utanpotlassport.hu 2019.02.13 14:12 Frissítve: 2019.02.18 12:42

Vívás: a 16 éves Róna Milán váratlan sikere

Róna Milán, a Vasas 16 éves válogatott párbajtőrözője a múlt hétvégén Krakkóban rendezett fiú kadét párbajtőr európai körversenyen egyéniben bronzérmet szerzett. Mindezt úgy, hogy korábban nem ért el kiugró eredményeket sem nemzetközi, sem hazai versenyeken. A jó eredményre a kadét fiú párbajtőr-válogatott keretedzője is felfigyelt.

Márványkövi Ferenc − utanpotlassport.huRóna Milán, a Vasas 16 éves vívója óriási meglepetésre bronzérmet nyert a múlt hétvégi fiú kadét párbajtőrözők európai körversenyének krakkói állomásán. A hazai ranglista hatodik helyén álló versenyző a januári pozsonyi európai körversenyen egyéniben mindössze a 38. helyen végzett, míg a tavalyi novemberi budapesti körversenyen csupán 93. lett. Ami a hazai versenyeket illeti, a 2018/19-es szezonban az országos bajnokságon egy 7. hely jutott neki.

Róna Milán (balra) bronzérmet nyert a kadétok között Forrás: hunfencing.hu

Róna Milán (balra) bronzérmet nyert a kadétok között  •  Forrás: hunfencing.hu

A hétvégi krakkói európai körversenyen Milán nagyon meggyőző és határozott vívással jutott el egészen az elődöntőig, ahol a későbbi ezüstérmes francia Piteux állította meg (12:15). Válogatottbeli edzője, id. Andrásfi Tibor szerint nagyon erős mezőnyben érte el pályafutása eddigi legnagyobb sikerét. A hazai szakág magas színvonalát mutatja, hogy ezzel a bronzéremmel sem sikerült bekerülnie a február végi kadét Európa-bajnokságra utazó válogatott keretbe, de ami késik, nem múlik.

„Milán bronzérme biztató a jövőre nézve. Igazi harcos versenyző, a keretedzéseken szorgalmas, és ami a vívásban a legfontosabb, mindig szívvel-lélekkel versenyez”– nyilatkozta róla Andrásfi.

„Én sem számítottam arra, hogy ilyen jó helyezést érek el. A verseny nehezen indult, de szép lassan formába lendültem. Halla Péter klubedzőm más elfoglaltsága miatt sajnos nem tudott elkísérni Krakkóba. Helyette fia, Gergő segített végig a tanácsaival, nagyrészt neki köszönhetem ezt a bronzérmet. Habár izgulós típus vagyok, ezen a versenyen végig kiegyensúlyozott maradtam, mert számomra nem volt tétje a megmérettetésnek: a kadétok között már nem lépek többet pástra” – mondta Róna Milán.

A Vasas versenyzője hat évvel ezelőtt kezdte el a vívást édesapja tanácsára, aki úgy gondolta, hogy a vívás könnyen összeegyeztethető a tanulással, bár egyes időszakokban – kis túlzással - többet időt tölt versenyzéssel, mint tanulással.

Saját bevallása szerint sokkal türelmesebb lett, mint régen, és támadás terén is sokat fejlődött, így nem kell csak a védekezésre hagyatkoznia. A válogatottsággal kapcsolatban Milán elmondta: nem mondott le róla, de korosztályváltás előtt áll, és először meg kell szoknia a légkört a juniorok között.

„Idén talán még nem, de 2020-ban már a dobogós helyekért szeretnék küzdeni, és a válogatottba is jó lenne bekerülni.”

További korosztályos hírek VÍVÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Utánpótlássport - 62 sportág egy helyen az utanpotlassport.hu-n
További hírekért kattintson ide!

Utánpótlássport
2020.02.09 12:37:14

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

Az ifjúsági ergométeres kontinensviadal után a párizsi világbajnokságon is megvillantotta klasszisát az Arrabona Evezős Klub 18 éves versenyzője, Siska Bettina, elvégre 500 méteren új egyéni csúccsal a dobogó második fokára állt fel, s nevelőedzője, Halmainé Mészáros Éva szerint immár „stabilan hozza, amit tud".

2020.02.02 16:06:15

Utánpótlássport Munkatársainktól utanpotlassport.hu

Számos utánpótlássikerről adunk hírt, ám jól tudjuk: ezek még nem garantálják a fényes felnőttpályafutást. Most az érem másik oldalát vizsgáltuk meg: olyan sportolókkal beszéltünk, akik utánpótláskorúként nem arattak nagy sikereket, de későn érő típusként szép pályafutást építettek.

2020.01.24 19:06:14

Utánpótlássport B. Z. utanpotlassport.hu

A junior vb- és Eb-, továbbá U23-as Eb-győztes cselgáncsozó, Özbas Szofi és a felnőttvilágbajnok kajakos, Kopasz Bálint lett 2019 legjobb utánpótláskorú sportolója. Mindez a tizenkilencedik alkalommal megrendezett Héraklész Díjátadó Gálán derült ki pénteken.

2020.01.23 19:06:14

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

Elképesztő teljesítménnyel nyerte meg Pekler Zalán a junior légpuskások 10 m-es müncheni versenyét. A komáromi sportlövő jobbat lőtt, mint a világcsúcs (országos csúcsot ért el), ezek után azt kérdeztük tőle, mégis hogyan csinálta.

2020.01.14 21:07:01

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

Elstartolt a junior leánykosarasok bajnokságának felsőházi rájátszása, amelyben a Csata DSE, a DVTK Akadémia és a Vasas Akadémia hozta ez idáig minden meccsét. A miskolciak eddig két mérkőzésből kétszer nyertek ugyanolyan arányú különbséggel: 68−67-re verték az NKA Pécs és a BEAC-Újbuda KA alakulatát is.