Tenisz: Drahota-Szabónak Babos tanácsai is segítettek a Budapest-kupán

2020.05.26. 14:05
Címkék
A juniorversenyek helyett egy ideje már a felnőttviadalokra koncentrál, legnagyobb célja, hogy egyszer elérje a top ötvenet a világranglistán. A 18 éves teniszezővel, Drahota-Szabó Dorkával beszélgettünk, aki remekül szerepelt a hét végi Budapest-kupán.

Több fiatalteniszező is kipróbálhatta magát a koronavírus-járvány miatt kialakult kényszerszünet után a múlt hét végén rendezett rendhagyó vegyescsapatversenyen, a Budapest-kupán. A 18 éves, vagyis még juniorkorú Drahota-Szabó Dorka remekül mutatkozott be pályafutása első televízió által közvetített fellépésén, háromból két meccset nyert meg (Bondár Annát és Nagy Adriennt legyőzte, Stollár Fannytól kikapott), és Nagy Péterrel, valamint Babos Tímeával kiegészülve a bronzérmes trió tagja volt.Drahota-Szabó Dorka remekül mutatkozott be pályafutása első televízió által közvetített fellépésén, háromból két meccset nyert meg (Bondár Annát és Nagy Adriennt legyőzte, Stollár Fannytól kikapott), és Nagy Péterrel, valamint Babos Tímeával kiegészülve a bronzérmes trió tagja volt.

Drahota-Szabó Dorka az elején izgult, de utána remekül játszott a Budapest-kupán Forrás: MTSZ
Drahota-Szabó Dorka az elején izgult, de utána remekül játszott a Budapest-kupán Forrás: MTSZ

Drahota-Szabó Dorka az elején izgult, de utána remekül játszott a Budapest-kupán  •  Forrás: MTSZ

„Nagyon élmény volt az egész verseny, annak meg természetesen örültem, hogy újra tétmeccsen tudtam játszani – kezdte honlapunknak élménybeszámolóját Drahota-Szabó Dorka. – Az elején, Bondár Anna ellen még nagyon izgultam, hiszen ez volt az első alkalom, hogy tévés meccset játszottam, de ahhoz képest jól sikerült. Különösen jólesett, hogy Babos Timi – akivel eddig keveset beszélgettünk – is tanácsokkal látott el a meccsek közben, végig biztatott támogatott.”

A márciusi női világranglistán 715. helyen álló játékos elmondta, Stollár Fanny ellen nem tudta kihozni a maximumot, Nagy Adriennt pedig valóságos szélviharban múlta felül. A felnőttmezőny egyébként már nem számított ismeretlen közegnek a számára, hiszen egy ideje már a „nagyok” versenyeit részesíti előnyben a korosztályos viadalokkal szemben.

A legnagyobb célja, hogy egyszer az első ötvenbe érjen Forrás: MTSZ
A legnagyobb célja, hogy egyszer az első ötvenbe érjen Forrás: MTSZ

A legnagyobb célja, hogy egyszer az első ötvenbe érjen  •  Forrás: MTSZ

„Azt éreztük edzőmmel, Hajnal Istvánnal, hogy a juniorversenyeken nem tudom kihozni magamból a legtöbbet. Úgy voltam vele, hogy ha nyerek, az természetes, viszont milyen dolog utolsó évesként kikapni… Ezért döntöttünk így, a felnőttek között tudom a saját játékomat játszani, sokkal felszabadultan vagyok. Csak azt sajnálom kicsit, hogy nem jött össze a junior Grand Slam-szereplés, de remélem, a felnőttmezőnyben be tudom pótolni.”

Drahota-Szabó a közeljövőt érintő terveiről még bizonytalanul nyilatkozott, hiszen nem lehet tudni, mikor rendezik a következő hivatalos versenyt, egyáltalán mire készülnek most. Abban bízik, hogy rövid időn belül odaér az első 300-400 környékére. Hosszabb távon viszont már határozottabbak az elképzelései.

„Jó lenne egyszer a top ötvenet elérni. Leérettségiztem, így csak a tenisszel kell foglalkoznom, a családom támogat, kitűnő edzőm van. Most minden lehetőségem megvan rá, hogy tovább fejlődjek, és minél messzebb jussak.”

További korosztályos hírekTENISZBENa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Esküvő és győzelem – immár feleségként nyert a Cerbona Félmaratonon

Csupasport
14 perce

Stollárék negyeddöntősök a strasbourgi tenisztornán

Tenisz
44 perce

Ralf Rangnick 14 játékost hívott be a német élvonalból az osztrák vb-keretbe

Foci vb 2026
49 perce

Jégkorong-vb: Bartalis István számára négy perc után véget ért a torna

Jégkorong
1 órája

Duarte és Stopira is ott van a Zöld-foki-szigetek vb-keretében

Foci vb 2026
1 órája

Hansi Flick hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

„Mim Gergely kész a visszatérésre, egy új feladatra”

Labdarúgó NB I
1 órája

Műteni kell a Barca középpályását, kihagyja a világbajnokságot – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik