Vízilabda: Szécsi szerint az egri utánpótlás mélyrepülése nem ma kezdődött

Vágólapra másolva!
2020.05.20. 09:01
Címkék
Fordulatos napokat él az Egri Vízilabda Klub, mely több mint háromszáz gyereket foglalkoztat. Az egyesület utánpótlásának helyzetéről és kilátásairól Szécsi Zoltán ügyvezető elnököt kérdeztük.

A háromszoros olimpiai bajnok a múlt hét hétfőjén teljes anyagi csődről számolt be a vlv.hu-nak. A közleményben az állt, hogy az Egri Vízilabda Kft. a korábbi vezetőség által kötött szerződések és a korábban minden év április 15-ig beérkezett városi támogatás elmaradásának következtében fizetésképtelenné vált. Két nap múlva, szerdán Egerben elnökségi ülést tartottak, aztán az egyesület már saját felületén közölte a megnyugtató hírt, miszerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma felajánlotta segítségét a helyzet megoldásának kidolgozására.

Egerben több mint háromszáz gyerek pólózik – pólózna… Fotó: Lénárt Márton
Egerben több mint háromszáz gyerek pólózik – pólózna… Fotó: Lénárt Márton

Egerben több mint háromszáz gyerek pólózik – pólózna…  •  Fotó: Lénárt Márton

A klub több mint háromszáz gyereket foglalkoztat, Szécsi Zoltán ügyvezető elnöktől az utánpótlással kapcsolatban kértünk helyzetjelentést. A szakember szerint a gazdasági gondok a fiatalokat tekintve érintőlegesek, az utánpótlás fő problémája nem most kezdődött.

„Egerben a fiatalok helyzete egészen sajátosan alakult az elmúlt években, hiszen a Gerendás-érában (Gerendás György 2004-től 2014-ig volt vezetőedző Egerben – a szerk.) ez volt a mintaklub. 2014-ben a fiú ificsapat még bajnok volt, aztán a 2019-ben már csak az alsóházban szerepelt. Ezért az iszonyatos mélyrepülésért én elsősorban az utánpótlásért felelős előző szakmai igazgatót okolom. Az ő feladata lett volna a szakmai munka koordinálása. Másodsorban az is nagymértékben hozzájárult a hanyatláshoz, hogy a Bárány Uszoda négy-öt éven keresztül épült, és a strandon csak egy régi, hideg, erősen elgombásodott sátor állt rendelkezésre, benne az öltözővel. Nagyon elhivatottnak kell lennie annak a gyereknek, aki a hideg vízben, a nulla fok körüli léghőmérsékletben kitölti éveit a felnőttkorosztályig. Nem csoda, hogy brutális volt a lemorzsolódás. A mostoha körülmények mellett a tizenéveseket az sem motiválhatta, hogy könnyedén bekerülhetnek a felnőttcsapatba. Inkább középszerű külföldiek szerepeltek ahelyett, hogy, mondjuk, Zalánki Gergő mérkőzéseket játszott volna. Konkrétan ő azért távozott, mert nem kapott elég lehetőséget Borisz Vapenszki mellett, mögött. Borzasztó volt, amikor nagyjából másfél éve megérkeztem, és megnéztem egy meccset. Egri játékoson nem volt sapka, csak külföldi és vásárolt pólóson... Amikor átvettem a klubot, 2020. június 30-ig szóltak a szerződések, ebbe a rendszerbe nem lehetett csak úgy belenyúlni, súlyos összegek kifizetése nélkül.”

Szécsi Zoltán szerint az egri utánpótlás mélyrepülése nem most kezdődött Fotó: Lénárt Márton
Szécsi Zoltán szerint az egri utánpótlás mélyrepülése nem most kezdődött Fotó: Lénárt Márton

Szécsi Zoltán szerint az egri utánpótlás mélyrepülése nem most kezdődött  •  Fotó: Lénárt Márton

Szécsi arról is szót ejtett, hogy az utánpótláscsapatok jelenleg a 2004-es korosztálytól lefelé kezdenek „alakulni”, a legfiatalabbak már biztató képet mutatnak, az egyesületbe tömegesen érkeznek a gyerekek. A legfőbb gond a 2003-as és a náluk idősebb korosztályos játékosok hiánya. A terv egyértelműen a régi sikeresség visszaállítása.

„Ez viszont nem megy egyik pillanatról a másikra, az utánpótlásban nem jellemzőek az átigazolások, mindent újra fel kell építeni. Szerencsére a piramis alja nagyon széles. Remélem, ha Biros Péter szakmai igazgató lesz, akkor az egri utánpótlás visszajuthat oda, ahová a három ötvenméteres medencéje okán is lennie kellene. Egyelőre a járvány miatt minden tetszhalott állapotban van. Célunk, hogy mire valóban el tudjuk kezdeni az edzéseket, addigra az összes kérdésre egyenes választ kapjunk. A gazdasági problémák megoldása rengeteg energiát emészt fel; most rakjuk össze a különféle programokat, igyekszünk a legalaposabban feltérképezni a helyzetet, és átgondolni az utánpótlás jövőjét.”

Egerben jelenleg már kisebb csoportokban, de még csak szárazföldön zajlanak a tréningek. A Bárány Uszoda – töltő-ürítő (tehát nem vízforgatós) rendszere miatt – egyelőre egészségbiztonsági okokból nem használható, ám az edzők és a játékosok is azt remélik, hamarosan folytatódhat a munka a medencében is.

További korosztályos hírekVÍZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

A legendává válás küszöbén: James Milner Premier League-rekorder lehet

Képes Sport
4 perce

Niké Liga: Kovács Mátyás volt a kassai meccs legjobbja

Minden más foci
9 perce

La Liga: megműtötték Marc-André ter Stegent

Spanyol labdarúgás
24 perce

,,Elismerésem a fiúknak” – Michael Carrick a Manchester United sorozatban negyedik győzelme után

Angol labdarúgás
36 perce

Ötkarikás csoda: egy fővel nőtt a magyar csapat létszáma a téli olimpián!

Téli olimpia 2026
56 perce

Egyik madridi „rosszfiú” sem játszik Valenciában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Szoboszlai Dominik minden bizonnyal a Man. City elleni rangadón is jobbhátvéd lesz

Angol labdarúgás
1 órája

„Elfogadhatatlan teljesítmény” – Tuboly Máté a Slovan Bratislava elleni vereségről

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik