Christine Nesbitté Kanada harmadik aranya

Vágólapra másolva!
2010.02.19. 00:46
null
A harmadik kanadai aranyérem büszke és boldog birtokosa (Fotó: Reuters)
A hazai közönség nagy örömére Christine Nesbitt megszerezte a kanadai gyorskorcsolyázók első vancouveri aranyérmét a női 1000 méteres számban.

Nesbitt minimális különbséggel, mindössze két századmásodperccel előzte meg az 500 méteres távon bukó holland Annette Gerritsent. A harmadik hely is holland versenyzőé lett, Laurine van Riessen szerezte meg a bronzot.

Az 500 méteres távon az első tízbe épp hogy beférő Nesbitt a közönség által hajszolva remek időt korcsolyázott, de így is idegölő pillanatokat kellett átélnie. Az utolsó párban ugyanis ott volt még két riválisa, Kristina Groves és Margot Boer, de előbbi a 4., utóbbi a 6. helyre volt csak jó – nem sok hiányzott ahhoz, hogy két hazai versenyző is felállhasson a dobogóra.

Ez a kanadai küldöttség hetedik érme és harmadik aranyérme a vancouveri játékokon.

„Nem is tudom még elhinni. Az ősszel rengeteget dolgoztam, és ma nem ment jól a korcsolyázás, éreztem, hogy fizikailag nem vagyok teljesen rendben, a tempómmal sem voltam elégedett. Küzdöttem, a közönség hajtott előre, lehet, hogy ez volt a döntő tényező" – értékelt az örömittas aranyérmes a CTV stábjának.

VANCOUVER 2010 
GYORSKORCSOLYA, NŐI 1000 M, DÖNTŐ  
1. Christine Nesbitt (kanadai) 1:16.56
2. Annette Gerritsen (holland) 1:16.58
3. Laurine van Riessen (holland) 1:16.72
4. Kristina Groves (kanadai) 1:16.78
5. Kodaira Nao (japán) 1:16.80
6. Margot Boer (holland) 1:16.94
A TELJES EREDMÉNYSORT ITT TEKINTHETIK MEG!
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik