Kosárlabda: az Alba és a DKKA csatájának a gyerekek isszák meg a levét

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.04. 09:31
Címkék
Fokozódik a feszültség Székesfehérváron, miután a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia és az Alba Fehérvár közös munkája, ezzel együtt az utánpótlásrendszere is szétvált. A szülők feldúltak, s ez nem csoda, hiszen a DKKA-s gyerekeknek immár olyan termekben kell készülniük, amelyek műpadlósok, fapalánkosok, de arra is volt példa, hogy beázott a helység, és a pocsolyákat kellett kerülgetniük.

Krasznai Bence −utanpotlassport.huKorábban már beszámoltunk róla, hogy az Alba Fehérvár együttese, illetve a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia húsz év sikeres közös együttműködés után külön utakon folytatja a munkát, elválik egymástól. A rendszer eddig úgy működött, hogy a DKKA foglalkozott a 15 év alatti fiatalokkal, ezután vette át őket az Alba – tehát most eltűnt a klub szinte teljes utánpótlása.Krasznai Bence −utanpotlassport.huKorábban már beszámoltunk róla, hogy az Alba Fehérvár együttese, illetve a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia húsz év sikeres közös együttműködés után külön utakon folytatja a munkát, elválik egymástól. A rendszer eddig úgy működött, hogy a DKKA foglalkozott a 15 év alatti fiatalokkal, ezután vette át őket az Alba – tehát most eltűnt a klub szinte teljes utánpótlása.

Hasonlót láthattak a fehérvári pályán
Hasonlót láthattak a fehérvári pályán

Hasonlót láthattak a fehérvári pályán

A Fejér megyei városban öt olyan tornaterem van, amely megfelelő a magas szintű munkához. Korábbi cikkünkben felvetettük a legfőbb kérdést: képes lesz-e megosztozni a létesítményeken a két műhely?Nos, úgy tűnik, hogy nem.

Oldalunkat az elmúlt néhány napban több szülő is megkereste azzal, hogy a helyzet Székesfehérváron tarthatatlanná vált, mivel a DKKA-ban pallérozódó gyerekeket kiszorították az utánpótlás-nevelésre alkalmas létesítményekből, amelyeket ráadásul − az önkormányzat egyharmados támogatása mellett− Dávid Kornél akadémiájának pályázatára újítottak fel.

„Különböző fórumokon több szülő is hangot adott nemtetszésének– ez idáig hiába. A DKKA-s gyerekek olyan termekbe kényszerültek, amelyek döntő többségében műpadlósok, fapalánkosok és méreteiben teljesen alkalmatlanok a kosárlabdázáshoz. Arra is volt példa, hogy olyan helységekben kellett dolgozniuk, amelyek beáztak, tehát kerülgetniük kellett a pocsolyákat. De az is megtörtént, hogy a sportolók szabad téren edzettek” – meséli csalódottan az egyik édesapa, Jánni István.

Úgy tudjuk, hogy az Alba időközben próbált gyerekeket toborozni, s ez elenyésző mennyiségben sikerült is, ám közel sincs annyi fiatal, hogy a klub kellőképpen kihasználja az összes – birtokba vett – létesítményt. Ezt bizonyítja például az is, hogy a Tóvárosi Általános Iskola tornatermében a DKKA eddig hat csapatot edzett, míg az Alba most egyet, maximum kettőt.

Ebben, és ehhez hasonló termekben kell edzenie a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia fiataljainak
Ebben, és ehhez hasonló termekben kell edzenie a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia fiataljainak

Ebben, és ehhez hasonló termekben kell edzenie a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia fiataljainak

„Egyértelmű, hogy nem tudják kihasználni a termeket, ezért folyamatosan U18-as csapatukat teszik át egyik helyről a másikra. Ennek a korcsoportnak elméletileg az Alba Regia Sportcsarnokban kellene dolgoznia” – bosszankodik egy másik apuka.

Az Alba aztán mégis visszaadott egy termet az ötből: a legkisebbet, amelyben komolyabb edzéstvagy – az U12-es korcsoportnál nagyobbaknak – bajnoki fordulót nem lehet tartani. A jelenlegi helyzet miatt a DKKA-s gyerekek vasárnap esténként kapják az újabb edzésidőpontokat és terembeosztásokat, amelyekhez minden héten másként kell igazodniuk. Gyakran csak este tudnak dolgozni.

Arról is van információnk, hogy a DKKA és az Alba vezetősége korábban szóban megegyezett arról, hogy a fiatalok ingyen igazolhatnak át a másik együtteshez. Ugyanakkor most néhány, az Alba U16-os csapatába tartozó kosaras szeretne átmenni az Akadémiára, ám a klub ezért pénzt kérne.

A két szervezet vezetője, valamint az önkormányzat képviselője hétfőn ül le ismét a tárgyalóasztalhoz. A DKKA-s szülők arra kérik őket, segítsenek gyerekeiknek abban, hogy megfelelő körülmények között készülhessenek, s legalább a Tóvárosi Általános Iskola tornatermét adják vissza. A szülők ennek érdekében petíciót indítottak (jelenleg is gyűjtik az aláírásokat), s később a város önkormányzatához szeretnék eljuttatni.

A cikkben leírtakat a DKKA vezetősége megerősítette, az Alba Regia SC elnöke, Balássi Imre pedig nem kívánt nyilatkozni.

További korosztályos híreinkKOSÁRLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik