PreMoto3: a 12 éves Kecskés Bence misanói versenyélményei

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.11. 11:11
Címkék
Továbbra is profi körülmények között készül Kecskés Bence a következő futamaira a PreMoto3-ban. A 12 éves gyorsasági motoros túl van első versenyhétvégéjén. A Misanóban remek teljesítménnyel nyolcadik helyen célba ért, ezáltal pontokat szerzett fiú és csapata is megvonta a versenyek mérlegét.

Budai Zoltán– utanpotlassport.huOlyan volt, mint a MotoGP, csak miniben!” – foglalta össze egy mondatban élményeit a misanói versenyről hazaérkezett Csanádi Eszter, Kecskés Bence édesanyja, aki maga is edzőként tevékenykedik a motorsportban. A Paolo Simoncelli által is mentorált RXP Sic58 Junior csapatát erősítő, tizenkét éves magyar pilótának is szokatlan volt az első nagy felhajtás. A pályára gördülő hatalmas kamionok már az elején a nagy versenyeket idézték. Volt, amelyik oldalra nyílott szét, de akadt emeletes is, amelyikben csak fel-alá lifteztek a ki-be pakolászó szerelők. A boxokat hamar felépítették, és belülről szinte ugyanúgy néztek ki, mint a legmagasabb osztályban. A felszereltségük, a hangulatuk, a szponzorok jelenléte rögtön éreztette az új versenyzőkkel, itt bizony nem babra megy a játék.Budai Zoltán– utanpotlassport.huOlyan volt, mint a MotoGP, csak miniben!” – foglalta össze egy mondatban élményeit a misanói versenyről hazaérkezett Csanádi Eszter, Kecskés Bence édesanyja, aki maga is edzőként tevékenykedik a motorsportban. A Paolo Simoncelli által is mentorált RXP Sic58 Junior csapatát erősítő, tizenkét éves magyar pilótának is szokatlan volt az első nagy felhajtás. A pályára gördülő hatalmas kamionok már az elején a nagy versenyeket idézték. Volt, amelyik oldalra nyílott szét, de akadt emeletes is, amelyikben csak fel-alá lifteztek a ki-be pakolászó szerelők. A boxokat hamar felépítették, és belülről szinte ugyanúgy néztek ki, mint a legmagasabb osztályban. A felszereltségük, a hangulatuk, a szponzorok jelenléte rögtön éreztette az új versenyzőkkel, itt bizony nem babra megy a játék.

Kecskés-Bence-Misano-Sic58
Kecskés-Bence-Misano-Sic58

Kecskés Bencének profi körülményeket biztosít csapata a versenyzéshez  •  Fotó: Háfra Zsolt

„Rengeteg néző jött el, nagyon sokan akartak fotózkodni a pilótákkal, még akkor is, ha nem is tudták, éppen ki áll mellettük. Simoncelli kamionja pedig az egyik legnépszerűbb és a leginkább szívmelengető volt az összes közül” – mesélte az anyuka.

Talán ennek a felfokozott izgalmi állapotnak is köszönhető, hogy Bence bizonyítási vágya megsokszorozódott az első futamra és a tizedik körben kicsúszott. A második napon már sokkal higgadtabban húzta a gázt, és a nyolcadik helyen ért célba. A verseny után a csapat elsősorban a hibával foglalkozott, a motor beállításában keresve az okot.

„Versenyhelyzetben mindig jobban teljesítenek a pilóták. Az időmérőhöz képest Bence fél másodperccel jobb köröket produkált a futamon. A motor nem erre volt bekalibrálva, és kisodródott alóla. A szerelőknek nehéz és felelősségteljes feladat megtalálni az ideális beállításokat. Bence a legfiatalabb a mezőnyben, és a motornak a versenyzővel együtt 142 kilónak lennie. Ha ez nincs meg, akkor külön súlyokat aggatnak a versenygépre, ez pedig nagymértékben megzavarhatja a motorost, nehezen tud hozzá alkalmazkodni. Őt, hogy ezt elkerüljük, most hagytuk enni. A konditeremben most a tömegnövelés a cél, nem a szálkásítás. Kint nem próbálok edzője lenni, a csapat biztosít neki személyi trénert. Sőt, öt olyan ember van, aki csak vele foglalkozik. Külön telemetriás szakember és szerelő is tartozik hozzá. Persze, ha épp nincsenek ott, akkor segítek a bemelegítésben vagy a végén levezetem a nyújtást, és figyelek a táplálkozására” – mondta az edző-édesanya.

A motorok súlya istállónként eltérő lehet, ugyanis a csapatok más vázgeometriával dolgoznak. A motorerő elméletben mindenkinek egyforma, gyakorlatban viszont az, hogy miként hat a gravitáció a vázra és a kerekek elhelyezkedésére, jelentősen befolyásolja az eredményeket. A csapat annyit kért Bencétől, hogy a következő versenyeken alkalmazkodjon a motorhoz. Éreznie kell, mennyit enged, ne próbálja meg túlszárnyalni a határokat. Felnőttek vagy gyakorlottabb motorosok könnyebben ráéreznek a megfelelő beállításra. A fiatalok esetében inkább biztosra mennek a szerelők. Paolo Simoncelli állandó telefonos kapcsolatban van a vezetőkkel, a magyar pilóta első szereplésével is elégedett volt. Bence fejlődése már az első versenyhétvége után szembetűnő, az újabb futam helyszínére április 15-én érkezik meg a csapata, addig virtuálisan, szimulátorokon tanulja a pályát.

További korosztályos hírekMOTORSPORTBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik