Úszás: a jövő heti felnőttbajnokságon a legsikeresebb fiatalok is indulnak

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.22. 13:01
Címkék
A parádés 2017 után újabb remek évet kezdhetnek az utánpótláskorú úszók. A fiatalok előtt áll a helsinki ifjúsági Európa-bajnokság és a Buenos Aires-i ifjúsági olimpia, de közülük sokan indulhatnak az év legfontosabb felnőtteseményén, a glasgow-i Eb-n is.

B. V. – utanpotlassport.huVéget ért a téli szünet, valamennyi klub versenyzői visszatértek a melegégövi edzőtáborból, hiszen úszásban is indul a 2018-as versenyév. A tavalyi esztendő a felnőttsikerek mellett természetesen a minden korábbi esztendőt felülmúló utánpótlássikerekről is szólt. Milák Kristóf (17) és Németh Nándor (18) is dobogóra állhatott a felnőtt-világbajnokságon, valamint megszületett Magyarország első junior-világbajnoki aranyérme, ráadásul mindjárt ötször szólt a magyar himnusz Indianapolisban.B. V. – utanpotlassport.huVéget ért a téli szünet, valamennyi klub versenyzői visszatértek a melegégövi edzőtáborból, hiszen úszásban is indul a 2018-as versenyév. A tavalyi esztendő a felnőttsikerek mellett természetesen a minden korábbi esztendőt felülmúló utánpótlássikerekről is szólt. Milák Kristóf (17) és Németh Nándor (18) is dobogóra állhatott a felnőtt-világbajnokságon, valamint megszületett Magyarország első junior-világbajnoki aranyérme, ráadásul mindjárt ötször szólt a magyar himnusz Indianapolisban.

Milák Kristóf a budapesti felnőtt vb-n, a 100 m pillangó döntője után Fotó: Czerkl Gábor
Milák Kristóf a budapesti felnőtt vb-n, a 100 m pillangó döntője után Fotó: Czerkl Gábor

Milák Kristóf a budapesti felnőtt vb-n, a 100 m pillangó döntője után  •  Fotó: Czerkl Gábor

Akár az idei felnőtteseményeken is sikeresek lehetnek a fiatalok, hiszen a világ élmezőnyébe tavaly berobbant – többek között felnőtt-világbajnoki ezüstérmet és junior vb-címet szerzett – Milák Kristóf (17) 2018-ban is sok fontos versenyen indul, például az augusztusi felnőtt Európa-bajnokságon, Glasgowban. De az érdi úszó minden bizonnyal szerepel a júliusi ifjúsági Európa-bajnokságon és az októberi ifjúsági olimpián is, ahol egyébként négy fiú és négy leány indulhat országonként.

Szintén a felnőttválogatott tagja a 17 éves bajai gyorsúszó, Kalmár Ákos. A lányok mezőnyében pedig természetesen nem hiányozhat a Kőbánya SC kiválósága, az immár junior-világbajnok Késely Ajna (16), valamint a Győri Úszó SE versenyzője, Gyurinovics Fanni (16).

Bár már nem utánpótláskorú, de még fiatalnak számít az egyaránt 19 éves Németh Nándor, Barta Márton, Holló Balázs és Lakatos Dávid is, akik szintén remek évet zártak 2017-ben, s reménykedhetnek az újabb sikeres esztendőben.

De érdemes lesz figyelni az ifjúsági válogatottakra is, akik egyrészt a saját korosztályukban, másrészt idővel a nagyok között is villoghatnak. Közéjük tartozik az EYOF-győztes Zombori Gábor (16), a szintén Budafókában versenyző Galyassy Szilárd (16) vagy a mindössze 15 éves, újpesti Koós Hubert.

A lányok között pedig például ott a BVSC kétszeres EYOF-aranyérmes úszója, Nagy Réka (15), a Kőbánya SC szintén EYOF-győztes versenyzője, Berecz Blanka (16) vagy az érdi ifjúsági Európa-bajnok Barócsai Petra (17).

A versenyév pedig már jövő hét szerdán rajtol, ugyanis akkor kezdődik Debrecenben a felnőtt országos bajnokság, amelyen az említett fiatalok közül legtöbben rajtkőre állnak. S a tavalyi tapasztalatok alapján a legjobb pozíciókért is harcban lehetnek.

Egyéb korosztályos hírek ÚSZÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik