Labdarúgás: a debütáló fiatalok megvethetik lábukat az NB I-ben

Vágólapra másolva!
2020.02.12. 08:58
Címkék
Január végén, a labdarúgó NB I első 2020-as fordulójában négy 21 év alatti magyar játékos is bemutatkozott az élvonalban, ami rekord, mert ennyi hazai fiatal egy fordulóban ebben az évadban még nem debütált – érdemes közelebbről is megismerkedni velük.

A középpályás Baráth Péter (17 éves, DVSC), az egyaránt csatár Szendrei Ákos (17, Paks) és Csongvai Áron (19, Újpest), valamint a védő Deutsch László (20, Puskás Akadémia) alkotta négyes már a téli felkészülési időszakban felhívta magára a figyelmet, előbbi kettő gólt is szerzett az edzőmeccseken. Ráadásul Baráth, Csongvai és Deutsch a 17. fordulót követően is lehetőséget kapott, utóbbi a Puskás Akadémia első három, 2020-as bajnoki meccsét végig is játszotta.Baráth Péter (17 éves, DVSC), az egyaránt csatár Szendrei Ákos (17, Paks) és Csongvai Áron (19, Újpest), valamint a védő Deutsch László (20, Puskás Akadémia) alkotta négyes már a téli felkészülési időszakban felhívta magára a figyelmet, előbbi kettő gólt is szerzett az edzőmeccseken. Ráadásul Baráth, Csongvai és Deutsch a 17. fordulót követően is lehetőséget kapott, utóbbi a Puskás Akadémia első három, 2020-as bajnoki meccsét végig is játszotta.

Felsoroltak közül a Kisvárdáról származó, 2016 óta a DVSC utánpótlásában futballozó Baráth Péter azzal emelkedik ki, hogy középpályás létére 178 meccsen 221 gólt szerzett már az MLSZ versenyrendszerében hivatalos mérkőzéseken. A 2015–2016-os idényben még a Kisvárda játékosaként 26 U14-es bajnokin 67 (!) gólt szerzett.

„Nagyban szolgálhatná a fejlődését, ha ezen a tavaszon gyűjtögetné az NB1-es játékperceket a DVSC-ben – nyilatkozta megkeresésünkre a játékos menedzsere, Papp Gábor. – Vitelki Zoltán vezetőedző bízik benne, amit bizonyít, hogy nemcsak az Újpest ellen 4–0-nál, hanem a Puskás Akadémiával szembeni meccsen, 0–0-nál is pályára küldte. Jól illeszkedhet azon játékosok sorába, akik az elmúlt években a

Baráth Péter (fehérben) fő erénye a kiegyensúlyozottság Fotó: dvsc.hu
Baráth Péter (fehérben) fő erénye a kiegyensúlyozottság Fotó: dvsc.hu

Baráth Péter (fehérben) fő erénye a kiegyensúlyozottság  •  Fotó: dvsc.hu

DVSC-ből indulva szép karriert futottak be. Fő erénye a kiegyensúlyozottság – jó átlagteljesítményre képes minden meccsen. Rengeteget fut, jól fejel, határozottan védekezik, de a kapu elé is jó ütemben tud érkezni. Gólerős, amit az U17-es vb-n is bizonyított. Fegyelmezetten betartja az edző kérését, így jelenleg a hatos-nyolcas poszt között mozog, de éppen a gólerőssége miatt, hosszú távon a nyolcas lehet az ő pozíciója, több támadó feladattal. Racionálisan gondolkodó, okos fiú, az iskolában is négyes-ötös tanuló, a futballpályán és azon kívül is szorgalmasan teszi a dolgát.”

A menedzser elmondta, Baráth kiváló hozzáállása akkor mutatkozott meg igazán, amikor talpcsonttörés miatt hosszabb ideig nem szerepelhetett, de a minél gyorsabb rehabilitáció érdekében nagyon sok mindent megtett: változtatott az étrendjén, az előírtakon túl rendszeresen különmunkát is végzett. Eltökélten dolgozott azért, hogy pályára léphessen az U17-es válogatottban, és bár az Eb-ről lemaradt a sérülése miatt, ahogy felépült, Preisinger Sándor szövetségi edző számított rá és rögtön be is került a vb-csapatba. A brazíliai tornán két meccset végigjátszott, az ausztrálok ellen a kapuba is betalált.

A paksi Szendrei Ákost korábbi cikkünkben már Németh Antal, az U17-es válogatott szövetségi kapitány is a jövő csatárígéretei között emlegette. Ősszel 16 évesen már játszott a tolnaiak első csapatában a Magyar Kupában, január 25-én, az Üllői úton, a Ferencváros ellen debütált a bajnokságban is. Saját korosztályában – az U17-es másodosztályban – 10 meccsen szerzett 17 góllal vezeti a góllövőlistát.

Szendrei Ákos válogatott kötelezettségei miatt lassabban tud beépülni a Paksba Fotó: paksifc.hu
Szendrei Ákos válogatott kötelezettségei miatt lassabban tud beépülni a Paksba Fotó: paksifc.hu

Szendrei Ákos válogatott kötelezettségei miatt lassabban tud beépülni a Paksba  •  Fotó: paksifc.hu

„Szendrei Ákos tősgyökeres paksi gyerek, a saját utánpótlásunk neveltje, kiváló edzői voltak és ő folytathatja azt a paksi vonalat, melyen keresztül Böde Dániel, Fiola Attila, Heffler Tibor és Szabó János Paksról indulva válogatott labdarúgó lett – nyilatkozta megkeresésünkre Haraszti Zsolt, a Paksi FC ügyvezetője. – Ákos most is az U17-es válogatott összetartásán van. Ezért is lesz számára nehéz ez a tavaszi időszak, mert a válogatottal a tavaszi elitkörre készülnek, ahonnét akár a nyári Eb-re is kijuthatnak, így pedig lassabban tudjuk beépíteni a csapatba Pakson, hiszen sok meccsünkön nincs is itt. Ezzel együtt biztos vagyok benne, hogy kap még lehetőséget a tavasszal. Más típusú, mint Böde Dániel, mert nem kimondott erőcsatár, de ő is bátran felvállalja az egy az egy elleni játékot, taktikailag is nagyon érett. Sokat számít, hogy édesapja is NB I-es labdarúgó volt (Szendrei József pályafutása nagyobb részét az NB II-ben töltötte, de 1991-ben hat meccsen szerepelt az élvonalbeli Tatabányában – a szerk.), sokat tud segíteni neki. Nem szeretnénk túl nagy terhet helyezni rá, fokról fokra kell előrelépnie, az adottságai jók és kiemelendő a hozzáállása, gyakran marad kint edzés után is Böde Dánielékkel, akik szintén támogatják őt, minden adott a fejlődéséhez.”

A 19 éves Csongvai Áron meglepetésre került be az Újpest első csapatába, ugyanis ősszel még csak a BLSZ I-ben, az Újpest II-ben szerepelt. Miután 12 meccsen hét gólt szerzett (egy találkozón még az NB II-es Vácban is szerepelt kooperációs kölcsön keretében), az első csapatnál is lehetőséget adott neki Nebojsa Vignjevics vezetőedző, aki a második csapatból ritkán hív fel fiatalokat az első keretbe. Csongvai lehet az első olyan saját nevelésű újpesti fiatal – igaz, az Újpest előtt több évet a Vasas Kubala Akadémiánál is eltöltött –, aki már nem az UTE, hanem a néhány éve megalapított Újpest FC utánpótlásából kikerülve veti meg a lábát az NB I-ben.

A felcsúti balhátvéd, a 20 éves, U21-es válogatott Deutsch László az ősszel az NB II-es Csákvár kölcsönjátékosaként tudta megalapozni azt, hogy tavasszal már az NB I-ben is lehetőséget kapjon. A másodosztályban 16 mérkőzésen szerepelt, többnyire végig is játszotta a találkozókat, két gólpassz jegyzett. Ezek után a téli felkészülést már a Puskás Akadémia első csapatával kezdte meg, januárban az NB I-ben is bemutatkozott, és úgy tűnik, gyorsan alapemberré válhat Hornyák Zsolt együttesében.

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik