Kajak-kenu: Makrai Csaba a korosztályos maratoni vb magyar fölényéről

Fekete Tamás utanpotlassport.huFekete Tamás utanpotlassport.hu
2019.10.22. 17:01
Címkék
Huszenegy éremmel tért haza a kínai Saohszingból a magyar kajak-kenu válogatott a maratoni világbajnokságról, ebből tizenhármat ifjúsági vagy U23-as versenyző nyakába akasztottak. Makrai Csaba utánpótlás szövetségi kapitány a romániai korosztályos vb után adott értékelőjéhez hasonlóen elégedetten nyilatkozott honlapunknak.

Magyar szempontból ennél jobban nehezen alakulhatott volna az ifjúsági és U23-as kajak-kenusok kínai maratoni világbajnoksága. A mieink ugyanis jócskán kivették a részüket az éremhalmozásból, a küldöttség 22 medáljából 13-at (6 arany, 4 ezüst, 3 bronz) e két kororsztály képviselői szereztek, amivel természetesen első helyen végeztek e két kategória éremtáblázatán. Emlékezetes sikerek sora született Saohszingban: a kajakozó Rendessy Eszter és a kenus Horváth Benedek duplája – vagyis egyesben és kettesben is nyertek –, az Őry Zsombor, Erdélyi Tamás kajak kettes diadala, de említhetnénk éppenséggel az U23-as Katona Lili szárnyalását.Rendessy Eszter és a kenus Horváth Benedek duplája – vagyis egyesben és kettesben is nyertek –, az Őry Zsombor, Erdélyi Tamás kajak kettes diadala, de említhetnénk éppenséggel az U23-as Katona Lili szárnyalását.

Az Őry Zsombor, Erdélyi Tamás kajak kettős nagyszerű győzelmet aratott a kínai maraton vb-n Forrás: Magyar Kajak-Kenu Szövetség
Az Őry Zsombor, Erdélyi Tamás kajak kettős nagyszerű győzelmet aratott a kínai maraton vb-n Forrás: Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Az Őry Zsombor, Erdélyi Tamás kajak kettős nagyszerű győzelmet aratott a kínai maraton vb-n  •  Forrás: Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Az elsöprő magyar fölény magyarázatát kutatva Makrai Csaba utánpótlás szövetségi kapitányhoz fordultunk, aki megkeresésünkre azzal indított, hogy ifjúsági korban a maratoni versenyzés nagyon jól kiegészíti a felkészülést a síkvízi szezonra, s mivel csak felnőttkorban dől el, ki milyen távon versenyez, ezért a legnagyobb „ászok” utaztak Kínába.

„Magyarországon inkább a síkvízre koncentrálnak a versenyzők, elvégre olimpiai sportágként nyilván az abban elért sikerek révén kapjuk a támogatást. Ettől függetlenül jellemzően jók vagyunk a maratoni világbajnokságokon.Mindazonáltal nagyon komolyan vették a fiatalok a kínai viadalt, hiszen tisztában vannak vele, milyen fontos, hogy még pályájuk elején kellően talpraesetté váljanak, illetve versenyrutint szerezzenek, amihez ezúttal is kiváló lehetőséget kínált a maratoni vb.”

Bár összesítésben valóban kétszer annyi érmet szereztünk, mint a második legeredményesebb spanyolok, az utánpótlás szövetségi kapitány gyorsan leszögezte, ez nem azért van, mert rajtunk kívül senki nem veszi komolyan ezt a távot, épp ellenkezőleg…

„Azt kell mondanom, hogy a nagy rivális németek mostanában különösen sok energiát fektetnek a maratonira, de a mögöttünk végző spanyoloknál is vígan megélnek a maratonisták. Arrafelé sok pénzdíjas versenyt rendeznek, amelyen több százan indulnak, és helikopterekről filmezik a viadalt, vagyis nem beszélhetünk arról, hogy ott nem lenne nagy hagyománya, népszerűsége a maratoni távnak. Miért vertük meg mégis őket ennyire? Azért, mert síkvízen egyszerűen ennyivel jobbak vagyunk, a mieink hetente többször is teljesítik edzés közben ezt a 20 km-es távot, vagyis benne van a karjukban, és vannak annyira rutinosak, hogy ezt a világbajnokságon is bizonyítsák.”

AZ IFJÚSÁGI ÉS U23-AS KAJAK-KENU MARATONI VB MAGYAR ÉRMESEI
Ifjúsági
Arany (5):Rendessy Eszter (kajak), Horváth Benedek (kenu), Kőhalmi Emese-Rendessy Eszter (kajak), Horváth Benedek-Nagy Olivér (kenu), Őry Zsombor-Erdélyi Tamás (kajak)
Ezüst (4):Csikós Zsóka (kajak), Kollár Kristóf (kenu), Csonka Eszter-Csengeri Evelin (kajak), Molnár Csenge (kenu)
Bronz (1):Petró Vince (kajak)
U23
Arany (1):Katona Lili (kajak)
Bronz (2):Laczó Dániel (kenu), Gyöngyjakab Máté (kajak)

További korosztályos hírek KAJAK-KENUBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

„Méltóság kérdése volt” – Kessié ügynöke visszavágott a Juventus vezérigazgatójának

Olasz labdarúgás
20 perce

Távozott az NB II-es Nagykanizsától a fiatal tehetség

Labdarúgó NB II
33 perce

A 80-as évek jugoszláv legendáját, Ivan Gudeljt gyászolja a Hajduk Split

Minden más foci
37 perce

A síelőknél maradnak semlegesek az oroszok és a fehéroroszok

Téli sportok
38 perce

Evezés: újraválasztották Szántó Évát bizottsági elnöki tisztségében a világszövetségnél

Egyéb egyéni
1 órája

Több mint egy kilométeres lövésével világrekordot állított fel Mónus József íjász

Egyéb egyéni
1 órája

Az angol klubok után az olasz csapatok költötték a legtöbbet, de hatalmas a lemaradás

Olasz labdarúgás
1 órája

Elsöprő Premier League-fölény – íme, a nyár tíz legdrágább átigazolása!

Angol labdarúgás
2 órája