Labdarúgás: a DVTK-nál hisznek a fiatalokban

Pór Károly utanpotlassport.huPór Károly utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.07.22. 09:00
Címkék
A 2018–2019-es idényben az NB I-es csapatok közül a DVTK-ban töltötték a legtöbb időt a pályán az U20-as játékosok. Tajti József sportigazgatónál afelől érdeklődtünk, fenntartható-e ez a fiatalítás.

Az előző élvonalbeli idényben a DVTK-ban töltötték a legtöbb időt a pályán a húszéves és annál fiatalabb játékosok, köszönhetően elsősorban a korosztályában a teljes NB I-ben legtöbbet játszó Tajti Mátyásnak és a vonatkozó rangsorban negyedik helyen záró Szabó Bencének. Őkaz új idényrekiöregszenek a jelzett korcsoportból, de Diósgyőrben már látják, kik lehetnek a követőik – méghozzá a saját utánpótlásból kikerülve (Szabó és Tajti nem a DVTK utánpótlásában nevelkedett).Tajti Mátyás édesapja, Tajti József, a diósgyőriek sportigazgatója megkeresésünkre elmondta, az NB I-ben már bemutatkozó és gólt is szerző Korbély Kristóf (19éves),Orosz Donát(16)ésTóth Borisz(17) mellett hamarosan Farkas Marcell (18), Szűcs Kornél (18), valamint a nagy ígéretnek tartott Kispál Tamás (16) is lehetőséget kaphat. Utóbbi kivételével mindannyian játszottak már nyári felkészülési meccseken is.Tajti Mátyásnak és a vonatkozó rangsorban negyedik helyen záró Szabó Bencének. Őkaz új idényrekiöregszenek a jelzett korcsoportból, de Diósgyőrben már látják, kik lehetnek a követőik – méghozzá a saját utánpótlásból kikerülve (Szabó és Tajti nem a DVTK utánpótlásában nevelkedett).Tajti Mátyás édesapja, Tajti József, a diósgyőriek sportigazgatója megkeresésünkre elmondta, az NB I-ben már bemutatkozó és gólt is szerző Korbély Kristóf (19éves),Orosz Donát(16)ésTóth Borisz(17) mellett hamarosan Farkas Marcell (18), Szűcs Kornél (18), valamint a nagy ígéretnek tartott Kispál Tamás (16) is lehetőséget kaphat. Utóbbi kivételével mindannyian játszottak már nyári felkészülési meccseken is.

Korbély Kristófra (fehérben) és ifjú társaira egyre több feladat vár Diósgyőrben Forrás: dvtk.eu
Korbély Kristófra (fehérben) és ifjú társaira egyre több feladat vár Diósgyőrben Forrás: dvtk.eu

Korbély Kristófra (fehérben) és ifjú társaira egyre több feladat vár Diósgyőrben  •  Forrás: dvtk.eu

„Vannak tehetségeink, Diósgyőrben ők jelentik a jövőt – fogalmazott a sportvezető. – Nyilván ész nélkül erőltetni nem fogjuk a fiatalok szerepeltetését, mert az, hogy valaki az utánpótlásból kikerülve az első csapatban bizonyíthat, egy érési folyamat eredménye kell, hogy legyen. Úgy tartjuk, ennek az első lépcsőfoka az, hogy az NB III-ban szerepeljenek a legjobb fiataljaink. Ezért is fordulhatott elő, hogy a kiemelt U17-es első osztályból kiesett a Diósgyőr, mert a tehetségeink nem a korosztályos csapatban, hanem felnőttek között, a harmadosztályban edződtek. Ennek eredményeként az NB III-ban az összes csoportot figyelembe véve is nálunk játszott a legtöbb utánpótláskorú játékos, és a tíz legtöbbet szereplő fiatal közül öten diósgyőriek voltak. Az egész évet tekintve a még mindig csak 22 éves Bukrán Erik volt a korelnök. Az őszi szezon az alkalmazkodás időszaka lesz a fiatalok számára. Az első csapattal edzenek, ott lesznek a kispadon, be-beállnak majd a bajnokikon. Általában megfigyelhető a fiatalok esetében, hogy a felnőttek közé kerülve két-három hónap után jön egy fáradás, és amikor ebből kijönnek, akkor lehet velük hosszú távon számolni.”

Tajti József hangsúlyozta: a DVTK regionális szinten szeretne olyan központtá válni, amely jövőképet nyújt a fiataloknak, hogy láthassák, Diósgyőrben a tehetségek megkapják a lehetőséget az NB I-ben is, nem kell ehhez az ország más részébe szerződniük. Fejlődésükhöz ma már minden feltétel adott a klub akadémiáján. Az első csapatban persze mindig a legjobb formában lévő játékosoknak kell szerepelniük, az első kerethez kerülő fiataloknak készen kell állniuk arra, hogy fokozatosan egyre nagyobb szerepet tudjanak játszani, és hogy a szakmai stáb bármikor bevethesse őket, ha szükség van rájuk. Ezt a következő idényben új szabályozás is segítheti, bár a sportigazgató nehezményezi, hogy erre nem tudtak időben felkészülni.

„Néhány hete kaptunk egy levelet a Magyar Labdarúgó-szövetségtől, miszerint a következő idénytől a klubok úgy érhetik el a szövetségi támogatás maximumát, hogy egy 1999. január 1. után született magyar játékos végigjátssza a szezont, illetve a harminchárom forduló alatt átlagosan hét magyar kilencven percet a pályán tölt. A szabályozás céljaival egyetértünk, de ha ezt előre tudjuk, akkor valószínűleg nem igazolunk két kameruni fiatalt, akiket üzleti céllal hoztunk, hogy majd tovább tudjuk értékesíteni őket. A tulajdonos számon kéri rajtunk az eredményeket, ezek eléréséhez adott a költségvetés, de nehéz úgy tervezni, ha a támogatások elosztásának szabályozását nem sokkal az idény kezdete előtt módosítják.”

U20-as játékosok az NB I 2018–2019-es évadában
A legtöbbet (1000 perc felett) játszottak
1.Tajti Mátyás (DVTK) 1993 perc, 2. Szalai Attila (Mezőkövesd) 1920, 3. Kiss Tamás (Puskás Akadémia) 1839, 4. Szabó Bence (DVTK) 1743, 5. Kusnyír Erik (DVSC) 1631, 6. Schäfer András (MTK Budapest) 1093, 7. Vogyicska Bálint (MTK Budapest) 1049
A klubok sorrendje
1. DVTK 4129 perc, 2. Puskás Akadémia 2728, 3. MTK 2584, 4. Debrecen 2045, 5. Mezőkövesd 1984, 6. Budapest Honvéd 942, 7. FTC 485, 8. Haladás 107, 9. Újpest 90
A Paks, a Mol Vidi és a Kisvárda nem szerepeltetett U20-as magyar játékost.

További korosztályos hírekLABDARÚGÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik