KOVÁCS ERIKA, PUSZTAI VIOLA 2019.07.18 21:55 Frissítve: 2019.07.18 22:32

Vívó-vb: Pézsa Tibor le fog szidni, hogy mertem kikapni egy koreaitól – Szatmári

Szatmári András nagyon jól kezdte a döntőt a dél-koreai Oh Szang Uk ellen, de végül ezüstéremmel zárta a kardozók egyéni viadalát a budapesti vívó-világbajnokságon. Amellett, hogy nyilván nem volt boldog az eredménnyel, edzője, Pézsa Tibor dorgálására is számíthat. 

 

„Csokit biztos, hogy nem kapok az ezüstéremért, szidalmat viszont fogok – válaszolta a budapesti vb-n ezüstérmes Szatmári András a Nemzeti Sport szakírója, Kovács Erika arra vonatkozó kérdésére, hogy vajon edzője, Pézsa Tibor mit szól az eredményéhez. – Gondolom, látta a tévében, le fog szidni, hogy mertem kikapni egy koreaitól, mert valószínűleg ő 83 évesen egy ültő helyében megverte volna. Mi történt a döntőben? Valahogy belekényelmesedtem az asszóba, rossz előkészítéseket választottam, és abból már nem tudtam váltani. Emiatt nem tudtam kijönni abból a körforgásból, amibe bekerültem. Az előző asszóimban is akadtak hullámvölgyek, csak most nem tudtam belőle úgy kilábalni, ahogy szerettem volna. Sajnos ez lett a vége.”

GALÉRIA A VERSENYNAPRÓL ITT! 

Hozzátette, ha a csapatverseny után két éremmel zárná a világbajnokságot, azért nem lesz csalódott.

A NAP KORÁBBI ESEMÉNYEIRŐL, A FŐSZEREPLŐK MEGSZÓLALÁSAIVAL EGYÜTT IDE KATTINTVA OLVASHAT RÉSZLETEKET!

VÍVÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, BUDAPEST

FÉRFI KARD
A 32 közé kerülésért
Szilágyi Áron
–Low Ho Tin (hongkongi) 15:11
Gémesi Csanád–Arne De Ridder (belga) 15:7
Decsi Tamás–Mohamed Amer (egyiptomi) 7:15
Szatmári András–Miheil Mardaleisvili (grúz) 15:10
A 16 közé kerülésért

Szilágyi Áron–Josida Kento (japán) 14:15
Gémesi Csanád–Aldo Montano (olasz) 15:14
Szatmári András–Kim Dzsun Ho (dél-koreai) 15:11
Nyolcaddöntő
Gémesi Csanád–Eli Dershwitz (amerikai) 8:15
Szatmári András–Venjamin Reszetnyikov (orosz) 15:12
Negyeddöntő
Szatmári András–Eli Dershwitz (amerikai) 15:12
Elődöntő
Szatmári András–Modzstaba Abedini (iráni) 15:8

Döntő
Szatmári András–Oh Szang Uk (dél-koreai) 12:15

NŐI PÁRBAJTŐR
Döntő
Nathalie Moellhausen (brazil)
–Lin Seng (kínai) 13:12

A Nemzeti Sportot az eseményről tudósítja: Kovács Erika és Pircs Anikó

 

2019.07.24 21:39:33

Vívó-vb 2019 SZÖLLŐSI GYÖRGY

NS-VÉLEMÉNY. Kétszeres olimpiai bajnokként jár neki a tisztelet.

2019.07.21 16:18:42

Vívó-vb 2019 KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN (percről percre) PUSZTAI VIOLA (videó)

Férfi kardcsapatunk mínusz hétről visszajött és Szilágyi révén fordított, de az utolsó tust az egyéni vb-győztes adta.

2019.07.20 22:10:13

Vívó-vb 2019 PIRCS ANIKÓ

NS-VÉLEMÉNY. Jó a képzelőereje, és erősen hisz a teremtő képzeletben, a vizualizáció erejében.

2019.07.19 17:17:03

Vívó-vb 2019 KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN (tudósítás), PUSZTAI VIOLA (videó)

A Honvéd párbajtőrözője hihetetlen izgalmak után, háromtusos hátrányból fordított, és nyert a Bida elleni fináléban.

2019.07.14 23:58:06

Vívó-vb 2019 THURY GÁBOR

ALAPVONAL. Ne csodálkozzunk, hogy a magyar emberek kíváncsiak ezen sportágak világbajnokságaira. Biztos így lesz mától a BOK-csarnokban is.