Labdarúgás: Kun Bertalan arról, miért igazolt a ZTE-be

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2020.08.01. 08:58
Címkék
„Már amikor tavaly az ETO-hoz igazoltam, is az volt a fejemben, hogy szívesen maradnék külföldön, de akkor nem jött olyan lehetőség, a csonka szezon után pedig nem is tartottam reálisnak” – nyilatkozta a holland PSV Eindhovenben nevelkedett Kun Bertalan (21) a Reggeli Startnak, hozzátéve, hogy újdonsült csapatában, a ZTE-ben nagyon várja már az NB I-es rajtot.

Nyolc éven át az egyik legelismertebb utánpótlás-nevelő klub, a holland PSV Eindhoven akadémiáján küzdött meg a helyéért a magyar korosztályos válogatottakban érthetetlen módon 2017 óta mellőzöttKun Bertalan, majd 2019 nyarán hazatért az NB II-es ETO FC Győr hívására, amelyben a 2019/20-as idényben 11 mérkőzésen lépett pályára. Aztán nyáron a ZTE-be igazolt, és mint a Reggeli Startnak adott interjújában kiderült: már tavaly is rajta volt a zalaiak radarján a 21 éves fiatal.korosztályos válogatottakban érthetetlen módon 2017 óta mellőzöttKun Bertalan, majd 2019 nyarán hazatért az NB II-es ETO FC Győr hívására, amelyben a 2019/20-as idényben 11 mérkőzésen lépett pályára. Aztán nyáron a ZTE-be igazolt, és mint a Reggeli Startnak adott interjújában kiderült: már tavaly is rajta volt a zalaiak radarján a 21 éves fiatal.

„Amikor tavaly az ETO-hoz igazoltam, már volt érdeklődés a Zalaegerszeg részéről, de akkor a győrieken éreztem azt, hogy jobban meg szeretnének szerezni. Az ETO vezette az NB II-t, úgy volt, hogy feljutó csapat lesz, és tényleg számolt is velem. Májusban viszont, amikor a ZTE újból megkeresett, már egy percet sem gondolkoztam rajta, hogy odaigazolok" – kezdte mondandóját Kun Bertalan.

A 21 éves Kun Bertalan Hollandia és Győr után Zalaegerszegen bizonyíthat Fotó: Kovács Bálint/vehir.hu
A 21 éves Kun Bertalan Hollandia és Győr után Zalaegerszegen bizonyíthat Fotó: Kovács Bálint/vehir.hu

A 21 éves Kun Bertalan Hollandia és Győr után Zalaegerszegen bizonyíthat  •  Fotó: Kovács Bálint/vehir.hu

A műsorvezető kisvártatva rákérdezett arra, miért nem külföldön focizik most a jelentős nemzetközi tapasztalatokkal bíró, sokoldalú játékos.

„Tavaly, amikor hazatértem, is az volt a fejemben, hogy szívesen maradnék külföldön, de akkor nem jött olyan lehetőség, a csonka szezon után pedig nem is tartottam reálisnak. A statisztikáim sem olyan kecsegtetőek, az ősszel is keveset játszottam, mert volt egy kéztörésem és az átigazolásom is elhúzódott, tavasszal pedig ugye jött a koronavírus…”

De a fiatal magyar reménységeket előszeretettel igazoló ZTE – a Zalaegerszeg a jelenlegi átigazolási időszakban szerződtette a korábban a Barcelona utánpótlásában is megfordult Tajti Mátyást (22), valamint kölcsönvette az FTC egyik legnagyobb ígéretét, az U21-es válogatott Szánthó Regőt (19) – így is látott benne fantáziát. És ő is a csapatban.

„A tavalyi, 5. helyezésen szeretne javítani az együttes. Azt a vonalat folytatnánk, amelyet Márton Gáborral elkezdett a csapat. Az új vezetőedzőt, Boér Gábort az ETO-ból ismerem, remek szakembernek tartom, nagyon közvetlen a játékosokkal.”

Kun Bertalan hozzátette, a kevésbé jól sikerült idénye után sem búslakodik. Úgy érzi, a ZTE-ben minden lehetősége megvan, hogy alulról szépen felépítse magát. És reméli, hogy sokoldalúságával és mentalitásával az együttes hasznára válhat.

„A mentális edzettségemet, illetve a technikai tudásomat kint szereztem Hollandiában, balhátvédként és balszélsőként is tudok játszani, remélem, hozzá tudom majd segíteni a csapatot a célok eléréséhez.”

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Clayton nyert Brightonban, és újra első a darts Premier League-ben

Egyéb egyéni
2 órája

Pénteki sportműsor: Puskás Akadémia–ETO FC és Ferencváros–Diósgyőr az NB I-ben

Minden más foci
4 órája

50 nap múlva BL-döntő a Puskásban!; Tóth Balázs: Jó lenne szintet lépni

E-újság
4 órája

Férfi kosár Euroliga: Isztambulban nyert a Real Madrid, négy csapat már biztosan negyeddöntős

Kosárlabda
4 órája

Videó: VAR-ozás után adták meg Mocsi gólját, simán nyert a Rizespor

Légiósok
4 órája

Semmi sem lehetetlen – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Melbourne-i időutazás – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
4 órája

Ollie Watkins duplázott Bolognában; a Porto elképesztő öngól miatt nem győzött az El-negyeddöntő első meccsén

Európa-liga
5 órája
Ezek is érdekelhetik