Rp. gyorskori: erőt fitogtattak a győztesek az utánpótlás ob-n

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.03.01. 17:50
Címkék
Egyértelműen kirajzolódtak a hazai erőviszonyok a Gyakorló Jégcsarnokban rendezett utánpótlás országos bajnokságon; a korosztályos rövid pályás gyorskorcsolyázók viadaláról a juniorválogatott vezetőedzőjét, Szabó Krisztiánt kérdeztük.

Péntektől vasárnapig összesen 139 ifjú rövid pályás gyorskorcsolyázó mérette meg magát és képviselte egyesületét a budapesti Gyakorló Jégcsarnokban rendezett utánpótlás országos bajnokságon. Az indulók hat korcsoportban, négy távon bizonyíthattak, de a szuperdöntőkben már csak a legjobb hat – a legidősebbek között csupán a legjobb négy – sportolóállhatott rajthoz. A viadal mondhatni a papírformának megfelelően alakult: a legtöbb korosztályban a juniorválogatott versenyzői diadalmaskodtak és végeztek a dobogón. Szabó Krisztián vezetőedző azonban nemcsak rájuk figyelt, hanem a legkisebbekre is, akik között nem egy kifejezetten ügyes gyerkőcöt vélt felfedezni.Szabó Krisztián vezetőedző azonban nemcsak rájuk figyelt, hanem a legkisebbekre is, akik között nem egy kifejezetten ügyes gyerkőcöt vélt felfedezni.

Nógrádi Bence négyből négyszer nyert az utánpótlás országos bajnokságon Forrás: MOKSZ
Nógrádi Bence négyből négyszer nyert az utánpótlás országos bajnokságon Forrás: MOKSZ

Nógrádi Bence négyből négyszer nyert az utánpótlás országos bajnokságon  •  Forrás: MOKSZ

„Az ob-n csak nézőként szoktam részt venni, de természetesen a helyszínről figyeltem a gyerekeket. Meg kell mondjam, több olyat is találtam, akivel bővíteni tudjuk a következő szezontól a válogatottkeretet.Emellett kíváncsi voltam az idősebbekre is, akiknek a junior-világbajnokság óta ez volt az első rangos megméretésük. Az ő esetükben formaidőzítésről nem beszélhetünk, leginkább az erőviszonyokat, illetve a versenyzők fizikai állapotát tudtuk felmérni ezzel az országos bajnoksággal."

Nos, az erőviszonyokat tekintve nem hagytak sok kérdőjelet teljesítményük mögött a legjobbak: a legtöbb korcsoportban már szombaton eldőlt az összetett elsőség sorsa. A legkisebbek mezőnyében (F és E korcsoport) négy verhetetlen bajnoknak tapsolhatott a Gyakorló Jégcsarnok közönsége. Gazsi Noémi, Marovcsik Márk, Amschl Kíra és Kun Bence Benedek – érdemes megjegyezni a nevüket, mert minden bizonnyal hallatnak még magukról.

Az idősebbek között (D és C korcsoport) már néhány korosztályos válogatott versenyző is jégre lépett, izgalmat leginkább a D-s lányok és a C-s fiúk versengése hozott,ám végül Nógrádi Panka és Csizmadia Márk örülhettek az összetett bajnoki címnek. Major Dominiket és Somodi Maját ezzel szemben nem lehetett megállítani, sem pénteken, sem szombaton, sem pedigvasárnap.

A legtapasztaltabb versenyzők párharcát is egy-egy ember dominanciája jellemezte, a felnőtt Európa-bajnokságot is megjárt Somogyi Barbara hozta a papírformát, csakúgy, mint Varga Regina és a háromszoros EYOF-győztes Talabos Attila. A B-s fiúk mezőnye tartogatta előzetesen a legnagyobb izgalmakat, hiszen a juniorválogatott legeredményesebb versenyzői között számon tartott Nógrádi Bence és Jászapáti Péter is ebben küzdött a minél jobb szereplésért. Ezúttal azonban egyértelműen előbbi felé billent a mérleg nyelve: az FTC sportolója négyből négyszer legyőzte az ifjúsági olimpikon riválisát.

„Ők nem csak egymással vívnak nagy meccseket, hanem az A korcsoportosoknak is komoly fejtörést okozna a jelenlétük, ha mondjuk összevonnánk a két korosztályt. Képesek olyan időket menni, mint például Talabos Attila. Ugyanez elmondható Somodi Majáról: ő szintén megállja a helyét az idősebbek között" – fűzi hozzá Szabó.

UTÁNPÓTLÁS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, BUDAPEST
Az egyes korcsoportok összetett bajnokai
F-leány: Gazsi Noémi (JSE)
F-fiú: Marovcsik Márk (TDKE)
E-leány: Amschl Kíra (TDKE)
E-fiú: Kun Bence Benedek (MTK Budapest)
D-leány: Nógrádi Panka (TKKSE)
D-fiú: Major Dominik (JSE)
C-leány: Somodi Maja (SZKE)
C-fiú: Csizmadia Márk (FTC)
B-leány: Somogyi Barbara (JSE)
B-fiú: Nógrádi Bence (FTC)
A-leány: Varga Regina (MTK)
A-fiú: Talabos Attila (MTK)

További korosztályos hírek KORCSOLYASPORTOKBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Vámos Petra: Nem stresszeltünk a félidőben, megbeszéltük, daráljuk be őket

Kézilabda
6 órája

Varga Barnabás csak pihenni akart; elbukja-e az F1 egyéni vb-címét a McLaren?

E-újság
7 órája

Talán senkit sem lepett meg: ikszelt egymással a Rayo és a Valencia

Spanyol labdarúgás
7 órája

Ne zörögjön a haraszt! – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Legnagyobb hősök – Morvai Katalin publicisztikája

Egyéb egyéni
7 órája

Mestermunka Vardytól, nyert a Cremonese Bolognában

Olasz labdarúgás
7 órája

Keddi sportműsor: Newcastle–Tottenham, Barcelona–Atlético Madrid

Minden más foci
7 órája

Körömrágós negyedik negyedet követően legyőztük Belgiumot a férfi kosár vb-selejtezőben

Kosárlabda
7 órája
Ezek is érdekelhetik