Atlétika: a fergeteges ifjúsági világcsúcs története a Vajdaságból

Fekete Tamás utanpotlassport.huFekete Tamás utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.03.20. 08:58
Címkék
Csaknem három méterrel megdöntötte a gerelyhajítás ifjúsági világrekordját, pedig akár kézilabdában is kiteljesedhetne. A 16 éves Világos Adriana többször is bizonyította már remek adottságait, de a 68.76 méteres „csoda” láttán még az ő szája is tátva maradt.

Elképesztő ifjúsági világcsúcsot ért el a 16 éves, kishegyesi születésű, szerb színekben versenyző gerelyhajító, Világos Adriana: 68.76 méterre hajította el az 500 grammos eszközt, ezzel csaknem három métert vert a régi rekordra (65.90) és több mint négyet (64.73) saját egyéni legjobbjára. A World Athletics adatbázisa szerint egyébként egészen megdöbbentő ütemben fejlődik a vajdasági atléta, elvégre minden évben legalább négy métert (!) javított korábbi önmagához képest.Világos Adriana: 68.76 méterre hajította el az 500 grammos eszközt, ezzel csaknem három métert vert a régi rekordra (65.90) és több mint négyet (64.73) saját egyéni legjobbjára. A World Athletics adatbázisa szerint egyébként egészen megdöbbentő ütemben fejlődik a vajdasági atléta, elvégre minden évben legalább négy métert (!) javított korábbi önmagához képest.

– Ifjúsági világcsúcstartó lettél, nem is akármilyen körülmények között. Mire gondoltál, amikor tudatosult benned, mit értél el?

– El sem akartam hinni, milyen messzire szállt a gerely. Éreztem, hogy jó eredményre lehetek képes, de ez a dobás tényleg szürreális volt. Csak szállt, szállt, én pedig rögtön édesanyámra néztem, aki egyben az edzőm is, és láttam rajta, hogy fülig érő szájjal mosolyog. Én meg csak csodálkoztam, hogy jé, erre is képes vagyok.

A 16 éves Világos Adriana a női gerelyhajítás új ifjúsági világcsúcstartója Forrás: RTS
A 16 éves Világos Adriana a női gerelyhajítás új ifjúsági világcsúcstartója Forrás: RTS

A 16 éves Világos Adriana a női gerelyhajítás új ifjúsági világcsúcstartója  •  Forrás: RTS

– Már hogy ne lennél képes? A számok is alátámasztják, hogy minden évben négy métert lépsz előre. Még nem tűnt fel?

– De most még az év elején járunk… Érdekesek ezek a statisztikák, de nem tulajdonítok nekik túl nagy jelentőséget. Minden verseny más, most Szávaszentdemeteren a 18 évesek között indultam, és meglehetősen esős, hideg időnk volt.

– A kézilabdacsarnokban nincsenek ilyenféle problémák, de te végül is a gerelyhajítást választottad, noha hívtak a szerb korosztályos kéziválogatottba is.

– Igen, amikor elkezdtem sportolni, a kézi volt a fontosabb, fel is vettek volna a Nemzeti Kézilabda Akadémiára, de aztán vortexdobásban is egyre jobb eredményeket értem el, és így fokozatosan áthelyeződött a hangsúly a gerelyhajításra. Nincs bennem hiányérzet emiatt, a mai napig kézilabdázok, igaz, már csak hobbiszinten. A világért sem hagynám abba, mert egyrészt imádom, másrészt nagyon összetett sport, és egy csomó olyan dolgot fejleszt, amitől jobb gerelyhajítóvá válhatok. Állóképességet, mentális erőt, koordinációt és persze magát a dobástechnikát is.

– Az is a tudatosság számlájára írható, hogy egyszerre két klub versenyzője vagy – ráadásul két különböző országban?

– A Zenta mellett a spliti atlétikai klubnak is a tagja vagyok, ez annak köszönhető, hogy minden évben Horvátországba járunk edzőtáborozni, illetve sokszor szoktunk itt versenyezni is, mert Szerbiában alapvetően kevés az utánpótlás-viadal. Ez nem egy szenzáció, mióta a horvátok bevezették a kettős igazolás intézményét, több sportoló is kihasználja a lehetőséget, mert miért ne? Egyes helyeken próbálták úgy beállítani a történetet, hogy mostantól kezdve akkor a horvátoknak dobok, ami természetesen nem állja meg a helyét. Szerbiában élek és szerb színekben szeretnék versenyezni a továbbiakban is.

– Magyarországról nem kaptál ajánlatot?

– Nem.

– Mi a véleményed arról, hogy sokan a felnőtt világrekordot őrző, cseh Barbora Spotákovához hasonlítanak?

– Az, hogy még nagyon messze vagyok az ő szintjétől, a 72.28 méteres világcsúcsától, amit ugye hatszáz grammos gerellyel teljesített, én pedig még csak ötszázassal versenyzek. Megtisztelő az összehasonlítás, meg nyilván lehetne számolgatni, hogy ő az én koromban hol tartott, de ennek nem sok értelmét látom. Természetesen az én fejemben is megfordult már az olimpia gondolata, ezért edzek nap mint nap, de a jelenre kell koncentrálnom, főleg a Balkán-bajnokságra és az olaszországi U18-as Eb-re.

További korosztályos hírek ATLÉTIKÁBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik