P. K. utanpotlassport.hu 2019.08.20 12:28 Frissítve: 2019.08.20 12:29

Labdarúgás: öt csapat hat fiatalja játszott az NB I 3. fordulójában

A labdarúgó NB I 3. fordulójában öt csapat hat, 21 év alatti játékosa lépett pályára. A fiatalszabály percszámítását összetettben a Puskás Akadémia vezeti, köszönhetően elsősorban az 1. forduló után a Mezőkövesd elleni meccset is végigjátszó Radics Mártonnak, aki a legtöbbet szereplő játékosok listáján is az élen áll.

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata két vereséggel kezdte az NB I 2019–20-as szezonját. Az első fordulóban két, a másodikban három 21 év alatti játékost is pályára küldött az együttes olasz szakvezetője, Giuseppe Sannino, azzal két kör után a PAFC-cal holtversenyben a kispestiek álltak az első helyen a fiataloknak jutó játékpercek számában.   Azt nem tudjuk, hogy a két vereség hatására-e, de a 3. fordulóban, a Kisvárda ellen már csak Banó-Szabó Bence (20 éves) játszott a fiatalok közül, de 52 perc után őt is lecserélték. A 18 esztendős, így a játszott perceit az MLSZ számítása alapján megduplázó Cipf Dominik az előző két fordulóval ellentétben ezúttal nem állt be csereként, míg a kapus Berla Attila (20) kiszorult a kezdőcsapatból.

Radics Márton a 3. fordulóban is kezdő volt a Puskás Akadémiában, és végig is játszotta a Mezőkövesd elleni meccset Fotó: pfla.hu

Radics Márton a 3. fordulóban is kezdő volt a Puskás Akadémiában, és végig is játszotta a Mezőkövesd elleni meccset  •  Fotó: pfla.hu

A Honvéd azonban a kevesebb fiatal ellenére is 3–1-es vereséget szenvedett pályaválasztóként a Kisvárdától, a harmadik gól előtt éppen a Berla helyére került, rutinos, 31 éves Horváth András hibázott: az ellenfélnek ajándékozta a labdát. Ha pedig már az ellenfél szóba került, említsük meg, hogy a Kisvárdában a 18 éves szélső, Kovácsréti Márk ezúttal is a kezdőcsapat tagja volt, 58 percet töltött a pályán.

A DVSC csak két meccset játszott eddig, az 1. fordulóban elmaradt a Ferencváros elleni mérkőzése. Ezt azért kell hangsúlyozni, mert a 19 éves jobbhátvéd, Kusnyír Erik a 2. után a 3. fordulóban is végigjátszotta a Debrecen győztes meccsét, ezúttal a ZTE-t verte a Loki 3–2-re. Márpedig a kárpátaljai születésű, de három éve Debrecenben nevelkedő Kusnyír várhatóan a végelszámoláskor is a legtöbbet játszó fiatalok között lesz, tekintve, hogy már az előző idényt is az 5. helyen zárta, 1631 perccel. A ZTE ellen a debreceni fiatalok közül Zsóri Dánielnek (18) is jutott még 7 perc. Kusnyír és Zsóri percei is duplán számítanak, mert nem 1999-ben, hanem később születtek, így a 3. fordulóban 194 perccel a DVSC végzett az élen a fiatalszabály percszámítási rangsorában. A Zalaegerszegben tétmeccsen idén először a Debrecen ellen szerepelt a 19 esztendős jobbhátvéd, Bolla Bendegúz, aki végig is játszotta a mérkőzést.

Akárcsak a Puskás Akadémiában a Mezőkövesd ellen 1–0-ra elveszített találkozót a 17 éves középpályás Radics Márton, akinek a hétvégi volt a harmadik NB I-es meccse, és a háromból kettőn végig a pályán volt. Ez pedig azt is jelenti, hogy immár Radicsé a legtöbb játékperc a 21 éven aluliak között, az MLSZ percszámítási rangsorában pedig a Puskás már egyedüli listavezető. Radics mellett korábban Kiss Tamás (18) gyűjtött még perceket, de ő a Mezőkövesd ellen nem szerepelt, egyébként mindkettőjük percei duplán számítanak.

U20-AS JÁTÉKPERCEK A LABDARÚGÓ NB I-BEN, A FIATALSZABÁLY ALAPJÁN – 2019–2020
3. FORDULÓ
(A 2000. január 1. után születettek játékpercei duplán számítanak.)
1. Debreceni VSC 97x2=194 perc
2. Puskás Akadémia FC és Zalaegerszegi TE 90x2=180-180
4. Kisvárda 58x2= 116
5. Budapest Honvéd 52
A játékosok sorrendje
1. Bolla Bendegúz (ZTE), Kusnyír Erik (DVSC), Radics Márton (PAFC) 90-90 perc
4. Kovácsréti Márk (Kisvárda) 58
5. Banó-Szabó Bence (Bp. Honvéd) 52
6. Zsóri Dániel (DVSC) 7
ÖSSZESÍTETT ÁLLÁS (Az a klub, amelyik eléri a 2970 percet, 50 millió forintos pluszdíjazásban részesül.)
A csapatok sorrendje
1. PAFC 258x2+31x2=578
2.  Budapest Honvéd 412+2x45=502
3. DVSC 180x2+65x2=490
4. Kisvárda 227x2=454
5. ZTE 2x90=180
A játékosok sorrendje
1. Radics Márton 258
2. Banó-Szabó Bence 232
3. Kovácsréti Márk 227
4. Berla Attila (Honvéd), Kusnyír Erik 180-180
6. Zsóri Dániel 65
7. Cipf Dominik (Honvéd) 45
8. Kiss Tamás (PAFC) 31

Utánpótlássport - 62 sportág egy helyen az utanpotlassport.hu-n
További hírekért kattintson ide!

Utánpótlássport
2020.05.22 14:06:16

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

A 18 éves teniszező, Drahota-Szabó Dorka a Budapest-kupa elnevezésű vegyes csapatversenyen; Bondár Annát győzte le két játszmában.

2020.05.13 13:01:16

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

A szövetség honlapján jelentette be, hogy az U20-as jégkorong-válogatott irányítását a 225-szörös válogatott Horváth András veszi át. Az új kapitány csak olyan játékosokat lát szívesen a nemzeti csapatban, akik büszkék arra, hogy felölthetik magukra a címerest mezt.

2020.05.12 09:11:17

Utánpótlássport Fekete Tamás utanpotlassport.hu

Az MLSZ döntése értelmében hivatalosan is véget értek a korosztályos bajnokságok; helyezettek, illetve végeredmény alapján feljutók és kiesők nincsenek, az UEFA Ifjúsági Ligában az ETO FC Győr U19-es csapata indulhat.

2020.05.08 12:21:15

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

Amennyiben a RB Salzburg elfogadná az AC Milan által a Tuttosport szerint tett 20 millió eurós ajánlatot, úgy a 19 éves Szoboszlai Dominik lehetne minden idők legdrágább magyar labdarúgója.

2020.05.01 13:31:16

Utánpótlássport B. V. utanpotlassport.hu

A LEN (Európai Úszó Szövetség) vezető testülete úgy határozott, hogy elhalasztja a 2020-as junior Európa-bajnokságot az összes szakágban (úszás, nyílt vízi úszás, műugrás, műúszás, vízilabda).