Kézilabda: ontják a gólokat az utánpótláskorú lányok az NB I-ben

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.17. 11:14
Címkék
Tizennégy mérkőzésen 95 gólt szereztek az utánpótláskorú, vagyis 1998. január 1. után született játékosok a kézilabda NB I harmadik játékhetében. Ebből a lányok 81-et vállaltak, a legeredményesebb a győri Fodor Csenge volt, aki tizenhármat lőtt az MTK és a DVSC ellen, összesítésben pedig már tizenhét találatnál jár a 2018/19-es bajnoki évadban.

Bruckner Vince – utanpotlassport.huHárom forduló lezajlott a kézilabda NB I 2018/19-es évadjában, és annyit már most megállapíthatunk, a nyár korosztályos világversenyei nem múltak el nyomtalanul, az élvonalbeli együttesek nem feledkeztek meg a világbajnoki aranyérmes junior- és a második helyen végző ifjúsági leányválogatottról.Bruckner Vince – utanpotlassport.huHárom forduló lezajlott a kézilabda NB I 2018/19-es évadjában, és annyit már most megállapíthatunk, a nyár korosztályos világversenyei nem múltak el nyomtalanul, az élvonalbeli együttesek nem feledkeztek meg a világbajnoki aranyérmes junior- és a második helyen végző ifjúsági leányválogatottról.

Fodor Csenge nagyszerűen kezdte az NB I-es évadot: három meccsen 17 gólt szerzett Forrás: Győri Audi ETO KC
Fodor Csenge nagyszerűen kezdte az NB I-es évadot: három meccsen 17 gólt szerzett Forrás: Győri Audi ETO KC

Fodor Csenge nagyszerűen kezdte az NB I-es évadot: három meccsen 17 gólt szerzett  •  Forrás: Győri Audi ETO KC

Ugyanis fiatal játékosok tömege, az U20-as csapatból szinte mindenki folyamatos játéklehetőséget kap a hazai bajnokságban, és többnyire gólokkal hálálja meg a bizalmat.

A harmadik játékhéten például a győriek 19 éves balszélsője Fodor Csenge az ETO mindkét meccsén komoly szerepet kapott, az MTK elleni idegenbeli találkozón nyolcszor, a DVSC hazai legyőzésekor ötször talált a kapuba. Összesítésben pedig már 17 gólnál jár a bajnokságban.

De nem maradtak adósak a remek teljesítménnyel a ferencvárosiak sem. A zöld-fehérek a Békéscsabát és a Fehérvárt is magabiztosan múlták felül a Népligetben. A két összecsapáson Faluvégi Dorottya (20) kilencszer, Háfra Noémi (19) hétszer mattolta az ellenfél védelmét, de eredményes volt Márton Gréta (18) és Farkas Kata (19) is.

Azonban a legnagyobb bravúrt talán a Vác utánpótlás-játékosai hajtották végre. A nyáron óriási erősítésen átesett Siófok otthonában győztek 29–28-ra, ebből Kácsor Gréta (18) hét, Kuczora Csenge (18) hat, Szabó Kitti (19) pedig egy gólt vállalt magára. És ők ezúttal tényleg kulcsszerepet játszottak: 28–25-ről jöttek vissza a hajrában a váciak, az utolsó három gól mindegyikét Kuczora szerezte.

Horváth László Attila négy gólt lőtt a Cegléd ellen Forrás: Balatonfüredi KSE
Horváth László Attila négy gólt lőtt a Cegléd ellen Forrás: Balatonfüredi KSE

Horváth László Attila négy gólt lőtt a Budakalász ellen  •  Forrás: Balatonfüredi KSE

Emellett még az MTK „kölcsönirányítóját”, a 17 éves Tóth Nikolettet lehet kiemelni: az FTC-nevelésű játékos parádésan mutatkozott be az élvonalban, eddig valamennyi mérkőzésén gólt szerzett, a héten ötöt lőtt a Győrnek és hármat az Érdnek. Az Egerben játszó 19 esztendős Sallai Nikolett szintén ötször talált be az újoncok csatáján a Mosonmagyaróvár ellen.

A férfiak között mindössze öt mérkőzést rendeztek a héten, így az igazán nagy gólzápor is elmaradt. A mezőkövesdiek 20 éves játékosa, Horváth László Attila volt a legeredményesebb, ő négyszer talált be a Budakalász ellen.

Megint gólt szerzett, ezúttal az FTC ellen, a tatabányaiak 19 éves beállója, Rosta Miklós. De meg kell említenünk a Pick Szeged otthonában egyszer-egyszer betaláló, egyaránt 17 esztendős Szepesi Noelt és Tóth Rajmondot is.

AZ NB I HARMADIK FORDULÓJÁNAK UTÁNPÓTLÁSKORÚ GÓLSZERZŐI:
Férfiak:
Pick Szeged–DVTK-Eger 42–27
Sz: -
E: Szepesi Noel (17) 1 gól, Tóth Rajmond (17) 1
Tatabánya–FTC 27–22
T: Rosta Miklós (19) 1
F: -
Vecsés–Csurgó 20–31
V: Spekhardt Gergő (19) 1
Cs: Kerkovits Gyula (20) 2
Mezőkövesd–Budakalász 24–24
M: Horváth László Attila (20) 4
B: -
Gyöngyös–Cegléd 30–25
Gy: Ubornyák Dávid (20) 1
C: Gábor Marcell (20) 3
Nők:
FTC–Békéscsaba 36–21
F: Faluvégi Dorottya (20) 8, Háfra Noémi (19) 2, Farkas Kata (19) 1
B: Giricz Laura (20) 4
MTK Budapest–Győr 25–35
M: Tóth Nikolett (17) 5, Bánfai Kíra (18) 3, Stranigg Zsófia (17) 2
Gy: Fodor Csenge (19) 8, Kürthi Laura (16) 1
Siófok–Vác 28–29
S: -
V: Kácsor Gréta (18) 7, Kuczora Csenge (18) 6, Szabó Kitti (19) 1
Kisvárda–Budaörs 31–22
K: -
B: Horváth Laura (19) 2
FTC–Fehérvár 30–19
Fr: Háfra Noémi (19) 5, Márton Gréta (18) 3, Faluvégi Dorottya (20) 1
Fe: Rózsás Josephine (20) 1
Eger–Mosonmagyaróvár 22–28
E: Sallai Nikolett (19) 5, Bernát Dorina (20) 2, Vörös Szimonetta (19) 1
M: -
Békéscsaba–Dunaújváros 23–30
B: -
D: -
Érd–MTK Budapest 32–30
É: Schatzl Natalie (18) 1
M: Tóth Nikolett (17) 3
Győr–DVSC 34–23
Gy: Fodor Csenge (19) 5
D: Arany Rebeka (17) 2, Szabó Panna (20) 2

További korosztályos hírekKÉZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik