HIRDETÉS
HIRDETÉS
utanpotlassport.hu 2018.05.17 09:24 Frissítve: 2018.05.17 09:53

Darts: évente megkétszereződik az utánpótláskorú versenyzők száma

Nem túlzás azt állítani, hogy fénykorát éli a darts. A kocsmasportként induló, mára hatalmas tömegeket vonzó sportág évről-évre népszerűbb a fiatalok körében is. Hazánkban sincs ez másképp: egyre több fiatal követi a televíziós közvetítéséket, kezd el dobálni, és méreti meg magát hazai, illetve nemzetközi versenyeken. Többek között erről és a magyarországi utánpótláshelyzetről kérdeztük Ziegenhám Medárd szövetségi kapitányt, a fiatalok hat fordulós steel nemzeti bajnokságának kapcsán, amin a szintén megszólaló, ötszörös ifjúsági Európa-bajnok Czipó Vivien is résztvevő.

HIRDETÉS

Sztrik Martinutanpotlassport.hu  Aki állt már darts táblával szemben és fogott nyilat, tudhatja, hogy egyáltalán nem egyszerű a kiválasztott pontba beletalálni, hiába tűnik elsőre annak. Ez a sportág rengeteg gyakorlást és koncentrációt igényel, nem elég pusztán a tehetség vagy a biztos kéz. Erről beszélt Ziegenhám Medárd szövetségi kapitány is, valamint arról, hogy szerinte miért választja egyre több fiatal a dartsozást.

„Ez az a játék, ahol tényleg nem számítanak a testi adottságok. Egy átlagos mozgáskoordinációval rendelkező fiatal is tábla elé tud állni, dobálni, és akár hamar sikereket is tud elérni. Természetesen utána rádöbben, hogy ez egy nagyon melós sportág, rengeteget kell gyakorolni, és mégsem olyan egyszerű, mint első látásra tűnik.  Ettől függetlenül könnyen elérhető bárki számára, hiszen mi kell hozzá… egy tábla és három nyíl.”

Egyre népszerűbb a darts hazánkban

Nem csak külföldön, hanem hazánkban is fénykorát éli a darts

Ziegenhám Medárd elmondása alapján az utánpótláskorú dartsozók hazai legrangosabb viadalán, a steel nemzeti bajnokságon évente megkétszereződik az indulók létszáma. A fiatalok a hat fordulós viadalon három korosztályban versenyeznek: gyermek, serdülő és ifjúsági, utóbbinál külön a fiúk és a lányok. A megméretés legutóbbi helyszíne Pécelen volt, ahol közel száz játékos vett részt.

„Pécel a negyedik állomása a versenysorozatnak ‒ mondja a szövetségi kapitány. ‒ A gyermekek egy úgynevezett highscore-t játszanak, ami azt jelenti, hogy hét kör alatt kell minél több pontot dobni. A serdülők háromszázegyes sima kiszállóval mérkőznek meg a döntőig, ahol viszont duplával kell nyerni. Az ifjúságiak küzdelmei pedig a csoportmeccsek után egyenes kieséses rendszerben zajlanak, ahol a felnőttekhez hasonlóan ötszázegyről dobálnak és duplával szállnak ki. A játékosok pontokat kapnak mind a hat forduló állomásán, e szerint áll össze a végén egy ranglista, mely alapján hirdetünk magyar bajnokot.”

A sportág hazai „figurája” az itthon megbúvó tehetségekről is szót ejtett.

„Mindenki őstehetség, induljunk ki ebből ‒ mosolyogja el magát. ‒ Azon múlik minden, hogy mennyire kitartó az ember. Kemény Fecsó bácsinak volt egy nagyon jó mondása, aki azt mondta, hogy ők nem vízilabdázókat nevelnek, hanem embereket, akik vízilabdáznak, és ez egy nagyon jó megfogalmazás. Szerintem a dartsban is az a legfontosabb, hogy jól érezze magát az ember, szeresse, amit csinál. Ettől függetlenül nagyon sok tehetséges fiatalt látok itthon. Lehetséges, hogy éveken belül feltűnik magyar játékos is a PDC színpadán, de egy biztos, hogy nagyon jó emberek lesznek belőlük.”

A sportág hazai népszerűségének növekedése a televíziós közvetítéseknek is köszönhető, a fiatalok között pedig felbukkannak kimagasló teljesítmények, mint például az ötszörös ifjúsági Európa-bajnok, a még mindig csak 17 éves Czipó Viviené, aki Pécelen is táblához állt.

Czipó Vivien a nyári felkészülési időszakban napi hat-nyolc órát edz Fotó: Evert Zomer

Czipó Vivien a nyári felkészülési időszakban napi hat-nyolc órát edz  •  Fotó: Evert Zomer

„Ezen a versenysorozaton az elsődleges célom, hogy fejlődjek, de szeretnék mindenképpen dobogón állni ‒ meséli a fiatal lány. ‒ Ahhoz, hogy valaki előrébb jusson ebben a sportágban, rengeteg gyakorlásra van szükség. Én is sokat készülök, a darts az életem része lett. Amikor nincs iskola, akkor edzéseim vannak, nincs pihenés, sem nyaralás. A nyári szünetben pedig a nemzetközi versenyekre történő felkészülés alatt napi hat-nyolc órát edzek.”

Több nemzetközi megmérettetés is vár hamarosan Vivienre és a magyar korosztályos válogatottra, ugyanis júniusban lesz az olaszországi soft Európa-bajnokság, ahol az ifik között címvédőként indul a 17 éves lány, de idén bekerült a női válogatott keretbe, így a felnőttek között is résztvevő. Júliusban pedig a steel ifjúsági Eb-re utazik a keret Ankarába.

További korosztályos hírek DARTSBAN a sportági aloldalunkon.

Utánpótlássport - 62 sportág egy helyen az utanpotlassport.hu-n
További hírekért kattintson ide!

Utánpótlássport
HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.09.13 14:26:05

Utánpótlássport utanpotlassport.hu

Parádés hajrával, az utolsó percekben négy utánpótláskorú játékos által szerzett gólokkal győzött a Vác Siófokon a női kézilabda NB I-ben. Az évek óta a fiatalokra építő együttes a tavalyi évad után ismét bizonyította, hogy járható út a magyar tehetségek csapatba építése. Ezúttal a külföldi világklasszisok sora ellen.

2018.09.04 19:06:08

Utánpótlássport utanpotlassport.hu

„A huszonhárom évig tartó birkózószövetségi elnöki munkásságom lezárultával, kétezer-tizennégyben rájöttem, hogy valamit még kellene csinálni, hiszen több, mint hat évtizede élek a sportágban. Mindent tőle kaptam, mindent neki köszönhetek. A most elkészült tankönyv a hálám újabb produktuma a legendás Mr. Tus-sportiskola után” – mondta a Mr. Tus-tankönyv bemutatóján Budapesten a két nap múlva 70 éves tuskirály, a 100. magyar olimpiai aranyérmet megszerző dr. Hegedüs Csaba.

2018.08.26 20:55:02

Utánpótlássport utanpotlassport.hu

Elődöntőbe jutott, így minimum bronzérmes Orbán Adrián a Duna Arénában zajló korosztályos boksz-világbajnokságon!

2018.08.23 11:45:05

Utánpótlássport utanpotlassport.hu

Sportpszichológusaink rendszeresen beszélnek arról: sportoló gyerekeinket hagyjuk meg gyerekeknek, hadd játszanak! Edzőink és pedagógusaink közben gyakran azt tapasztalják, a magyar fiatalok nem tudnak, nem tanulnak meg kellőképpen küzdeni. De milyennek látják őket és a környezetüket a hazánkban dolgozó neves külföldi szakemberek, Kim Rasmussentől Ivkovics Sztojanon át Nebojsa Vignjevicsig? Körképünkben dán, délszláv-magyar és belga szövetségi kapitány, illetve egy élvonalbeli szerb tréner beszél arról: kézi-, kosár-  és röplabdában, illetve labdarúgásban milyenek az utánpótláskorú sportolóink. És arról is, hogy milyenek lehetnének.

2018.08.05 10:06:01

Utánpótlássport utanpotlassport.hu

Senki nem akar túl nagy terhet rakni Halász Bence vállára, de a szakma sem tehet mást, minthogy legalább finoman utal rá: simán dobogós lehet már ilyen fiatalon is a berlini felnőtt Eb-n. Pedig a kalapácsvetés nem a húszévesek száma. És akkor még van egy 22 éves triónk is, sok tehetséggel megáldva.

HIRDETÉS
HIRDETÉS