Tenisz: Cori Gauff, a wimbledoni üstökös

Fekete TamásFekete Tamás
Vágólapra másolva!
2019.07.12. 20:22
Címkék
Leestek az állak a Wimbledonban tenisztörténelmet író Cori Gauff teljesítménye láttán, pedig az amerikai Serena-utód még csak a hollywoodi sztori első felvonását komponálta meg: a java csak ezután következik. Portré a kettőből az egyik idolját már megverő csodatiniről.

Lassan véget ér az idei wimbledoni felnőttbajnokság, ami a legtöbb rajongónak a 15 éves Cori Gauff meneteléséről marad emlékezetes. A lány, aki addig sohasem szerepelt felnőtt Grand Slam-tornán, élete első mérkőzésén két játszmában legyőzte a hétszeres GS-győztes Venus Williamst, aki már akkor négy nagy címnél járt, amikor Gauff még világra sem jött. A sztori hollywoodi filmért kiált, pedig csak kiderült, gyilkos szervái, rettenetes erejű tenyeresei a felnőttek mezőnyében is halálosak, valamint hogy korát meghazudtoló érettséggel képes a párharcait irányítani.Cori Gauff meneteléséről marad emlékezetes. A lány, aki addig sohasem szerepelt felnőtt Grand Slam-tornán, élete első mérkőzésén két játszmában legyőzte a hétszeres GS-győztes Venus Williamst, aki már akkor négy nagy címnél járt, amikor Gauff még világra sem jött. A sztori hollywoodi filmért kiált, pedig csak kiderült, gyilkos szervái, rettenetes erejű tenyeresei a felnőttek mezőnyében is halálosak, valamint hogy korát meghazudtoló érettséggel képes a párharcait irányítani.

Cori Gauff a legjobb teniszezővé válna Forrás: AFP
Cori Gauff a legjobb teniszezővé válna Forrás: AFP

Cori Gauff a legjobb teniszezővé válna  •  Forrás: AFP

Gauff amúgy folyamatosan írja át teniszrekordokat. Minden idők legfiatalabbjaként, 12 évesen nyerte meg az U18-as amerikai bajnokságot, 13 évesen, minden idők legfiatalabbjaként szerepelt a US Open 2017-es juniordöntőjében, immár pedig a legifjabb, akinek valaha sikerült Wimbledonban főtáblára verekednie magát. De az egészben az a legszebb, ahogy a nyomást viseli.

„Nem arról van szó, hogy nem érdekli a nyomás, érzi azt ő, csak mindig megtalálja a módját, hogyan kezelje. A valódi topjátékosok, a csúcskategóriás teniszezők ugyanígy vannak ezzel, persze hogy ők is érzik a tét súlyát, de elbírnak vele” – dicsérte tanítványát a Serena Williamst is edző Patrick Mouratoglou, aki nagyobb veszélynek tartja, hogy a kamaszlánnyal szembeni elvárások túl hamar kezdenek iszonyatos méreteket ölteni.

„Elég egy jó meccs, és mindenki elkezdi tweetelni, hogy ő az új number one, pedig attól még messze van” – óvta a tinit mestere. Nos, máris megjelentek a Cori Gauffot a női tenisz trónján vizionáló jóslatok, nem is akárkitől.

„Nem csak fizikailag, szellemileg is érett. Sokkolna, ha 20 éves korára nem lenne világelső” – ült fel a hullámra a klasszis John McEnroe. Valóban, a minden borításon remek – tavaly például megnyerte a salakpályás junior Roland Garrost –, atletikus, nagyot szerváló afro-amerikai teniszező nem is kerülheti el, hogy példaképével, Serena Williamsszel hasonlítsák össze. Cori is kifejezetten sportos családból való: édesapja, Corey a Georgia Egyetemen kosárlabdázott, édesanyja, Candi előbb tornázott, majd a Florida Egyetemen atletizált.

„Nagyon szép család, Cori fantasztikus lány, Venusra emlékeztet, hasonló a testalkata és a játéka is. Mindig csak azt látom, hogy edz kint a pályán az apjával, azokat az időket juttatja eszembe, amikor én edzettem az apukámmal” – nosztalgiázott a 23-szoros GS-bajnok Serena. Meglehet, a legenda győzelmi rekordja megdönthetetlennek tűnik, az utód szárnypróbálgatásai igencsak ígéretesek. Gauff amúgy a pályán kívül sem elveszett ember: a Forbes szerint az idei naptári évben több mint 1 millió dollárt keres a meccseken kívül, hála a New Balance-szal, a Headdel és a Barillával kötött szponzorációs szerződéseinek. A teniszen túl is jó kezekben van a szabadidejében Rihannát és Beyoncét hallgató amerikai tini, menedzsere ugyanis a Roger Federer ügyeit is intéző ügynökség tagja, a svájci nem is felejtette el megdicsérni a 10 éves korától a Mouratoglou Akadémián edződő lányt.

„Nagyon aranyos lány, kőkeményen dolgozik, biztosan csodálatos jövő elé néz.” Ami pedig a munkakedvet és elszántságot illeti, nem sokban különbözik a korszakos teniszfenoménoktól.

„Az apukám 8 éves koromban azt mondta nekem, hogy a világ legjobbja lehetek, persze akkor nem hittem neki – meséli Cori Gauff. – Még most sem teljesen hiszek magamban, ettől függetlenül én is azt mondogatom: én akarok lenni a legnagyobb. Hogy mit tervezek Wimbledonban? Szeretném megnyerni a tornát.” Valami azt súgja nekünk, a román Halep ellen a torna nyolcaddöntőjében elvérző tini legközelebb még ennél is tovább menetelhet.

További korosztályos hírek TENISZBEN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik