Vívás: Szűcs Luca kiemelkedett a junior kard-vk mezőnyéből

Krasznai Bence utanpotlassport.huKrasznai Bence utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.01.05. 18:44
Címkék
Szűcs Luca aranyérmével ért véget a budapesti junior kard-világkupaverseny a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban szombaton. Rajta kívül még harminckilenc magyar bizonyított, akik közül többen értek el szép eredményt. Luca eddigi bravúrszezonjáról, illetve a viadalon történtekről beszélgettünk a BVSC-Zugló mesterével, Bódy Istvánnal, valamint a fiú és a leány junior kardválogatott vezetőedzőjével, Navarrete Józseffel és Gulácsi Ferenccel.

Szombaton a helyszínről, a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokból tudósítottuk a junior kardvívók világkupaversenyét, amelyet− elképesztő teljesítménnyel− Szűcs Luca nyert meg. Ez azt jelentette, hogy sorozatban negyedszer is itthon marad az aranyérem a leányok között (Pusztai Liza háromszor győzött egymás után). A BVSC-Zugló kadétvilágbajnoka, Luca (merthogy Liza is elmondhatja magáról mindkettőt − a szerk.) elsőéves juniorként bravúrt bravúrra halmoz; a szocsi és a sosnowieci vk-viadalon szerzett ezüstérme után állt most a pódium tetejére, és ezeknek az eredményeknek köszönhetően junior-világranglista hatodik helyéig repítette magát.Szűcs Luca nyert meg. Ez azt jelentette, hogy sorozatban negyedszer is itthon marad az aranyérem a leányok között (Pusztai Liza háromszor győzött egymás után). A BVSC-Zugló kadétvilágbajnoka, Luca (merthogy Liza is elmondhatja magáról mindkettőt − a szerk.) elsőéves juniorként bravúrt bravúrra halmoz; a szocsi és a sosnowieci vk-viadalon szerzett ezüstérme után állt most a pódium tetejére, és ezeknek az eredményeknek köszönhetően junior-világranglista hatodik helyéig repítette magát.

Így örült Szűcs Luca a győzelmének Forrás: hunfencing.hu
Így örült Szűcs Luca a győzelmének Forrás: hunfencing.hu

Így örült Szűcs Luca a győzelmének  •  Forrás: hunfencing.hu

„A legnagyobb hibája az, hogy gyakran csapongnak a gondolatai. Erre cáfolt rá szombaton, szenzációs volt, amit láttam tőle. Tökéletesen koncentrált, és mindig egy lépéssel ellenfele előtt járt. Általában a verseny végénél el szokta hagyni a figyelme, de most erre sem volt példa. Eredményei és képességei arra engedtek következtetni, hogy juniorkorára olyan domináns lesz, mint amilyen most. Azt hiszem, ha ugyanilyen formában vív a korsztályos Európa- és világbajnokságon, az könnyen elég lehet az éremszerzésre. Persze sokat kell dolgoznia, nem szabad elszállnia. Amúgy sem ilyen; gyerek még, aki élvezi, szereti, amit csinál, és ez látszik is rajta”− elmélkedik Luca mestere, Bódy István.

Az aranyérmet leszámítva sem lehet panasz a húszfős leánycsapat szereplésére. A már felnőttválogatottat is megjárt − még kadétkorú − Battai Sugár a negyeddöntőig menetelt, ahol az olasz Alessia di Carltól kapott ki, így az ötödik helyen zárt.Pótz-Nagy Fanni anyolcaddöntőig jutott,Koós Gréta, Beviz DorottyaésFenyősi Zitapediga 32 között kapott ki.

„Az amerikaik hiányoztak, de ettől függetlenül nagyon erős mezőny gyűlt össze; az európai élmezőnyhöz tartozó országok mind itt eljöttek. Voltak nagy hiányzóink: a felnőtt-világranglista nyolcadik Pusztai Liza nem indult, hiszen az olimpiai kvalifikációs versenyekre kell koncentrálnia, Nagy Valentina pedig sérült. Ami Lucát illeti: soha nem láttam még így vívni, elképesztő volt, nagyon biztató a teljesítménye a világversenyek előtt. Sugáron nagy volt a teher, nem tudta hozni a tőle megszokott színvonalat. Ettől függetlenül szomorú ő sem lehet az ötödik hellyel. Összességében természetesen elégedett vagyok a nappal”− értékel a junior leány kardvívók vezetőedzője, Gulácsi Ferenc.

Nagyot ugrott Noseda Szabolcs a válogatottság felé Forrás: hunfencing.hu
Nagyot ugrott Noseda Szabolcs a válogatottság felé Forrás: hunfencing.hu

Nagyot ugrott Noseda Szabolcs a válogatottság felé  •  Forrás: hunfencing.hu

A húsz fiú közül a szigetszentmiklósi Noseda Szabolcs jutott a legtovább: nyolcadik lett. Az ifjú „magyar ágon” menetelt: előbbKaiser Balázst,majdUrbán Tamástgyőzte le. A nyolcaddöntőben a románok egyik legjobbja,Razvan Stanescusem okozott különösebb gondot neki, akit 15:6-ra vert. Szabolcsezzel nagy lépést tett afelé, hogy részt vehessen az Európa- és a világbajnokságon.Nagy Kristófa nyolcaddöntőbe jutott, míg az ifjúsági olimpiai bajnokRabb Krisztián,Urbán Tamás ésBaaken Mátyása legjobb 32 között búcsúzott.

„Biztatónak látom a helyzetünket. Van hét olyan srác, aki bármikor odaérhet a legjobb nyolc közé bármely nagy versenyen. Szocsiban ez Nagy Kristófnak és Baaken Mátyásnak, Sosnowicben Rabb Krisztiánnak, Budapesten pedig Noseda Szabolcsnak sikerült. Amiatt lehetek kicsit szomorú, hogy magyar ág alakult ki, gyakorlatilag egymást ütötték ki a srácok. Erős és tanulságos viadal volt, egyáltalán nem vagyok elkeseredve”− összegez a junior fiú kardvívók mestere, Navarrete József.

JUNIOR-VILÁGKUPAVERSENY, BUDAPEST
A dobogósok és a magyar helyezések
Fiúk
1. Piotr Szczepanik (lengyel), 2. Franciszek Nowak (lengyel), 3. Dmitrij Naszonov (orosz) és Artyem Tyerehov (orosz), …8. Noseda Szabolcs, 9. Nagy Kristóf, …19. Urbán Tamás, 20. Rabb Krisztián, …22. Baaken Mátyás, …39. Kaiser Balázs, 40. Fröhlich Bálint, …53. Horváth Gergő, …58. Máttyus Sebestyén, …69. Tóth Patrik, …73. Szabó Márton, …97. Kis-Tamás Bence, 98. Fekete-Kovács Máté, …100. Hunyady Bendegúz, 101. Ondrik Konrád, …111. Szántó Zoltán, …114. Vigh Benedek, …123. Kóti Lóránd, …130. Pintér Levente, …133. Tóth Bertalan, …139. Petrucz Mirkó
Leányok
1. Szűcs Luca (edző: Bódy István és Bódy Benjámin, válogatott edző: Gulácsi Ferenc), 2. Alina Kljucsnyikova (orosz), 3. Alessia di Carlo (olasz) és Sabina Martis (román), 5. Battai Sugár, …16. Pótz-Nagy Fanni, 17. Koós Gréta, …22. Beviz Dorottya, …25. Fenyősi Zita, …45. Pápai Viktória, …47. Bata Édua, …50. Kovács Zsanett, …53. Lantos Eszter, …73. Keszei Kira, …75. Báthory Kata, …77. Simon Petronella, …84. Kobra Virág, …87. Spiesz Anna, …95. Soós Dorottya, …99. Wladimir Véda, …113. Missurai Pálma, …121. Tóth Liliána, …124. Juhász Anna

További korosztályos hírekVÍVÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik