UP-info utanpotlassport.hu 2019.07.17 19:25 Frissítve: 2019.07.18 10:27

Kosárlabda: vereség után marad az alsóház a férfi U20-as Eb-n

Nem sikerült a bravúr! Az utolsó csoportmeccsén 78-41-re kikapott Izlandtól az U20-as férfi kosárlabda-válogatott a matosinhosi B divíziós Európa-bajnokságon, így lecsúszott a negyeddöntőről, az alsóházban folytatja a küzdelmeket.

A magyar U20-as férfiválogatott Izland ellen lépett pályára a matosinhosi B divíziós Európa-bajnokságon, a tét pedig a nyolc közé kerülés volt − csoportmásodikként.

Nem sikerült a negyeddöntőbe jutnia Poór Péter U20-as csapatának Forrás: FIBA

Nem sikerült a negyeddöntőbe jutnia Poór Péter U20-as csapatának  •  Forrás: FIBA

Jól kezdett Pór Péter együttese, Katona Bence és Oroszi Bence ziccerei után utóbbi triplából talált be, míg az izlandiak nem tudtak mit kezdeni a magyar védekezéssel; 7−3 volt az állás a 6. percben. Rátvay Balázs és Takács Martin kosarai után már 11-4 is állt az eredményjelzőn, de jött az oroszok ellen, kedden is látott rövidzárlat: a hét pont előnyből egy pont hátrány lett (11−12). Az izlandiak feltámadása leginkább Hilmar Henningsonnak volt köszönhető, aki két triplát is értékesített az első tíz percben − írja a hunbasket.hu.

Bár a második felvonás elején még egy pillanatra visszavették a vezetést Dancsecs Andrásék, végül teljesen leblokkolt a játékuk a pálya mindkét oldalán. A rivális sokkal jobban lepattanózott, és távolról is sikeresebb volt, így a 19. perc elején Pór Péternek már 10 pont fölötti hátránynál kellett időt kérnie (20–31). A nagyszünetben 13 pont volt a különbség (20−33), ami soknak tűnt (maximum 8 ponttal kaphattunk volna ki, hogy jól jöjjünk ki egy esetleges magyar-izlandi-fehérorosz hármas holtversenyből).

A fordulás után semmit nem változott a játék képe, Dancsecs hármasa ellenére az izlandiak irányították a párharcot, és a 26. percre már 20 pont fölé hízott a különbség − Petursson dupláját követően (25−46). Az egyoldalú felvonás után gyakorlatilag elúszott a magyarok negyeddöntős esélye: fél óra játék után 26 ponttal voltak lemaradva (29−55).

A záróetapban már csak az volt a kérdés, mennyire kapnak ki a srácok, de a Henningsson, Petursson duóval nem tudtak mit kezdeni, s emiatt a játékrész felénél elérte a 30 pontot is lemaradásuk (38−68). A végeredmény 78−41 lett az izlandiak javára, így eldőlt, hogy a 9-16. helyért folytathatják Poór Péterék.

FÉRFI U20-AS B DIVÍZIÓS EURÓPA-BAJNOKSÁG, MATOSINHOS
Csoportkör, 4. forduló
Izland−Magyarország 78−41 (12−11, 21−9, 22−9, 23−12)
A magyar csapat pontszerzői
Dancsecs András 9 pont, Katona Bence 7, Sitku Márton 5, Oroszi Bence 5, Takács Martin 5, Rátvay Balázs 4, Kelenföldi Domonkos 2, Takács Milán 2, Frank Áron 2.

Egyéb korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Utánpótlássport - 62 sportág egy helyen az utanpotlassport.hu-n
További hírekért kattintson ide!

Utánpótlássport
2020.05.22 14:06:16

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

A 18 éves teniszező, Drahota-Szabó Dorka a Budapest-kupa elnevezésű vegyes csapatversenyen; Bondár Annát győzte le két játszmában.

2020.05.13 13:01:16

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

A szövetség honlapján jelentette be, hogy az U20-as jégkorong-válogatott irányítását a 225-szörös válogatott Horváth András veszi át. Az új kapitány csak olyan játékosokat lát szívesen a nemzeti csapatban, akik büszkék arra, hogy felölthetik magukra a címerest mezt.

2020.05.12 09:11:17

Utánpótlássport Fekete Tamás utanpotlassport.hu

Az MLSZ döntése értelmében hivatalosan is véget értek a korosztályos bajnokságok; helyezettek, illetve végeredmény alapján feljutók és kiesők nincsenek, az UEFA Ifjúsági Ligában az ETO FC Győr U19-es csapata indulhat.

2020.05.08 12:21:15

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

Amennyiben a RB Salzburg elfogadná az AC Milan által a Tuttosport szerint tett 20 millió eurós ajánlatot, úgy a 19 éves Szoboszlai Dominik lehetne minden idők legdrágább magyar labdarúgója.

2020.05.01 13:31:16

Utánpótlássport B. V. utanpotlassport.hu

A LEN (Európai Úszó Szövetség) vezető testülete úgy határozott, hogy elhalasztja a 2020-as junior Európa-bajnokságot az összes szakágban (úszás, nyílt vízi úszás, műugrás, műúszás, vízilabda).