Kézilabda: utánpótláskorú férfiak markáns előretörése a klubokban

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
2019.03.11. 13:17
Címkék
Játszanak? Nem játszanak? Az utóbbi hetekben pozitív választ adtak a kérdésre az utánpótláskorú férfi kézilabdázók, mind a hazai, mind a nemzetközi színtéren. Az EHF-kupában remekeltek a balatonfüredi és tatabányai fiatalok is, miközben az FTC tizenévesek sorával izzasztotta meg a BL Final Fourba igyekvő Veszprémet az NB I-ben.

Bruckner Vince – utanpotlassport.hu„Azt látjuk, hogy a legtöbben a magyar kézilabdát a Veszprémen és Szegeden keresztül ítélik meg. Pedig az egészen más kategória, ott alig hallani magyar szót. Régen a válogatott kilencven százaléka e két csapatból érkezett, ma már a Tatabánya, a Balatonfüred és a Ferencváros adja a csapat nagy részét” – mondta néhány nappal a csalódást keltő tizedik hellyel zárult felnőtt férfi kézilabda-világbajnokság után a magyar együttes egyik szövetségi kapitánya, Vladan Matics. A párhuzamosan a harmadik számú hazai csapatot, a Grundfos Tatabányát is irányító szakvezető szerint a magyar játékosoknak egyszerűen idegen az a tempó, amelyet a német-dán közös rendezésű vb-n tapasztaltak, éppen ezért teljesen reális az ott elért eredmény.Bruckner Vince – utanpotlassport.hu„Azt látjuk, hogy a legtöbben a magyar kézilabdát a Veszprémen és Szegeden keresztül ítélik meg. Pedig az egészen más kategória, ott alig hallani magyar szót. Régen a válogatott kilencven százaléka e két csapatból érkezett, ma már a Tatabánya, a Balatonfüred és a Ferencváros adja a csapat nagy részét” – mondta néhány nappal a csalódást keltő tizedik hellyel zárult felnőtt férfi kézilabda-világbajnokság után a magyar együttes egyik szövetségi kapitánya, Vladan Matics. A párhuzamosan a harmadik számú hazai csapatot, a Grundfos Tatabányát is irányító szakvezető szerint a magyar játékosoknak egyszerűen idegen az a tempó, amelyet a német-dán közös rendezésű vb-n tapasztaltak, éppen ezért teljesen reális az ott elért eredmény.

Máthé Dominik (balra) és Szita Zoltán az egész évadban remekül teljesít Balatonfüreden Forrás: Balatonfüredi SKE
Máthé Dominik (balra) és Szita Zoltán az egész évadban remekül teljesít Balatonfüreden Forrás: Balatonfüredi SKE

Máthé Dominik (balra) és Szita Zoltán az egész évadban remekül teljesít Balatonfüreden  •  Forrás: Balatonfüredi SKE

Azóta persze nem változott meg a világ, a magyar válogatott nem került egy csapásra a világ élmezőnyébe, de az utóbbi néhány hétben tűntek fel olyan még utánpótláskorú játékosok, akik reménykedésre adnak okot.

A Balatonfüredből már a felnőtt-világbajnokságon is bizonyított a 19 éves Máthé Dominik és a 21 esztendős Szita Zoltán, az előbbi a svédek, az utóbbi a dánok ellen produkált emlékezetes debütálást. És azóta is szórják a gólokat az NB I-ben, na meg az EHF-kupában. Igaz, Szita sérülés miatt hiányzott az első néhány fordulóban, és a csapat pont nélkül a negyedik helyen áll a kvartettben, de így is olyan jó nevű együttesek ellen szerezhetnek rutint, mint a német Füchse Berlin, a francia Saint-Raphaël vagy a spanyol La Rioja. És amikor pályán vannak, bizonyítják is, hogy a „nagyok” között sincsenek elveszve.

Szintén az EHF-kupában szerepel a bajnoki bronzérmes Tatabánya, olyannyira, hogy Maticsék jelenleg a horvát Nexe mögött és a német Hannover, valamint a macedón Rabotnik előtt továbbjutásra állnak, a gyengének szintén nem nevezhető csoportban. Ráadásul fiatalok főszereplésével, ugyanis Vladimir Vranjes sérülése miatt a 20 éves, a nyártól a MOL-Pick Szegedet erősítő ifj. Rosta Miklós lépett elő első számú beállósnak az együttesben, mellette pedig a 19 esztendős Borzas Uros is produkált emlékezetes pillanatokat a nemzetközi találkozókon, például a Hannover hazai legyőzésekor. És akkor még a szombati, Szeged elleni bajnoki ikszről nem is beszéltünk...

Rosta Miklós remekül lépett elő első számú beállósnak Tatabányán Fotó: Hagymási Bence
Rosta Miklós remekül lépett elő első számú beállósnak Tatabányán Fotó: Hagymási Bence

Rosta Miklós remekül lépett elő első számú beállósnak Tatabányán  •  Fotó: Hagymási Bence

És a négy juniorválogatott játékoson kívül az NB I-ben is hétről hétre láthatunk kiemelkedő produkciókat az utánpótláskorú sportolóktól. Elég, ha csak a szombati FTC–Telekom Veszprém találkozóra gondolunk, hiszen alaposan megizzadt a Népligetben, és csak 27–26-ra nyert a bakonyi sztárcsapat. Miközben a fővárosi együttes tele volt korosztályos válogatott játékosokkal, mint például a nyolcgólos Prainer Viktor (17), Holdosi Bence, Lukács Péter, Imre Bence vagy Ónodi Jánoskuti Máté, és még folytathatnánk a sort.

Azaz láthatóan megkapják a lehetőséget a fiatalok a hazai felnőttélvonalban és néhányan még a nemzetközi kupában is. A következő lépés természetesen – ami egyébként az utánpótlás-nevelés eredeti célja –, hogy idővel a nagyválogatottnak is rendszeresen hasznára legyenek a korosztályos mezőnyben villogó játékosok. Persze, addig még nagyon hosszú út vezet.

További korosztályos híreinkKÉZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Ez mennyin múlt? – képen a les CR7 első, elvett góljánál

Foci vb 2026
24 perce

Perisic góljával szerzett vezetést Horvátország, Cristiano Ronaldo büntetőjével egyenlített Portugália – videó

Foci vb 2026
38 perce

Az első félidőben nincs gól a Portugália–Horvátország rangadón

Foci vb 2026
1 órája

Bármi van, Cristiano Ronaldo a vb után visszavonul a válogatottól – legalábbis testvére szerint

Foci vb 2026
1 órája

Portugália vagy Horvátország? Már megy a tizenhatoddöntő legjobban várt meccse

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026, a legjobb 16 közé jutásért: Portugália–Horvátország 2–1

Foci vb 2026
2 órája

Megdőlt Zenga abszolút vb-csúcsa, Oyarzabal eredményessége a párját ritkítja a spanyoloknál

Foci vb 2026
2 órája

„A nagy csapatok akkor lépnek elő, amikor a legjobban kell” – Luis de la Fuente a spanyolok háromgólos győzelme után

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik