HIRDETÉS
utanpotlassport.hu 2018.10.02 15:44 Frissítve: 2018.10.02 23:38

Ifjúsági olimpia: elindult a magyar küldöttség

Elindult Buenos Aires-be a magyar ifjúsági olimpiai csapat. A hetvenkilenc sportoló és edzője a BOK Csarnok parkolójában gyülekezett, és szállt fel a három buszra, amely a Liszt Ferenc repülőtérre szállította őket. Az indulás előtt Pusztai Liza kardvívó, Késely Ajna úszó, Török Enikő breaktáncos, Vég Zsombor dzsúdós, a két olimpikon strandröplabdázó, valamint a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, Vékássy Bálint nyilatkozott honlapunknak.

Gy. Szabó Csilla –  utanpotlassport.huElindultak! Eddigi sportpályafutása legnagyobb kalandjának vágott neki három busznyi magyar fiatal sportoló és edzője szerdán délben. Az úticél Buenos Aires, a 3. nyári ifjúsági olimpiai játékok. Hűvös, szeles időben gyülekezett a 79 ifjú sportoló a BOK Csarnok parkolójában. Szokatlan ez az ötkarikás játékok történetében, ám a dél-amerikai helyszín indokolta az októberi időpontot, amelynek kevés sportág képviselői örültek. A nyári utánpótlás-világversenyeket követően a szakvezetők számára nem kis fejtörést okozott az újabb csúcsforma időzítése, ám az olimpiai részvétel lehetősége feledtette a nehézségeket.

A strandkézilabdázók labdából is felpakoltak

A strandkézilabdázók labdákból is felpakoltak

Vékássy Bálint, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára csak néhány nappal később követi a küldöttséget, az induláskor mégis fontosnak tartotta a személyes jelenlétet. Honlapunknak úgy nyilatkozott, Buenos Aires-ben minden készen várja a magyar delegációt.

− A csapatiroda mindennel időben elkészült, munkatársaim csak a falu várható zsúfoltságára panaszkodtak, kicsi szobákra számítunk. De ez apróság, ennél fontosabb, hogy sokan vagyunk, ami büszkeséggel tölt el bennünket. Nem akarunk terheket tenni a fiatalok vállára, ezért nem is határoztunk meg számszerű eredményeket, elvárásokat. Akik felnőtt karrierjük során később nagy olimpiára utazhatnak majd, remek tapasztalatokat szerezhetnek, akik pedig később nem jutnak el erre a szintre, azoknak életreszóló élmény lesz a versenysorozat.

A fiatalok többsége jól tudja, milyen küzdelmek vár rá, hiszen a selejtezők, amelyeken keresztül kellett verekedniük magukat, nem kevésbé voltak kiélezettek. S bár a szakvezetők többsége  óvatosan fogalmaz az elvárásokat illetően, a versenyzők között akad, aki bátran kimondja, nem turistáskodni utazik Buenos Airesbe.

− Nagyon szeretnék nyerni, különösen azért, mert a saját korosztályomban versenyezhetek – jelentette ki Pusztai Liza, a BVSC-Zugló kadét

Pusztai Liza végre saját korosztályában mutathatja meg mire képes

Pusztai Liza végre saját korosztályában mutathatja meg mire képes

világ- és Európa-bajnok kardozója, aki a juniorok, mi több, a felnőttek mezőnyében is állhatott már dobogóra világversenyen. – Megszoktam a mentális terhelést, nem érzem úgy, hogy terheket raknék a vállamra azzal, hogy kimondom, amit gondolok. Ez az én elvárásom saját magammal szemben, tudom, hogy képes vagyok rá, és mindent megteszek érte.

Az esélyesek között vannak természetesen az úszók is, ők Turi György vezetésével vágtak neki a hosszú utazásnak. Az egységes kis csapathoz a felnőtt Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes Milák Kristóf csatlakozott utoljára, aki szeptember elején betegség miatt két hetes pihenésre kényszerült. Az elsők között érkezett viszont a felnőtt Európa-bajnoki ezüstérmes, sokszoros junior-világbajnok Késely Ajna.

– Nagyon rövid volt a célzott felkészülés, de nincs gond. Jó lesz nagyon. Érzem! – búcsúzott a Kőbánya SC 17 esztendős fiatalja családjától. A kiváló gyorsúszóról köztudott, mennyire fontos számára a család, szülei és kishúga. Ezúttal a búcsúzás kevésbé volt könnyes, mint korábban. Ajna és szerettei szép lassan hozzászoktak az állandó utazásokhoz, és az ezzel járó elválásokhoz. A szerdai indulásnál úgy ment minden, mint a karikacsapás, érzéseik helyett leginkább arra figyeltek, hogy minden csomag rendben legyen.

Barocsai Petra, Késely Ajna úszók, no és a csomagok...

Barócsai Petra és Késely Ajna úszók, no meg a csomagok...

A magyar csapatban lesznek újoncok is. Török Enikő „Csepke” ráadásul olyan sportágban képviseli majd színeinket, amely először szerepel a játékok műsorán. A budapesti breaktáncos szolnoki edzőjével, Fodor Lajossal vágott neki az útnak.

−Nagyon izgatott vagyok, nem tagadom, hiszen történelmi lesz a fellépésem – mondta a „Csepke”, aki Tokióban váltotta meg a Buenos Aires-be szóló repülőjegyét, így a nagy utazás már nem lesz szokatlan számára. – A mezőnyben négy erős lány van, a japán, a koreai, az orosz és a francia. De bármelyikükkel is kerülök szembe, minden tőlem telhetőt megteszek.

A strandröplabdázó Hajós Artúr és Stréli Bence páros edzőjével, Buday Balázzsal érkezett a BOK Csarnok parkolójába.

− Azért megyünk, hogy nyerjünk – jelentette ki nevetve az egykori kiváló teremröplabdás mester, aki ma már a strandröplabdázás egyik legnagyobb aktivistája Magyarországon. Tanítványa, Hajós Artúr erre csak annyit tudott meghökkenten válaszolni:

− Jó tudni! Akkor most már izgulhatunk az eredmény miatt.

Buday Balázs gyorsan megnyugtatta játékosát, majd a versenyzéshez fűzött filozófiájával magyarázta a kijelentését:

− Szerintem sportoló másképp nem indulhat neki egy komoly versenynek. A ranglista szerint a huszonötödikek vagyunk, ez a realitás, de mi ezzel nem foglalkozunk. A pályán bármi megtörténhet.

És ha már a terheknél és az elvárásoknál tartunk, a ceglédi cselgáncsos Vég Zsombort is sokan tartják éremesélyesnek. A tömegből kiemelkedő, mosolygós fiatal mégis szerényen nyilatkozott honlapunknak az esélyekről:

− Döntőt várok magamtól, ennél többet nemigen mondhatok. A mezőny ugyanis időközben jelentősen megerősödött. Többen is lefogytak a

Háttérben a strandröpisek akik viccelődve vágtak neki az utazásnak

Háttérben a strandröpisek, akik viccelődve vágtak neki az utazásnak

felsőbb kategóriából, így most legalább öt nagyon jó ellenfelem lesz. Egyébként én is a kilencven kilósok közül jöttem fel a mostani százas súlycsoportomba, de ez mindig könnyebb, mint fordítva. Sok függ majd a sorsolástól.

A küldöttségnek tagja a négy évvel ezelőtti nandzsingi játékok győztese, Péni István sportlövő is. Ezúttal fiatal nagykövetként kíséri el a csapatot, és korábbi tapasztalataival próbálja segíteni a jelenlegi olimpikonokat. Az indulás pillanatában azonban ennél sokkal prózaibb szerep jutott neki. A csomagok felcímkézésében segédkezett „utódainak”. Különösen Pekler Zalánnak, akivel tavaly még egy csapatban lettek junior-világbajnokok. Kérdésünkre, hogy kivételezni fog-e a fiatal komáromi puskással, széles mosollyal válaszolt:

−Természetesen! De nem lesz rá szüksége. Tudom, milyen nagyszerű versenyző.

A négy évvel ezelőtti ifjúsági olimpiai bajnok gyorsan a számára kijelölt busz keresésére indult. Semmi pénzért sem akart volna lemaradni arról az élményről, amelyet az előző játékokon már megtapasztalt. Nagykövetként vagy versenyzőként, de ez a tizenkét nap ismét felejthetelennek ígérkezik. És nemcsak neki.

A Buenos Aires-i ifjúsági olimpiáról szóló írásainkat  ITT olvashatják.

Utánpótlássport - 62 sportág egy helyen az utanpotlassport.hu-n
További hírekért kattintson ide!

Utánpótlássport
2019.03.17 21:13:07

Utánpótlássport utanpotlassport.hu

Szép számmal léptek pályára az utánpótláskorú kézilabdázók a női Magyar-kupa debreceni négyes döntőjében; az FTC fiataljai a sírból visszahozták, és kis híján megfordították a Győr elleni finálét, a végén azonban a rutin győzött. Összefoglaló a 1998. január 1. után született játékosok hétvégi teljesítményéről.

2019.03.17 14:03:05

Utánpótlássport utanpotlassport.hu

Sorozatunkban utazásra invitáljuk olvasóinkat – a sportágak birodalmába. Túrakalauzunk egy-egy utánpótláskorú sportoló, edző és felnőtt klasszis lesz; az ő segítségükkel igyekszünk bemutatni, milyen adottságok birtokában érdemes belevágni egy-egy sportágba, no meg azt, hogy mire számíthatnak azok a fiatalok, akik már ki is nézték maguknak valamelyik edzőtermet, pályát vagy uszodát. Ezúttal annak járunk utána, miért jó a súlyemelés?

2019.03.08 11:23:05

Utánpótlássport utanpotlassport.hu

MIÉRT MORZSOLÓDNAK LE A GYEREKSPORTOLÓK? – tette fel tanulmányában a kérdést Tek Dangi és Peter A. Witt, az amerikai Texas A&M Egyetem két kutatója. Két másik tudós, Jeff Crane és Viviene Temple három kontinensen felvett adatai segítségével kirajzolódtak a fő okok. Mi a helyzet itthon?

2019.03.03 19:02:07

Utánpótlássport utanpotlassport.hu

Bár a foggiai korosztályos vívó Európa-bajnokság zárónapján a vártnál többet bukdácsoltak fiataljaink, azért a végére megint fölfelé görbülhettek a szájak: a junior leány tőrcsapat bronzérmes lett, minek nyomán a mérleg tizenhárom dobogós helyezés. A szám a kabbalisztikában nem szerencsés, egy világversenyen kifejezetten az.

2019.02.26 15:52:04

Utánpótlássport utanpotlassport.hu

A címvédő Genk ugyan távol marad a tizenkettedik Puskás−Suzuki-kupától, így is bombaerős mezőny gyűlik össze a hagyományosan pünkösdkor rendezett felcsúti U17-es tornán. A Honvéd, a Real Madrid és a Panathinaikosz mellett zsinórban harmadszor érkezik a Bayern München, míg Európán kívülről a brazil Flamengo jelezte részvételét. A szomszédos országokból ezúttal a román Hagi Akadémia, illetve az újonc Eszék igyekszik megakadályozni a házigazdák első sikerét a torna történetében.