Röplabda: versenyben maradt a Kazincbarcika a junior fiúbajnokságban

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
2019.03.15. 14:44
Címkék
Két vesztes mérkőzést követően győzött a Kazincbarcika fiú juniorcsapata a korosztályos bajnokság elődöntőjének csütörtöki mérkőzésén a Kaposvár ellen, így nyílt maradt a továbbjutás kérdése. Győzelmével a Kazincbarcika a második helyre jött fel a csoportban, az élen továbbra is a Kaposvár áll.

Márványkövi Ferenc− utanpotlassport.huKitűnő szerepléssel kezdte az elődöntőket a Kaposvár fiúcsapata a korosztályos bajnokságban: a somogyi együttes a Pénzügyőrt és a Kazincbarcikát is 3:0 arányban múlta felül a múlt szombati első mérkőzéseken, így a csoport éléről várhatta a Kazincbarcika elleni elődöntő visszavágóját. A Kaposvár helyzetét nehezítette, hogy a csütörtöki találkozóra tartalékos csapattal kellett felállnia: több juniorkorú játékosának a felnőttek Extraliga-mérkőzésén kellett pályára lépnie, másokra kisebb betegség miatt nem számíthatott Nagy József vezetőedző. A házigazda Kazincbarcika együttese sem túl jó előjelekkel várta a találkozót: a csoportban eddigi mindkét mérkőzését elveszítette, és egyiken sem tudott szettet nyerni.Márványkövi Ferenc− utanpotlassport.huKitűnő szerepléssel kezdte az elődöntőket a Kaposvár fiúcsapata a korosztályos bajnokságban: a somogyi együttes a Pénzügyőrt és a Kazincbarcikát is 3:0 arányban múlta felül a múlt szombati első mérkőzéseken, így a csoport éléről várhatta a Kazincbarcika elleni elődöntő visszavágóját. A Kaposvár helyzetét nehezítette, hogy a csütörtöki találkozóra tartalékos csapattal kellett felállnia: több juniorkorú játékosának a felnőttek Extraliga-mérkőzésén kellett pályára lépnie, másokra kisebb betegség miatt nem számíthatott Nagy József vezetőedző. A házigazda Kazincbarcika együttese sem túl jó előjelekkel várta a találkozót: a csoportban eddigi mindkét mérkőzését elveszítette, és egyiken sem tudott szettet nyerni.

Igazi csapatként nyert fontos mérkőzést a Kazincbarcika Forrás: vrck.hu
Igazi csapatként nyert fontos mérkőzést a Kazincbarcika Forrás: vrck.hu

Igazi csapatként nyert fontos mérkőzést a Kazincbarcika  •  Forrás: vrck.hu

A kedvezőtlen előjelek ellenére rendkívüli izgalmakat, változatos és magas színvonalú játékot hozott a két együttes összecsapása. A mérkőzés első szettje szorosan alakult: kiélezett csatában (26:24) a vendég kaposváriak szereztek előnyt (0:1). A második játszmára összeszedte magát a hazai együttes, és 25:19 arányban győzött (1:1). A harmadik felvonást ugyanilyen arányban hozták a hazaiak, ezzel úgy tűnt, hogy a somogyiak nemhogy közelebb kerültek volna, hanem távolodtak a hatos döntőtől (2:1). Ekkor újra eszmélt a Kaposvár, és 25:22 arányú szettgyőzelmével sikerült egyenlítenie (2:2). Az utolsó játékrészben végül a hazaiak kerekedtek felül (16:11), és ezzel 3:2 arányban megnyerték a találkozót, a csoportban a továbbjutás kérdése így továbbra is nyílt maradt.

Folytatás vasárnap: amennyiben a Kazincbarcika nyer a Pénzügyőr ellen, átveszi a vezetést a csoportban.

Az A csoport állása:
1. Kaposvár (3/5 pont), 2. Kazincbarcika (3/4 pont), 3. Pénzügyőr (2/3 pont)

Az A csoport mérkőzései:
Pénzügyőr – Kaposvár 0:3
Kazincbarcika – Pénzügyőr 0:3
Kaposvár – Kazincbarcika 3:0
Kazincbarcika – Kaposvár 3:2
Pénzügyőr – Kazincbarcika (március 17., vasárnap)
Kaposvár – Pénzügyőr (március 26., kedd)

További korosztályos hírek RÖPLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Tóth Rajmund Nürnbergbe menne, de vinné a Bröndby is –sajtóhír

Labdarúgó NB I
11 perce

Jön az ország egyik legkülönlegesebb úszóversenye – hatszázan a Dunában

Csupasport
13 perce

Szteroid használatért tiltották el a világbajnok íjászt

Egyéb egyéni
13 perce

Izraelbe szerződhet a ZTE brazil légiósa

Labdarúgó NB I
17 perce

Russell hazai áttörésre készül; Antonelli visszavágna az első silverstone-i sprinthétvégén

F1
17 perce

Balog Zsolt: Még mindig a futball a mindenem!

Képes Sport
18 perce

Cristiano Ronaldo megtörhet egy több évtizedes átkot

Foci vb 2026
22 perce

Magyar edző, a korábbi sportriporter a vb-nyolcaddöntős neveltjéről

Foci vb 2026
52 perce
Ezek is érdekelhetik