Labdarúgás: Takács Márton emléke előtt tiszteleg a DVTK U17-es csapata

Vágólapra másolva!
2020.02.27. 12:06
Címkék
A szeptemberi súlyos autóbalesetét követően fiatalon elhunyt diósgyőri labdarúgó, Takács Márton emléke előtt tiszteleg a DVTK U17-es csapata, amely soron következő bajnokiját a felnőttek katlanjában játssza le.

Forrás: dvtk.eu
Forrás: dvtk.eu

Forrás: dvtk.eu

Forrás: dvtk.eu
Forrás: dvtk.eu

 •  Forrás: dvtk.eu

A DVTK labdarúgócsapatának vezetése úgy határozott, hogy Takács Márton emléke előtt tisztelegve 2020. február 29-én, szombaton 12 órától a bajnoki címért és a feljutásért küzdő, a tabellán jelenleg második helyen álló U17-es csapat az edzőközpont helyett a DVTK Stadionban fogadja a Fehérvár korosztályos együttesét.

Takács Márton szeptemberben szenvedett súlyos autóbalesetet, majd hosszan tartó kóma után elhunyt. Az U17-es csapat vezetőedzője Zsivoczky Gyula a klub honlapjának nyilatkozott a mérkőzésről.

„Szomorú aktualitása van ennek a mérkőzésnek, szeretnénk szépen megemlékezni Marciról saját magunk és a klub miatt is. Az ő emléke is arra sarkallja a csapat tagjait, hogy minél jobb labdarúgók legyenek. Sok forduló van még hátra, a feljutásról nem ez a mérkőzés fog dönteni. Ez most egy lehetőség, hogy egy csodálatos stadionban, kiváló pályán játszva megmutassák a játékosok a szurkolóknak, hogy mit tudnak. Bízunk benne, hogy sokan kilátogatnak majd.”

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Bodó Richárd: Csak úgy tudok bizonyítani, ha a pályán vagyok; Fekete Gergő: A szerbek ellen nekünk kell diktálnunk a tempót

E-újság
5 órája

A 15. helyen végzett az Ignateva, Szemko jégtánc kettős a műkorcsolya Eb-n

Téli sportok
5 órája

Évszázados örökség – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
5 órája

Méretes hibák – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
6 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyarország–Szerbia a vízilabda Eb-n, Magyarország–Olaszország a kézilabda Eb-n

Minden más foci
6 órája

NB II-es felkészülés: a Csákvár ikszelt kirgiz ellenfelével, a Szentlőrinc horvát riválistól kapott ki

Labdarúgó NB II
6 órája

Garát Zsombor csapata nyerte a jégkorong Kontinentális Kupát

Jégkorong
6 órája

Egygólos hazai sikerrel visszaugrott az élre a Lens

Francia labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik