Sportlövészet: Klenczner Márton a szünetben sem vesztegeti idejét

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.05.19. 19:48
Címkék
A Gödöllői EAC 18 éves puskás sportlövője, Klenczner Márton az érettségi után a megszokott intenzitással állt edzésmunkába.

„Az olimpiai kvótaszerzés volt a célom, de nem tudom, talán túl nagy terhet tettem a vállamra” – ezeket a gondolatokat a legutóbbi versenyéről, a sportlövők wroclawi 10 méteres Európa-bajnokságáról osztja meg Klenczner Márton, a Gödöllői EAC 18 éves puskás versenyzője. Persze, ez sem tegnap volt. Még február végén. Akkor Szucsák László tanítványa a felnőttek között indult, és végzett a 34. helyen. Hogy pontosan hányadik lett, ő egyébként nem tudja. Ha döntő közelébe nem került, már nem is érdekli.„Az olimpiai kvótaszerzés volt a célom, de nem tudom, talán túl nagy terhet tettem a vállamra” – ezeket a gondolatokat a legutóbbi versenyéről, a sportlövők wroclawi 10 méteres Európa-bajnokságáról osztja meg Klenczner Márton, a Gödöllői EAC 18 éves puskás versenyzője. Persze, ez sem tegnap volt. Még február végén. Akkor Szucsák László tanítványa a felnőttek között indult, és végzett a 34. helyen. Hogy pontosan hányadik lett, ő egyébként nem tudja. Ha döntő közelébe nem került, már nem is érdekli.

Klenczner Márton az érettségi után a megszokott elánnal folytatja az edzéseit Fotó: Tumbász Hédi
Klenczner Márton az érettségi után a megszokott elánnal folytatja az edzéseit Fotó: Tumbász Hédi

Klenczner Márton az érettségi után a megszokott elánnal folytatja az edzéseit  •  Fotó: Tumbász Hédi

„Túlzottan akartam. Persze sajnáltam, hogy nem jutottam döntőbe. Azt éreztem, hogy itt az esélyem, ezt ki kell használni. De tanulásnak, tapasztalatszerzésnek nagyon jó volt. Több szakember is ellátott értékes tanácsokkal” – teszi hozzá.

Azért olyan sokat gondolkodni ezen a megméretésen alapesetben nem lett volna idő. Nem sokkal később már Delhiben jött volna a világkupa-viadal, majd a plzeni európai kvótaszerzőverseny. De nem jöttek. Időközben kiderült, a tokiói olimpia koronavírus-járvány miatti egyéves elhalasztása után a plzeni erőpróbát is jövőre rendezik. A versenyek nagy részét pedig törölték. A járvány okán a sportlövők is visszahúzódtak otthonaikba.

„Természetesen nem örültem, hogy megszűnt minden versenyzési lehetőség, de a szünet sem az elvesztegetett időt jelenti. Tökéletes alkalmat adott arra, hogy alaposan felkészüljek az érettségire.”

A nyugodtabb körülmények meg is látszódtak az vizsgaeredményeken – bár nem kizárt, a fiatal sportoló a nyüzsgés közben is hozta volna a 95 százalék feletti dolgozatokat a gödöllői Török Ignác Gimnáziumban. Mondja, kémiából tett emelt szintű vizsgát, tanulmányait pedig a Pázmány Péter Katolikus Egyetem molekuláris bionika mérnöki szakán folytatja. Hogy hol? – kérdezünk vissza.

„A tudomány mindig is érdekelt. A matek, valamint az informatika is. Ez nagyjából ezeknek az ötvözete” – világosít fel. A puskát csak az érettségi hajrájában tette le néhány napra. Na, nem azt, amelyiket cetli formájában a diákok a tanárok elől rejtegetnek. Olyat sosem használt.

„Szerencsére edzeni a korlátozások idején is tudtunk. A Fehér úti Nemzeti Lőtéren minden szigorú szabály betartása mellett készülhettünk. Csupán az érettségi előtti héten nem edzettem, akkor gyújtottam be a tanulásrakétát. Most már újra nagyobb intenzitással zajlik a gyakorlás. Visszaálltunk a délelőtti és délutáni tréningekre. Ha minden jól megy, a következő verseny a jelen állás szerint szeptemberre halasztott huszonöt és ötven méteres junior Európa-bajnokság és az egyetemi világbajnokság lehet. Most leginkább ötven méterre készülök, hogy felnőjek a nemzetközi mezőnyhöz. A felkészülés ebben a szakaszban leginkább nyugodt, hiszen alaposan lelassultak a dolgok. Így van időnk több beállítást is kipróbálni, gyakorolni. Ezekben a hetekben nagyszerűen megalapozhatjuk a későbbi sikereket. Az olimpiai kvótáról sem tettem még le.”

További korosztályos hírekSPORTLÖVÉSZETBENa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik