P. K. utanpotlassport.hu 2019.09.17 08:56 Frissítve: 2019.09.20 13:32

Labdarúgás: Banó-Szabó és Kusnyír újra kezdett, nőtt a fiatalok játékperce

Alighanem emlékezetes: a labdarúgó NB I 5. fordulójában az új idényben a legkevesebb időt töltötték a pályán a 21 év alatti magyar játékosok, 195 percet. Ehhez képest a 6. fordulóban nőtt ez a szám, hét játékos 383 percet játszott.

Az öt fordulót követően a fiatalszabály számítási rendszere alapján a csapatok játékpercekre vonatkozó ranglistáját a Kisvárda vezette, míg a játékosok egyéni sorrendjét a kisvárdai szélső, Kovácsréti Márk (19), aki a Mezőkövesd ellen 2–1-re elveszített bajnokin is kezdett, és végig játszotta a meccset, ebben az idényben harmadik alkalommal. Egyúttal azt is megállapíthatjuk, hogy Kovácsréti volt az egyetlen magyarországi játékos a kisvárdai csapatban, a többiek külföldről érkeztek.

Kusnyír Erik (balra) a 6. fordulóban visszakerült a DVSC kezdőcsapatába Fotó: dvsc.hu

Kusnyír Erik (balra) a 6. fordulóban visszakerült a DVSC kezdőcsapatába  •  Fotó: dvsc.hu

Mondhatjuk, hozta a szokásost a ZTE is, amelyben a 20. életévében járó Bolla Bendegúz sorozatban a negyedik bajnoki meccsét játszotta végig az első perctől, a zalaiak 1–0-ra kikaptak a DVTK-tól. A Diósgyőrben  az új vezetőedzőtől, Feczkó Tamástól a 19 éves Korbély Kristóf kezdőként 81 percet kapott, és mivel ő 2000-es születésű, az ő percei a fiatalszabály pontrendszerében duplán számítanak.

A Puskás Akadémia–Kaposvár meccsen (2–0) akár mindkét együttesben szerepelhetett volna a kezdőcsapatban 21 év alatti játékos, mert mindkettőnek a keretében vannak olyan fiatalok, akik már kaptak lehetőséget, ám a kezdőcsapatbamost egyikük sem fért be. A hazai csapatba Kiss Tamás (18) állt be 16 percre, a vendégekhez pedig az 5. fordulóban debütált Borbély Ákos (19) 11-re.

Az Újpest vendégeként 3–2-es vereséget szenvedett DVSC kezdőcsapatába visszatért az előző fordulóból meglepetésre kimaradt Kusnyír Erik (19), aki ezúttal végig a pályán is maradt.

A Mol Fehérvártól 1–0-s vereséget szenvedett Honvéd kezdőcsapatába kétmeccses kihagyás után visszatért Banó-Szabó Bence (20), aki 54 percet játszott, míg Cipf Dominik (18) csereként állt be öt percre. A Fehérvárban ezúttal sem játszott 21 év alatti magyar futballista, ahogy a Paks–Ferencváros (0–4) meccsen sem.

Összegezve a számokat tehát megállapíthatjuk a 21 év alatti játékosok a 6. fordulóban nagyobb szerepet játszottak, mint egy körrel korábban, hiszen ezúttal hat csapatban hét játékos 383 percet töltött a pályán. Közülük háromnak húsz perc sem jutott.

A 21 ÉV ALATTIAK JÁTÉKPERCEI A LABDARÚGÓ NB I-BEN A FIATALSZABÁLY ALAP JÁN – 2019–2020
6. FORDULÓ
(A 2000. január 1. után születettek játékpercei duplán számítanak.)
Kisvárda 90x2=180 perc
DVSC 90x2=180
DVTK 81x2= 162
ZTE 90
Puskás Akadémia 16x2=32
Bp. Honvéd 54+2x5=64
Kaposvár 11x2= 22
A játékosok sorrendje
Bolla Bendegúz (ZTE) 90 perc
Kovácsréti Márk (Kisvárda) 90
Kusnyír Erik (DVSC) 90
Korbély Kristóf (DVTK) 81
Kiss Tamás 16
Borbély Ákos 11
Cipf Dominik 5
Összesített klubrangsor – élcsoport
1. Kisvárda 946 perc
2. DVSC 846
3. Puskás Akadémia 668
A játékosok összesített rangsora – élcsoport
1. Kovácsréti Márk 473 perc
2. Bolla Bendegúz 360
3. Kusnyír Erik 351

 További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Utánpótlássport - 62 sportág egy helyen az utanpotlassport.hu-n
További hírekért kattintson ide!

Utánpótlássport
2019.10.11 22:13:14

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

Péntek este harmadik felkészülési meccsét is lejátszotta a Gera Zoltán irányította 2021-es korosztályos Európa-bajnokságra készülő U21-es labdarúgó-válogatott. A zalaegerszegi összecsapáson a horvát válogatott három góllal bizonyult jobbnak.

2019.09.29 17:02:16

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

Az utolsó hétvégén Kovács Bálint bebiztosította első helyét a német gyorsaságimotoros-bajnokság (IDM) Suzuki Cup kategóriájában. A H-Moto Team 18 éves versenyzője egy futamot megnyert, a másik versenyben második lett Hockenheimben.

2019.09.24 21:22:01

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

A Telekom Veszprém U21-es csapatával állt ki a Szpartak Moszkva ellen a Seha-liga 3. fordulójában; a Gulyás Péter vezette fiatalok pedig nagyszerűen helyettesítették a felnőtteket: hullámzó mérkőzésen 26–23-ra legyőzték az oroszokat.

2019.09.15 11:21:16

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

Ritkán látott teljesítménnyel rukkolt elő Donyell Malen a holland labdarúgó első osztály szombat esti bajnoki mérkőzésén. A PSV Eindhoven 20 éves támadója öt gólt szerzett a Vitesse ellen.

2019.09.15 09:51:17

Utánpótlássport Jancsó Kornél utanpotlassport.hu

A tiltás-tűrés-támogatás „szentháromságán” már rég túljutottak a keleti harcművészetek Magyarországon, ahol előbb megvetették lábukat, manapság pedig sosem volt népszerűségnek örvendenek szinte kivétel nélkül. Helyzetükről, az utánpótlásról, az „önképről” a három szövetség elnökét kérdeztük.