Kosárlabda: Kass Balázs belekóstolna az élvonal hangulatába

Krasznai Bence utanpotlassport.huKrasznai Bence utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.08.10. 16:14
Címkék
Kass Balázs részt vett az U20-as kosárlabda-válogatott augusztusi összetartásán; ennek apropóján beszélgettünk vele az utánpótlás Európa-bajnokságok és hazai ligák idő előtti lefújásáról, az előző szezonban nyújtott teljesítményéről és a céljairól az Alba Fehérvárban.

Kecskeméten, a felnőtt férfi kosárlabda-válogatott mellett dolgozhatott augusztus legelejétől múlt péntekig az U20-as nemzeti együttes, amelybe meghívót kapott az Alba Fehérvár 18 éves játékosa, Kass Balázs is.Alba Fehérvár 18 éves játékosa, Kass Balázs is.

„Először szerepelhettem a legidősebb utánpótlás-csapatban, ennek a legfőbb oka az, hogy a koronavírus-járvány miatt az összes idei Európa-bajnokságot törölték, így a korosztályos válogatottak a jövő évi tervezett kerettel kezdték meg a felkészülést. Egyelőre nem tudni, ki a vezetőedzőnk: arról volt információnk, hogy a felnőttek szövetségi kapitánya, Ivkovics Sztojan felel értünk, de a tréningeket most Váradi Kornél tartotta.”− meséli a fiatal.

Kass Balázs az U20-as válogatott táborában szerepelhetett Forrás: FIBA
Kass Balázs az U20-as válogatott táborában szerepelhetett Forrás: FIBA

Kass Balázs az U20-as válogatott táborában szerepelhetett  •  Forrás: FIBA

Balázs rosszul élte meg az U18-as Eb és a bajnokságok idő előtti lefújását.

„Az U18-as együttes élére az Alba U20-as csapatának mesterét, tehát az edzőmet, Pethő Ákost nevezték ki. Nagyon jó lett volna vele utazni a kontinenstornára, bánom, hogy ezt nem élhettem át. Több sráchoz hasonlóan, én is utolsó évesként vettem volna részt rajta, emiatt különösen fáj, hogy így alakult. Szerintem akár a legjobb nyolcba is bejuthattunk volna a B divízióban. Ami az utánpótlásligákat illeti: a juniorok és az U20-asok között egyaránt játszottam, utóbbiban ráadásul a bajnoki címre is jó esélyünk volt, hiszen húszmeccses győzelmi sorozat állt nevünk mellett, amikor közölték: nincs tovább.”

Az egyes és kettes poszton is bevethető kosaras mégis a fiatalabbak mezőnyében nyújtott teljesítményével elégedettebb, és erre jó oka van: meccsenként 20.6 pontot, 5.3 lepattanót és 5.1 gólpasszt átlagolt a rájátszásban, és ez 28-as hatékonysági mutatóra volt elegendő.

„Az alakulat csapatkapitányaként küzdöttem hétről hétre, és szerintem jól betöltöttem a vezérszerepet. Az U20-asok között nem voltam maradéktalanul elégedett magammal; eleinte nem találtam a helyem, ez idővel viszont megváltozott, jobban ment a játék, mégis azt mondom, voltak hullámvölgyeim. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a szezon elején sérüléssel bajlódtam: részleges bokaszalag-szakadással, amiatt egy hónapot kellett kihagynom szeptemberben.”

Balázs készült már az Alba NB I-es együttesével is, amelynek vezetőedzői posztját Forray Gábor vette át. A következő évadban életbe lépő U23-as szabály kimondja, az alapszakasz mérkőzéseinek első félidejében legalább egy, 23 évnél fiatalabb magyar kosarasnak a pályán kell lennie. Ez akár kedvezhetne Kassnak is, csakhogy a fehérvári keretben hatalmas verseny lesz a percekért, hiszen hét ifjú felel meg a rendeletben követelteknek.

„Minden tőlem telhetőt megteszek az edzéseken, tudom, hogy sokat kell még fejlődnöm; elsősorban erőnlétben. Az alapozást már a nagyokkal kezdtem meg, és az a tervem, hogy a következő kiírásban már szóhoz jutok az élvonalban. Tudom, hogy ez nehéz lesz, de minden vágyam, hogy belekóstolhassak az élvonal hangulatába, ha csak néhány percig is... Célkén tűztem ki magam elé, hogy két-három éven belül stabil tagjává váljak az első osztályú gárdának.”

Egyéb korosztályos hírekKOSÁRLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik