Motorsport: Györfi tanítványa lesz az NTC egyik legfiatalabbja

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.01.21. 18:09
Címkék
Korábban már beszámoltunk róla, hogy két magyar fiút is meghívtak a Northern Talent Cup elnevezésű, 12 és 17 év közötti pilótáknak rendezett versenysorozatra Görbe Soma és Varga Tibor személyében. A lehetőség kapcsán utóbbi versenyző csapatfőnöke, Györfi Alen nyilatkozott a hazai szövetség honlapjának.

A gyorsaságimotoros-világbajnokság (Moto GP) jogtulajdonosaként nemzetközi utánpótlás-sorozatot indított a Dorna, amely az általa legjobbnak tartott észak- és közép-európai versenyzőket, köztük két magyart hívott meg az idén kezdődő hétfutamos szériába. A Northern Talent Cup névre keresztelt versenysorozatban a fiatal motorosok többek között a hollandiai Assenben, az ausztriai Red Bull Ringen, a csehországi Brnoban és a németországi Hockenheimringen is versenyezhetnek. A Dorna azonos technikai feltételeket biztosít az általa meghívott 12 és 17 év közötti pilótáknak, ugyanis a 24 fős mezőny minden tagja ugyanazzal a KTM RC4-R pre-moto3 versenymotorral száguld majd. A kiválasztottak 14 országból érkeznek, Magyarországot Görbe Soma és Varga Tibor képviseli. Utóbbi motorost a korábbi Európa-bajnok Györfi Alenés csapata, a Forty Racing készíti fel a versenyekre.Görbe Soma és Varga Tibor képviseli. Utóbbi motorost a korábbi Európa-bajnok Györfi Alenés csapata, a Forty Racing készíti fel a versenyekre.

Varga Tibor nagy lehetőséget kapott Fotó: mams.hu
Varga Tibor nagy lehetőséget kapott Fotó: mams.hu

Varga Tibor nagy lehetőséget kapott  •  Fotó: mams.hu

„Mindig nagy megtiszteltetés és elismerés egy fiatal magyar gyorsasági motorversenyzőnek, ha a tehetségére felfigyelve meghívják a világ legjobb utánpótlás-sorozatai közül valamelyikbe, hogy teljesítsen egy idényt – írja a mams.hu. – A korábbi Európa-bajnok, Györfi Alen által alapított Forty Racing 12 éves reménysége, a tavaly Spanyolországban versenyző Varga Tibor is megkapta tehát az esélyt, és 2020-ban ott lesz a Northern Talent Cup (NTC) mezőnyében. A fiatalok számára külön inspiráló lehet, hogy több alkalommal a világ legjobbjai előtt mutathatják be a tudásukat, ugyanis egyszer a Superbike-világbajnokság, kétszer a Moto GP, míg háromszor az IDM betétfutamaként rendezik meg az aktuális versenyüket. A Forty Racing teljes stábja – Györfi Alen , Györffy Álmos és Bán Róbert – valamennyi versenyre elkíséri Vargát a versenyekre, ezzel is elősegítve eredményes szereplését.”

„Nagyon örülök annak, hogy a csapatom egy tagja ilyen lehetőséget kapott, hiszen ha itt jól szerepel, az döntően befolyásolhatja a jövőbeni szereplését is. Igyekszünk minden támogatást megadni Tibinek, hogy csak és kizárólag a motorozással kelljen foglalkoznia – nyilatkozta Györfi Alen csapatfőnök. – Persze ahhoz, hogy felfigyeljenek rá, neki is száz százalékot kell nyújtania minden hétvégén. Ő lesz az egyik legifjabb versenyző, és csak akkor van esélye a jó szereplésre, pontok szerzésére, ha a fizikális és mentális felkészülése a lehető legjobban sikerül. Ehhez minden segítséget megkap a csapattól.”

A 2020-as Northern Talent Cup (NTC) versenynaptára
2020. április 4–5.: Oshersleben– hivatalos teszt
2020. április 17–19.: Assen (Superbike-vb) – 1. futam
2020. május 20–22.: Red Bull Ring (IDM) – 2. futam
2020. június 4–6.: Oshersleben – 3. futam
2020. június 19–21.: Sachsenring (Moto GP) – 4. futam
2020. augusztus 7–9.: Brno (Moto GP) – 5. futam
2020. szeptember 11–13.: Lausitzring (IDM)– 6. futam
2020. szeptember 25–27.: Hockenheim (IDM) – 7. futam

További korosztályos hírek MOTORSPORTBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik