Torna: magának felelne meg az ifi Eb-re hajtó Závory Szilárd

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.10.16. 18:37
Címkék
A KSI 15 éves tornásza, Závory Szilárd több társánál jóval fiatalabbként igyekszik kivívni a helyét az ifjúsági Eb-csapatban.

Éppen a közepén jár a kéthetes tatai Olimpiai Edzőtáborban zajló korosztályos válogatott összetartásnak az ifjúsági nemzeti keret egyik legígéretesebb tornásza, Závory Szilárd. A felkészülés lassan az utolsó fázisaiba érkezik, hiszen október végén már az ifjúsági országos bajnokságon szerepelnek a fiúk, és az is kiderült, hogy az európai szövetség döntése értelmében – a felnőtteké mellett – az ifjúsági Európa-bajnokságot is megrendezik decemberben, csupán a helyszín a legutóbb tervezett, azeri Baku helyett a törökországi Mersinre módosult.Závory Szilárd. A felkészülés lassan az utolsó fázisaiba érkezik, hiszen október végén már az ifjúsági országos bajnokságon szerepelnek a fiúk, és az is kiderült, hogy az európai szövetség döntése értelmében – a felnőtteké mellett – az ifjúsági Európa-bajnokságot is megrendezik decemberben, csupán a helyszín a legutóbb tervezett, azeri Baku helyett a törökországi Mersinre módosult.

Závory Szilárd keményen készül a közelgő versenyekre Fotó: Norman Seibert
Závory Szilárd keményen készül a közelgő versenyekre Fotó: Norman Seibert

Závory Szilárd keményen készül a közelgő versenyekre  •  Fotó: Norman Seibert

Závory az egyik legfiatalabbként van jelen az edzőtáborban, 15 évesen a nála három évvel idősebbek között is helyt kell állnia. A KSI-ben Laufer Béla felügyelete alatt pallérozódó reménységet azonban ez nem rettenti el attól, hogy elérje céljait.

„Elég fárasztó ez az időszak, mert most kezdtünk bele igazán a gyakorlatokba, és készülünk a közelgő versenyekre. Jó úton haladok, nyáron mind a hat szeren építettünk be új elemeket, most azokat is igyekszem tökéletesíteni. Közülük a talaj mindig is jól ment, inkább lovon lehet érezni nálam némi hiányosságot, de éppen ezért ezen a szeren többet is dolgozunk. Gyűrűn szerintem hozom, amit tudok, ugráson új ugrással próbálkozunk, szóval ott is van mit gyakorolni, de összességében minden rendben. Hogy a társaimhoz képest hogyan állok, nehéz megmondani, és nem is foglalkozom ezzel. Nem számít, hogy többen idősebbek nálam, a versenyeken fog eldőlni, hogy ki a jobb. Az országos bajnokságon is magamhoz képest szeretnék jól teljesíteni, és csak azt tartom fontosnak, hogy magabiztosan mutassam be az új gyakorlataimat.”

A fiatal tornász már a nemzetközi porondon is letette névjegyét az utánpótlásban, hiszen a tavaly Liberecben rendezett Olimpiai Reménységek Versenyén gyűrűn és ugráson is bronzérmet szerzett. Persze, a kontinensbajnokság nagyobb volumenű esemény az ORV-nél, ezért is bízik benne, hogy bekerül az ifi Eb-re utazó ötfős csapatba.

„Kicsit meglepett, hogy megrendezik az ifjúsági Európa-bajnokságot, mert más sportágakban is sok hasonló versenyt töröltek vagy halasztottak. De nagyon örülök neki, hogy még idén esély nyílik az ilyen szereplésre. A motivációmmal eddig sem volt gond, de a hír ezen felül is ösztönző. Az ORV-nél jóval rangosabb ez a verseny, több ország vesz részt rajta, ráadásul a felnőttmezőny legjobbjai is ott lesznek. Számomra sok újdonságot és érdekességet tartogathat, így mindent megteszek, hogy ott is megmutathassam magam.”

A Mersinbe utazó keret várhatóan nem sokkal az Eb előtt lesz végleges. Puskás Jenő, a férfi tornászok szakmai igazgatója nemrégiben azt mondta honlapunknak az utolsó szűkítésről, hogy az az öt fő marad, aki az adott pillanatban egészséges és a legmegfelelőbben felkészült. Addig minden ifjú tornász keményen és alázatosan dolgozik tovább. Akkor is, ha fáj valami. Márpedig mindig fáj valami.

„Nekem most a jobb csuklómban az egyik csont az, ami nem százszázalékos. Volt is egy hét, amikor nem tudtam lovazni és korlátozni, de már ezeken a szereken is megcsinálom a gyakorlatokat. A sérüléseket nem tudom megszokni, de kezelgetni valamilyen formában igen. A fájdalom sokszor velejárója a munkának, ezzel együtt kell elérni a célokat.”

További korosztályos hírekTORNASPORTOKBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik