell koncentrálni a mérkőzésen.

– Többen arról beszéltek, hogy az első cél a negyeddöntő megnyerése, majd utána kell új célt kitűzni. Nos, mi a válogatott új célja?
– Az új cél egyértelműen az, hogy bármi áron, bármilyen különbséggel, de verjük meg a görögöket. Erre minden képességünk megvan. A szerdai napot feláldoztuk arra, hogy felelevenítsük a görög csapat játékát, és kidolgozzuk ellene az ellenszert, így megyünk neki a csütörtöki meccsnek.– Többen arról beszéltek, hogy az első cél a negyeddöntő megnyerése, majd utána kell új célt kitűzni. Nos, mi a válogatott új célja?
– Az új cél egyértelműen az, hogy bármi áron, bármilyen különbséggel, de verjük meg a görögöket. Erre minden képességünk megvan. A szerdai napot feláldoztuk arra, hogy felelevenítsük a görög csapat játékát, és kidolgozzuk ellene az ellenszert, így megyünk neki a csütörtöki meccsnek.

 

– A válogatottal, illetve a Szolnokkal sokszor játszott már a görögök és az Olympiakosz ellen. Álmából felkeltve is tudja, mire készül az ellenfél?
– Lényegében ugyanazt próbálják játszani, de nem történik meg kétszer ugyanaz, ezért minden eshetőségre, sémára, befejezésre fel kell készülnünk. Több átlagon felüli lövőjük van, ha csak egy sima zónára gondolok, úgy érzem, hogy többet kell beletenni, mint az eddigi meccseinken bármikor. Eddig voltak lyukak az ellenfélnél, tudtunk úgy zónázni, hogy valakit szabadabban hagytunk, a görögökkel ez nem lesz jellemző. Végtelenül türelmesek, ha esetleg nem koncentrálunk eléggé, akkor egy utolsó pillanatban beadott centerpasszal operálhatnak. Van mire felkészülni, másfajta játékstílus az övék…

– Mást kell játszanunk, mint eddig? Mondhatjuk, hogy a gyors és a lassú játék párharca lesz az elődöntő?
– Ha az oroszok elleni meccset veszem alapul, nem kell mást játszani, mert a görögök sokat zónáznak majd, és a zónát sokszor átlőttük. Sőt, amikor emberelőnyt kaptunk, azt is jól játszottuk. Bennünk van a megoldás, mégis a legnagyobb hangsúlyt a védelemre, elsősorban a zónára kell helyezni, és ha esetleg az nem működik, akkor az emberhátrányos védekezésre.

– A sajtótájékoztatón többször elrévedt, mintha másfelé jártak volna a gondolatai. Már a meccsel foglalkozott?
– Nem, éppen azon gondolkoztam, hogy mennyit vesz el a pihenőből a sajtótájékoztató… De a meccsre való hangolódásból is elvesz, éppen azt néztem a programunkban, mikor férne bele, hogy megnézzem a görögök elleni athéni meccsünket. Valószínűleg ez késő este lesz aktuális.

– Egyénileg is szokott videózni?
– Szoktam. Az én felkészülésemben fontos, hogy ezek meglegyenek, emlékeztessem magam arra, hogy milyen az adott ellenfél, vagy hogyan sebezhető.

– Most jön csak a világbajnokság java, felfelé ível a csapat hangulata és formája?
– Személy szerint hatalmas kő esett le a szívemről azzal, hogy bejutottunk a negyeddöntőbe. Válogatottságom első nyolc évében természetes volt, hogy bejutunk a négy közé. Egyszer történt meg, hogy nem, aki ellen akkor kiestünk, az meg is nyerte a világbajnokságot. (2009-ben a szerbek – a szerk.) Mindig úgy voltam vele, hogy a negyeddöntőn túljutunk, az egy olyan akadály, amelyet a magyar csapatnak minden gond nélkül vennie kell. De sajnos aztán volt két hatodik meg egy ötödik hely, az nagyon fájt… Kiélesedett bennem, hogy mekkora hangsúly van egy negyeddöntőn. Nem tehettük meg, hogy egy középszerszerű orosz csapattal szoros meccset játsszunk.

– Milyen mérkőzésre számít csütörtökön, hamar eldőlhet?
– Nem, sőt, nagyon kiélezett meccsre számítok. Fej fej mellett haladva, de azért remélem, hogy az előnyt végig magunknál tartva tudjuk vezetni a meccset.

KEMÉNYKEDÉS ÉS SZÍNÉSZKEDÉS

Meggyőző teljesítményt nyújtott az Oroszország elleni negyeddöntőben a magyar férfiválogatott, ám Erdélyi Balázs szerint mégsem a legutóbbi meccs adhatja a legnagyobb lökést a csapatnak: „A tavalyi, vesztes olimpiai negyeddöntő után sokat számított ez a győzelem, a kilencgólos siker is biztos alapot jelent a folytatásra, de az olaszok elleni csoportmeccsből többet meríthetünk. Az keményebb csata volt, és a végén kétgólos hátrányból egyenlítettünk. A görögök ellen hasonló mérkőzésre számítok, sokat kell dolgoznunk a győzelemért, ugyanakkor fontos lesz, hogy élvezzük a pillanatot, és hogy hazai pályán küzdhetünk a világbajnoki döntőért.”

A szélső sok kiállításra számít, de az emberhátrányok és -előnyök gyakorlása mellett a mediterrán csapatokra jellemző kellemetlen stílusra is fel kell készülni.

„Általában sok kiállítást hozó meccseket játszunk, ugyanis mindkét válogatottban jó centerek szerepelnek, a görögök pedig inkább védekeznek emberhátrányban, minthogy akciógólt kapjanak centerből – folytatta Erdélyi. – Az előny-hátrány párbajból akkor jöhetünk ki győztesen, ha kellőképp odafigyelünk, és úgy vízilabdázunk, ahogy eddig. Mindkét csapatnak meglesz a taktikája, különböző fórvariációkkal, de a végén úgyis az dönt, hogy a lövés pillanatában, abban az egy másodpercben megtalálod-e a rést a blokkoló kezek és a kapus mellett… Emellett van néhány játékosuk, akikre felváltva jellemző a színészkedés és a keménykedés, erre is figyelni kell.”

VIZES VILÁGBAJNOKSÁG, 2017
VÍZILABDA (HAJÓS ALFRÉD NEMZETI SPORTUSZODA)
Férfiak
, elődöntő
20.30: Görögország–MAGYARORSZÁG (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
22.00: Szerbia–Horvátország (Tv: M4 Sport)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik